Magyarország az ukrajnai háború szempontjából békefórumként tekint a Türk Államok Szervezetére (TÁSZ) – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az üzbegisztáni Szamarkandban, a szervezet csúcstalálkozóján.

Orbán Viktor elmondta, mi a legnagyobb probléma
Fotó: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök kormányülésen vesz részt a Karmelita kolostorban 2022. október 19-én. A Magyarország energiabiztonsága szempontjából kiemelkedő fontosságú témákat tárgyaló kétnapos brüsszeli EU-csúcs előtt a kormányfő vezetésével egész nap ülésezik Magyarország kormánya teljes körben, valamint az uniós ügyekben illetékes miniszterek részvételével külön is. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Felszólalásában hangoztatta, hogy a türk szervezetben megfigyelői státusszal rendelkező Magyarország az egyetlen Európában megmaradt keleti nép, és földrajzi elhelyezkedése folytán, Ukrajna közvetlen szomszédjaként, a háború hatásai óriásak és azonnal jelentkeznek hazánkban.

Több mint egymillió menekült érkezett, az infláció az egekben van, és soha nem láttunk még olyan magas élelmiszer- és energiaárakat, mint most

- fogalmazott.

Kijelentette:

Magyarország célja, hogy tűzszünet jöjjön létre Ukrajnában, és mielőbb béketárgyalások kezdődjenek. Csak ez tud véget vetni az energiaválságnak is

- szögezte le a miniszterelnök.

Úgy vélekedett:

a legnagyobb probléma, hogy Európában a békét akarók hangja sokkal halkabb azokénál, akik súlyosbítják a feszültséget. Az EU "eszkalációs spirálban" van, ráadásul a nemzetközi intézmények egyre inkább átpolitizálódnak, beszűkül a józan észre épülő, értelmes párbeszéd lehetősége

- mondta.

Nehéz helyzetet teremtett fogalmazása szerint az is, hogy

az Európai Unió súlyos szankciókat fogadott el, és ezek tovább rontják a terveket. Az eredeti terv az volt, hogy meggyengítik Oroszországot, és kikényszerítik a békét, de ennek az ellenkezője történt: a háború folytatódik, és nem Oroszország gyengült meg, hanem az európai gazdaság

- fejtette ki.

Hozzátette: meglátása szerint Európának nincsne önálló akarata, ezért arra kell számítani, hogy az Egyesült Államok külpolitikáját fogja támogatni, aminek következménye viszont, hogy az EU-ban több évre előre súlyos gazdasági helyzettel kell számolni.

A miniszterelnök külön köszönetét fejezte ki a TÁSZ-tag Törökországnak egyebek között az élelmiszerválság elkerülésében tett sikeres közvetítői lépéseiért, hangoztatva, hogy egy ilyen válság újabb tömeges migrációs hullámot váltana ki, és ez közvetlenül érintené Magyarországot, amely csak idén 250 ezer illegális határátlépési kísérletet állított meg déli határainál.

Orbán Viktor köszönetet mondott a Türk Államok Szervezetének mostani csúcstalálkozóján részt vevők béke érdekében tett lépéseiért és nyilatkozataiért.

Méltatta Törökországot a magyar energiaellátás biztosításában játszott szerepéért is. Magyarország az energiaellátás szempontjából már most magas árat fizet, és az ellátás biztonságának feltétele a Törökországon keresztül vezető földgázvezeték, amely az egyetlen, teljes kapacitással működő vezeték kelet-nyugati irányban – mutatott rá.

Köszönetet mondott Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnöknek is, hangoztatva, hogy Azerbajdzsán az egyetlen reális diverzifikációs lehetősége Magyarországnak a nem orosz forrásból származó gázhoz jutás szempontjából. Baku emellett támogatja azt a kezdeményezést, hogy Azerbajdzsánból zöld villanyáramt hozhassanak Európába azeri-grúz-román-magyar együttműködés keretében.

A miniszterelnök elmondta, Magyarország érdekelt a kelet-nyugati együttműködés fenntartásában, mert ha nincs ilyen együttműködés, "mi Közép-Európában mindig rajtavesztünk".

Hazánk ezért teljes mértékben támogatja a Türk Államok Szervezetének munkáját, és azon lesz, hogy a következő évtizedben "a türk víziót sikeresen végrehajthassák"

- tette hozzá.

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy Magyarország csatlakozik a kereskedelem könnyítésére és gyorsítására irányuló javaslatokhoz, és támogatja a türk befektetési alap létrehozását.

A miniszterelnök megköszönte a résztvevők hozzájárulását ahhoz, hogy az aszálymegelőzési intézet Magyarországon jöhetett létre.

A Türk Államok Szervezetének tagjai Törökország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán, Azerbajdzsán, megfigyelőként pedig Magyarország mellett Türkmenisztán csatlakozott. A szamarkandi a 2009-ben alapított szervezet kilencedik csúcstalálkozója volt.

A magyar kormányfő felszólalását kommentálva a csúcstalálkozót rendező Savkat Mirzijojev üzbég elnök fontosnak nevezte, hogy hallhattak az európai helyzetről. Szadir Zsaparov kirgiz elnök pedig azt köszönte meg, hogy Magyarország aktívan részt vesz a türk világ integrációjának erősítésében regionális és nemzetközi szinten is.

Forrás: MTI

65 hozzászólásarrow_drop_down_circle

black n' gold
"Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek"

Orbán, te vagy a legnagyobb probléma !!!

Megrontottál egy egész országot,
létrehoztál egy beteg világot.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@Istenakinincsen: Mindig is "egymást taposó, élősködő társadalom"-ban élt az ember, amióta világ a világ.
Lehet, hogy egy új "Jézussal" van dolgod?
Istenakinincsen
@verőce21: Igen(sajnos) az ősközösség felbomlása óta ebben él az ember. Esetleg nem látod, hogy ez "mindig is" ugyanoda vezet? Pusztulás, pusztítás, háborúk...Szerinted jól van ez így, vagy talán ennyi(évezredes) tapasztalat után már nem lenne ideje változtatni? 2022 van! Okos eszközök, okos civilizált emberek úgy viselkednek mint a vademberek/kannibálok.
Nyírfa
@Istenakinincsen: nov. 12. 22.03

Igen, ennyi. :)

@Istenakinincsen: tegnap, 17.54

Megboldogult, még erősen ateista koromban, amikor még nem tudatosult, hogy valójában csak az ember által favorizált istenképet utasítom el, miközben megvan és meg is volt a sajátom, csak azt úgy hívtam, hogy szeretet, később, hogy élet, szóval, ebben az útkereső időszakomban két ember hatott rám, mindkettő maga volt a megtestesült értelem: az egyikük egy kántor , aki az énekiskolában zongorakísérőnként dolgozott, a másik egy kozmetikushölgy, aki vásárlóként járt be a gyógynövényes üzletbe, amelyben akkoriban dolgoztam.
A kántorral folytatott sok-sok beszélgetésünkből csak a lényeget emelem ki, amely , részben megerősített a hitemben, részben további kutatásokra motivált: Isten bennünk van, mondta, és ez lett az az útravalóm, amely további megfigyelésekre, gondolkodásra ösztönzött, vagyis ugródeszka volt egy következő állomáshoz, amelyen a már említett kozmetikussal való találkozásom esett meg. Vele olyan szimbiózist éltem meg, amely a legfontosabb felismeréshez vezetett, megértettem, hogy voltaképpen mit is keresek. Egy beszélgetésünk alkalmával említett egy könyvet, amelyet még aznap be is szereztem, s amely olyan aha-élményt jelentett, amely leginkább az eufóriához hasonlítható. Ez a könyv a Beszélgetések Istennel címet viseli.
Ezt az istent kerestem , ízlelgetem a mai napig, hol magamhoz ölelem, hol durcásan elfordulok tőle, de tudom, hogy nincsen nála odaadóbb, önzetlenebb barátom. És milyen egy igazi barát? Végtelenül megértő, elfogadó, de soha, soha nem fog hazudni, nem fog áltatni, és nem fog helyetted semmit megcsinálni, amit nekünk kell megtennünk a saját fejlődésünk érdekében, akkor is, ha az fájdalpommal jár. De egyben biztosak lehetünk, hogy mindvégig támogatni fog minket, igazi őrangyalként van jelen az életünkben , és/de tiszteletben fogja tartani a szabad akaratunkat. Így lehetséges az, hogy a rossz, végletes döntéseinkben sem határoz helyettünk, csak figyelmeztet...
Nyírfa
folyt.:

a lehetséges következményekre. Nagy-nagy kár, hogy az emberek jó része legyint a belső hang, az intuíció jelentőségére, pedig az abban - a bennünk - rejlő tudás, információ az abszolút esély az erőszakmentes, elégedett életre.
Nem marad más hátra, minthogy neked éppenúgy, mind mindenkinek jó beszélgetést kívánjak a benne élő istennel! :)
Istenakinincsen
@Nyírfa: Nagyon jó!:) Így gondolom/érzem én is, csak nekem magamtól kellett erre rájönnöm:(
Aki Én
@verőce21: Tényeken alapuló kommentjeim meg nem értése annyit jelent, hogy buta vagy mint a föld, te vén suttyó.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.