Orbán Ráhel őszinte vallomást tett, megható amit mondott: "Úgy érzi, hogy túl kell teljesítenie azért, mert miniszterelnök az apja"

A kormányfő lányán nagy a nyomás. Orbán Ráhel elárulta, hogy  nagyon sok előítélet érte már. Pozitív és negatív is.

Orbán Ráhel Brandfestivál pénteki napján mesélt karrierről, családról – számot be a 444.hu. A kormányfő lánya elmesélte, hogy azért ment ki bébiszitterkedni Párizsba, hogy ott megtanulhasson franciául, mert ez volt az egyik felvételi követelmény abban a svájci iskolában, ahogy ahol tanulni akart.

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A sikeres üzletasszony, családanya, kreatív igazgató azt is elárulta, hogy milyen úgy ennyire sikeresnek lenni, hogy közben az embernek a miniszterelnök az apja. Papp-Váry Árpád, a Magyar Marketing Szövetség alelnöke kérdezett rá, hogy tulajdonképpen mi is az Orbán Ráhel-narratíva.

Nem tudom megmondani, milyen lehet az, amikor az életének majdnem a felét nem a miniszterelnök lányaként tölti. Talán a legnagyobb hatása arra volt, hogy mindig kicsit túl kellett teljesítenem, hiszen nagyon sok előítélet ért, de ennek csak egy része negatív. Vannak pozitív előítéletek is. Tehát már csak magam miatt is úgy érzem, hogy túl kell teljesíteni, és ez a maximalizmus megjelenik a munkámban. De nyilvánvalóan én vagyok egy feleség, egy társ, három kisgyerek édesanyja és egy csapat vezetője, úgyhogy az én narratívám az ez, ha meg kell fogalmaznom

- mesélte Orbán Ráhel.

Majd elmondott egy drámai történetet, ahol szerinte a szakmai munkájában is volt jelentősége annak, hogy Orbán Ráhelnek hívják.

Talán egy olyan történet van, amikor igazán éreztem a konfliktust a szakmám és a vezetéknevem között.

A Kempinski Hotelben szerveztek kiállítást egy jordán festőművésznek, amikor beállított egy csomó nagykövet és konzul, miközben Orbán lánya uniformisban tevékenykedett.

Mint a többiek, csak egy kis hangya voltam rendszerben.

De erre az arab országokból érkezett diplomaták nem voltak tekintettel:

„Én ezeket az embereket ismertem, tehát találkoztam már velük, pontosan tudták, hogy én ki vagyok. Amikor megérkeztem erre a rendezvényre, nagyon megörültek nekem, megpuszilgattak, megfogták a kezem, odavezettek az asztalhoz, a kezembe adták a pezsgőt, a tányért, de hát én közben ott dolgoztam. Ott volt az életemben először olyan konfliktus, amikor felmerült, hogy akkor én most ki vagyok ebben a szituációban. Hiszen nem tehetem meg a munkaadóimmal és a kollégáimmal, hogy én elkezdek itt ünnepelgetni a közönséggel, ugyanakkor meg nyilvánvalóan a saját országomat sem hozhatom olyan helyzetbe, hogy nem megfelelően kommunikálok vagy nem fogadom el a vendégszeretetét ezeknek a nagyköveteknek