De azt is bátran megkérdezték, hogy tagja-e valamelyik családtagjuk politikai pártnak.

Bizarr kérdőív: magyarságukról, Orbánról és a NATO-ról is kérdezték egy székesfehérvári gimnázium diákjaitillusztráció, MTI Fotó: Balogh Zoltán

Online kérdőívet kellett kitölteniük egy székesfehérvári középiskola diákjainak, egyebek mellett arra kellett válaszolniuk, mennyire kedvező vagy kedvezőtlen a véleményük a NATO-ról, a Magyar Honvédségről vagy éppen Orbán Viktorról – írja a telex.hu a Népszava értesüléseire hivatkozva.

A most kiszivárgott kérdőívben arra is kíváncsiak voltak, hogy a kitöltőnek dolgozik-e valamelyik családtagja a médiában, vagy van-e olyan rokonuk, aki tagja valamilyen politikai pártnak.

Arról is érdeklődtek, hogy a középiskolai kitöltő mennyire büszke magyarságára, valamint mennyire tartja fontosnak, hogy Magyarországnak erős hadserege legyen, és megfontolná-e csatlakozását a honvédséghez.

A Népszava érdeklődésére a Belügyminisztérium elmondta: nem tud a kérdőívről, a Székesfehérvári Tankerületi Központ annyit közölt, hogy az általa fenntartott intézmények közül egy gimnáziumban húsz tanuló töltötte ki önkéntesen, anonim módon az online kérdőívet

egy honvédelmi ismeretekkel kapcsolatos kutatáshoz.

Állítják, hogy a felmérésről a tankerület előzetesen nem értesült, arról az iskola vezetője saját hatáskörben döntött. Az érintett iskola igazgatójától pedig csak annyit tudtak meg, hogy kutatás célja a fiatalok honvédelmi ismereteinek vizsgálata, és a felmérés elvégzésével kapcsolatban iskolán kívülről kaptak megkeresést.

Forrás: telex.hu

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
fideszék a fiataloknál faggatóznak a szüleikriöl? -erre ki hatalmazta fel öket?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Maccska: "pedig bármi lehet.
Mifelénk egy egyetemi hallgató a szakdolgozatához csinált közvéleménykutatást.
Ha anonim akkor nem tökmindegy hogy ki csinálja? "
"Szerintem az ellenzék volt "
"Az ellenzék keze ide is betette a lábát.A kormánynak ezt nem kellene engednie. "Az ellenzék ebből próbál profitálni.Mivel másból nem tud.Én is támogatom a tanárok fizetésemelését,de a fideszre szavazok. "
..baxod,neked labilis a fölfogó képességed! ezt te firkáltad pár órán belül...
ómió
@kereső: Csak nem a mocskos bolsiságod "sérült", elmebeteg efftársi tetükirály!? Pihenj csak a Böszmeánusz langymelegében - az a te bolsikonform efftársi miliőd!
Aki Én
@Maccska: ...mert ha nem az ellenzék, akkor már mindjárt nem is gond, igaz?
Aki Én
@ómió: Hogy te mekkora buta balfasz vagy...
Yoda69
Pedig erdekes lenne igy ilyen felmeres szelesebb korben is, teljes anonimitas mellett.
ómió
@Aki Én: Amit tükörben konstatálsz, vazze, ne rám hazudd! Vagy ez most nálatok a diliházi módi?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.