A botrány két évvel ezelőtt tört ki, de Fohsz Tivadar, a XVII. kerület volt fideszes alpolgármestere nem tágít a közéletből.

A pedofilbotrányba keveredett fideszes alpolgármester még mindig aktív: jelenleg templomépítésben utazikMTI/Bruzák Noémi

Az egykori fideszes alpolgármestert a rendőrség még 2020 novemberében gyanúsította meg a nevelt lánya molesztálásával – írja a 168.hu a blikk.hu-ra hivatkozva. Fohsz a pedofilbotrányt kirobbantó cikk megjelenése előtt egyik pillanatról a másikra eltűnt ugyan a rákosmentei politikából, ám a Blikk akkor kiderítette, hogy aktív maradt a közéletben: 2020 februárjában a Rákoskerti Templom Alapítvány kuratóriumi tagja lett.

Ennek a szervezetnek az a célja, hogy felépüljön a kerületben egy Makovecz Imre által tervezett ökumenikus templom, amelynek 2009-es alapkőletételén még a világhírű, azóta már elhunyt építész is jelen volt.

A bírósági nyilvántartás szerint a volt alpolgármester még ma is tagja az alapítványnak.

A Blikk pedig kiderítette: az adminisztráció megfelel a valóságnak. A szervezet alapító elnöke, Janikné Megyery Rita elmondta, hogy mikor az ügy elindult, azt a határozatot hozták, hogy amíg nem születik jogerős bírósági ítélet Fohsz ellen, nem mozdítják el a kuratóriumból. Bár az egyház és az önkormányzat is felszólították, hogy közösítsék ki a politikust, ezt nem tették meg.

Forrás: 168.hu

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@verőce21: ,,Az egykori fideszes alpolgármestert a rendőrség még 2020 novemberében gyanúsította meg a nevelt lánya molesztálásával..."
Te buta elmebeteg.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Ő is megtanulhatná már: pedofilbotrány kizárólag "tanár" efftársaknak megengedett!
Yoda69
A fideSS es a szavazobazis tele van pedofilokkal, buzikkal es nacikkal. A tobbi cigany.
Lepényleső
A harmadik birodalomban is csak azokat a perverzeket üldözték akik körön kívül estek?
Akik viszont belülre kerültek,bármit megtehettek? (Van hasonlósága ezeknek a történeteknek?)
Aki Én
@ómió: Te is megtanulhatnád már: pedofilbotrány kizárólag "fideszes" efftársaknak megengedett!
Eladott Ország
Orbán büszkeségei. Fohsz Tivadar fidesz. Tiltott pornográf felvételek a nevelt lányáról, kukkolás, ami pedofíliára hasonlít.
pbs.twimg.com/media/EqapdxWW4AYK1qc?format=jpg&name=small
A fidesz újra megmutatta pedofil oldalát. Miközben a "gyermekek védelméért" kampányolnak, konzultálnak, írnak ki népszavazást, a kormányhoz hű megyei lapokban fehérneműs kiskorúakkal népszerűsíti magát a saját médiájuk. A Mediaworks (Mészáros Lőrinc, KESMA) tulajdonában lévő megyei lapok "szépségversenyén" kiskorú lányok pózolnak fehérneműben.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/221837783_356301546011456_1699853148526716450_n.png?_nc_cat=111&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=ZgDjMoQdqBAAX93pxhd&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfCnON0JhZLaPYShp1laNNSeC9nmhbpqYF3ySTgM3AbpdA&oe=6378A97E
leszholnapis
@ómió: meg a csuhásoknak de szinte kötelezö jelleggel...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.