A Fidesz-szavazók nagy többsége fizetésemelést is adna a pedagógusoknak.

A Népszava megbízásából készített közvélemény-kutatást a Publicus Intézet, a friss felmérésből az derült ki, hogy a Fidesz-szavazók 47 százaléka egyetért a tanárok tiltakozásaival, nagy többségük pedig fizetésemelést is adna neki. Október elején, egy hasonló témájú felmérésben még csak a Fidesz-szavazók 33 százaléka mondta ezt. 

Publicus: a Fidesz-szavazók közel fele is egyetért a tanárok tiltakozásaival

Az ADOM Diákmozgalom és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által a pedagógusokért meghirdetett szolidaritási tüntetés résztvevői a Műegyetem rakparton 2022. október 23-án.

Fotó, címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

Az ellenzéki szavazók közül korábban 96 százlaék támogatta a tanárokat, ez a mostani felmérésben már 98 százalékra nőtt a cikk szerint.

A felnőtt lakosság körében október elején még 69 százalék támogatta a tanárok tiltakozását, ez mostanra már 72 százalékra nőtt. Hét százalék az erre vonatkozó kérdésre inkább igennel felelt, 14 százalék nemmel, 4 százlaék pedig inkább nemmel.

A pedagógusok béremelési követeléseit az ellenzéki szavazók 99 százaléka, a fideszesek 76 százaléka támogatja. A fideszes szavazók 25 százaléka úgy látja, 100 ezer forint fölötti összeggel kellene emelni a tanári béreken, ezen az állásponton a megkérdezettek közül magukat ellenzéki szavazóknak mondók 62 százaléka volt. 21-21 százalék úgy látja, elég lenne 50-100 ezer forintnyi emelés, 9 százalék ellenzéki és 18 százalék fideszes szavazó szerint 30-50 ezer forintos emelés járna, 11 százaléknyi fideszes szerint pedig a tanároknak 30 ezer forintos béremeléssel kellene megelégedniük.

Arra a kérdésre, hogy a tanárok terheit szükséges-e csökkenteni, a megkérdezettek 64 százaléka felelt igennel, 24 százalékuk egyértelmű nemmel, 12 százalék pedig nem akart/nem tudott válaszolni. Az ellenzéki szavazók 85, a kormánypárti szavazók 43 százlaéka támogatja a tanárok munkaterheinek csökkentését. 

Forrás: nepszava.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Néro2
Kint van az utcán is ?
Csak a béééke(a) ugráláson.
namihami
Na, mi van NERtársak??? Lázadunk, lázadunk? Hol marad a Vezér iránti eddigi ájult szeretettel és tisztelettel vegyes imádat? Nem lesz ennek jó vége!!! Ha sokat lázadoztok, jöhet még jó sok ársapka!
csak úgy....
@Maccska: te elmebeteg, nálad a fidesz kreálta infláció már nem is szempont? :)
te fidesz buta jószága!
namihami
@Maccska: 09.55: ""Publicus: a Fidesz-szavazók közel fele is egyetért a tanárok tiltakozásaival""
Hát, pl itt. Ebből nem az derül ki. Esetleg fejtsd ki bővebben, hogy mit jelent a ""Fidesz-szavazók"" kifejezés fidesznyelven? Értetted is vagy csak olvastad?!?! Vagy netán mégcsak el se olvastad? Csak válaszoltál...
Persze, ez nem olyan egyszerűen megfogalmazott, szájbarágós, mint amit 6-7 milliárdokért szoktunk kapni, de ha elsőre nem megy, akkor próbáld többször. Talán...
És még annyi: Az, hogy én nem ítrkálok a tiedhez hasonló, veretes jelzőket, az nem azt jelenti, hogy ne érteném azt, amit írtál. csak annyi a véleményem, hogy van egy szint, ahová nem akarnék, szeretnék. És te ott vagy. Nem én vagyok magasan, te vagy nagyon lenn.
@Maccska: 09.58: Isten hozott a (NÉHA) értelmesen gondolkodók táborában. Bár, te még, hogy a régi meghatározást használjam, az ""ingadozók"" táborába tartozó vagy.
csak úgy....
@Maccska: te ökör,nem veszed észre,hogy a magyar inflációt csak a török übereli?
-persze miböl is vennéd észre,hi
szen beszorult a buksid orbán seggébe!
ómió
Sőt! A fizuemelési igényükkel még a kormány is! Még akkor is, ha az efftársija "ezt nem ércse"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.