És egyre többek elégedettek az államfői teljesítményével.
November 10-én töltötte be hivatali idejének első fél évét Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke. A Nézőpont Intézet ennek alkalmából áttekintette, hogy ez idő alatt milyen irányban fejlődött az elnökasszony államfői szerepfelfogása, és hogy ez milyen hatással volt népszerűségére – írja a 24.hu.
A lap a kutatást szemlézve rámutat:
jelentősen megnőtt a Novák Katalin államfői tevékenységével elégedettek aránya.
Míg augusztusban az államfő személyét ismerő magyarok körében 52 százalék, addig novemberben már 63 százalék vélekedett úgy, hogy összességében az elvárásoknak megfelelően tölti be az államfői tisztséget. Ez a növekvő népszerűség három államfői karakterjegyre vezethető vissza:
aktív és hídépítő diplomáciai tevékenységére, a hétköznapi emberek kihívásaira nyitott, közvetlen személyiségére, valamint a saját értékrendjén alapuló, autonóm politikai szerepfelfogására.
Hivatali idejének első fél évében rendkívül aktív diplomáciai munkát végzett. 19 országban mintegy 37 kiemelkedő eseményen vett részt. Intenzív nemzetközi tevékenységét a háború vonatkozásában a békepártiság jellemzi a Nézőpont szerint.
Az online kommunikációs csatornák aktív használatára is kitérnek, hogy a közéleti események mellett a családjával kapcsolatos eseményekről is rendszeresen tudósít. Kiemelik az olyan közösségi programokban való rendszeres részvételét, mint
a falmászás népszerűsítése,
kiállítás megtekintése szakkollégistákkal,
dinnyetermesztők, borászatok és pékségek látogatása,
sportversenyeken való drukkolás,
vagy éppen a csatlakozás a Kéktúrához.
Autonóm politikai szerepfelfogása saját értékrendjének felvállalásában és a pártos vitákon való felülemelkedésben mutatkozott meg. Az Intézet szerint:
döntései személyes meggyőződéséből fakadtak, amelyekben nem befolyásolta sem az ellenzéki pártok, sem a média nyomásgyakorlása, de nem hagyta szó nélkül a kormánypárti többség döntéseit sem.
A magyarok többsége úgy látja, hogy egy erős értékrenddel bíró elnökről van szó. Ezt igazolja, hogy az államfő személyét ismerő magyarok döntő többsége, 68 százaléka gondolja úgy, hogy Novák Katalin kiáll amellett, amiben hisz, s mindössze 12 százalék vélekedik ezzel ellentétesen.
17 hozzászólásarrow_drop_down_circle
"a falmászás népszerűsítése, ilyen még akkor nem volt, de fáramászás igen
kiállítás megtekintése szakkollégistákkal,
dinnyetermesztők, borászatok és pékségek látogatása,
sportversenyeken való drukkolás,
vagy éppen a csatlakozás a Kéktúrához."
Új hozzászólás