Gelencsér Ferenc szerint elfogadhatatlan, hogy Magyarország eddig még nem tette meg ezt a gesztust. Két párttársával együtt ők az első magyar parlamenti delegáció, amely a háború sújtotta Ukrajnába utazik.
Az Index cikke szerint a Momentum több politikusa, köztük Gelencsér Ferenc pártelnök és parlamenti képviselő is Kijevbe (Kyiv) utazott el.
Fotó: Facebook/Gelencsér Ferenc
Gelencsér mellett Tompos Márton és Bedő Márton frakcióvezető-helyettesek utaztak el, ők az első magyar parlamenti delegáció, akik az orosz agresszió alatt álló Ukrajnába látogattak, ezt Gelencsér Ferenc írta közösségi médiás oldalán.
A Momentum elnöke a következpket írta bejegyzésében:
"Az elmúlt egy évben az Európai Unió minden egyes tagállamából ment parlamenti delegáció Ukrajnába, kivéve egyet. Magyarország egyedüli államként még nem tette meg ezt a gesztust, ezt a kiállást a szomszédja mellett. Ez morálisan elfogadhatatlan és az az igazság, hogy az ország, a magyar nemzet érdekeivel szemben áll ez az ellenséges tétlenség.
Hogy erre az ellenséges magyar álláspontra mivel kényszeríti a kormányt az orosz vezetés, nem tudjuk.
Minket azonban, a szabad generáció tagjait, senki sem zsarolhat és irányíthat külföldről. Ezért megtesszük, ami erkölcsileg helyes, és ami nemzetünk határon inneni és túli közösségének érdekében áll az Európai Unió és a NATO tagjaként: a mai nap Bedő Dávid és Tompos Márton képviselőtársaimmal elindulunk Kijevbe, mi leszünk az első magyar parlamenti delegáció Ukrajnában"
- olvasható a bejegyzésben.
25 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás