A Magyar Tojásszövetség a kormányrendeletből értesült arról, hogy a hatósági áras termékek körébe a tojás is bekerült – írja a napi.hu.

Nagy a baj: Már középtávon hiánycikk lesz a tojás
Fotó: Pixabay

Az ágazat szakmai egyeztetést kér a gazdaságfejlesztési minisztertől és az agrárminisztertől. Szerintük már középtávon számítani kell a termék hiányára.

A szervezet közleménye szerint probléma, hogy amíg a tejnél, a lisztnél és a cukornál egyféle termékre terjesztették ki a hatósági árakat, addig a tojásnál mindenféle tartásmódra, méretre és csomagolásra vezették be az árstopot.

Több mint 2 milliárd tojást eszünk évente Magyarországon, ennek nagy részét nem húsvétkor, hanem most, a karácsonyi csúcsidőszakban fogyasztjuk. Ekkor van lehetősége a termelőnek arra a haszonra, amit egyébként a szűkös nyári szezonban nem tud érvényesíteni, illetve elveszít. Ha a termelő nem tudja az önköltséget és a megélhetéshez szükséges árbevételt realizálni, számítani kell termékhiányra – már középtávon is

– mondta a Magyar Tojásszövetség elnöke, Sütő Zoltán.

Mint írják, ha az árstoppal lefölözik a termelő hasznát, akkor nem tud tartalékot képezni és fejleszteni.

A tojástermelés nem egy gyártósor, amit bármikor le lehet állítani, vagyis az előretervezés a teljes folyamat időigényessége miatt nagyon fontos tényező. Sajnos a mostani körülmények között ez teljesen kiszámíthatatlan és tervezhetetlen lett

– tette hozzá az elnök.

Félő, hogy a hatósági ár következményeként a kiskereskedők kevesebb terméket forgalmaznak majd, és maximalizálják az egy vevőnek eladható mennyiséget, ezért kevesebb tojást fognak rendelni a termelőtől, ez pedig a termelő kapacitások leépítését vonhatja maga után.

Magyarország nem tojásexportőr: a magyar termelés nagyjából 80 százalékát fedezi a hazai igényeknek, így importra is szükségünk van. Egész Európában magas a tojás ára – ez egy közös piac, ugyanazok a hatások – ez azt is jelenti, hogy az import tojás sem (lenne) olcsóbb, mint ami a magyar termelőtől származik

- olvasható a közleményben.

További részletek itt olvashatóak.

Forrás: napi.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

134.bátor
Ismét bizonyította a kormány,hogy fingja sincs a válságkezelésről. Amihez hozzányúlnak,szarrá változik. Kivéve a pénz,amit ellopnak.
kereső
"szakmai egyeztetést"?-utólag? Azt nem előtte kellett volna? És nem a szakma képviselőinek kezdeményzeni, hanem a rendelkezést hozó kormánynak. Ez a kormány is fejre állt, mint anno hegeli dialektika- talpára kéne már állitani.
kereső
Nem mellesleg ezt a nyitott szemmel járó ember, előre megmondta- csupán tapasztalatai alapján.
Tudja valaki, hogy mostanság Magyarország milyen gazdasági rendszerben vegetál? Mert, ez nem piaci alapon működő gazdaság, nem szocialista tervgazdálkodás,Valami, aminek még nincs neve,- de leginkább a jegyrendszerre kezd hasonlitani- csak még nincs csirkefarhát, csirkemell, tej, cukor, liszt, tojás,,,,,,,,,,,,,,jegy.
csak úgy....
a 133 bátor ember embernek meg kell tanulni tojni!
ómió
Bizony! Efftársilag fogják betömködni a tyúkok seggét!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.