Egyre több mindent kell a szülőknek biztosítaniuk, de ahogy beköszönt az igazán kemény tél, valószínűleg még ez sem lesz elegendő.

„Pokrócot és párnát is kell bevinniük a székekre” – A szülők már most attól rettegnek, mi lesz az iskolásokkal télenMTI/Czeglédi Zsolt

A legtöbb köznevelési intézményben már eddig is alapállapot volt, hogy a szülőktől kértek WC-papírt, zsebkendőt, szalvétát, de akár szappant és krétát is – sorolja a hvg.hu. A lista az elmúlt hónapokban azonban jócskán bővült – elsősorban az energiaválság miatt bevezetett kormányzati korlátozások miatt, hiszen most maximum 20 fok lehet az oktatási intézményekben. A lapnak több érintett, köztük szülők szólaltak meg a helyzet tarthatatlanságáról.

„Az utóbbi hetekben egyre többen jelezték felém – amit mindannyian tapasztalunk a gyermekeink elbeszélése alapján –, hogy az iskolában bizony hideg van, még az előírt 20 fokot sem éri el a hőmérséklet”

– áll egy kecskeméti iskola körlevelében, amit a szülőknek írtak. Az érintett városrészben az előző héten volt üzemkimaradás. „A kazán leállásáról jelzés senkihez sem érkezik, az épület felfűtését tovább nehezíti, hogy minden nyílászáró régi, elavult” – írják, majd arra kérik a szülőket, hogy az egyébként is hűvös állandó hőmérséklet és a várható további kimaradások miatt öltöztessék

melegen és rétegesen a gyerekeket, valamint vigyenek magukkal takarót is.

„WC-papírt, nedves törlőt, papírzsepit, papírtörlőt, folyékony szappant vinni kell. Egy héten egyszer gyümölcsöt is, mert sokszor tízóraira a környékbeli óvodákat ellátó cég csak teát vagy gyömölcslevet küldött. A következőket nem kötelező vinni, de örülnek neki, mert saját pénzből nem tudnak venni: papír, amire rajzolhatnak, ragasztó, színes ceruza, jó minőségű, otthon már nem használt játék” – írja egy pécsi szülő. 

„Hétfőn reggel kb. 10 fokban mentek a gyerekek a suliba. Most is csak épp langyosak a radiátorok délelőtt, délután már egyáltalán nem fűtenek. Kicsi gyerekem van, már most vastag nadrágban, pulóverben megy iskolába. Mi lesz télen? Ma kórházba került egy kislány. A sötét folyosón nem látta a kifolyt vizet, rálépett, megcsúszott és kifordult a térde. Mentő vitte kórházba. Villanyt persze nem lehet kapcsolni, ablak messze, fény semmi. A gyermekvédelmi törvény bünteti a gyerek testi, lelki, értelmi veszélyeztetését. Ez nem tartozik a veszélyeztetés körébe?”

– teszi fel egy másik szülő a kérdést, szintén Pécsről.

Szerinte a délután lekapcsolt fűtés miatt másnapra teljesen kihűl az épület. „A számítógép teremben kabátban ültek a gyerekek. Volt olyan hely, ahol a 15 fokot sem érte el a hőmérséklet. Ez nem spórolás. Ezzel már az egészségüket veszélyeztetik. A nagylányom Kaposváron tanul. A helyzet ugyanez. A gyerek hidegben ücsörög egész nap, a kollégiumba a hidegbe megy vissza, nincs helye, ahol át tud melegedni. Szóval a helyzet elkeserítő. Ne a gyerekeken spóroljon az állam!” – fakadt ki az egyik szülő.

„Pokrócot és párnát is kell bevinniük a székekre. Plusz pulóver a szekrénybe és zárt váltócipő, hogy fel ne fázzanak. Elvileg 20 fokra fűtenek, de a fiamék terméhez ér legkésőbb a keringető és péntek délután lekapcsolják a fűtést, szóval hétfőn jó esetben reggel 6-kor indul újra. Nem tudom, mi lesz a téli szünet után, kabátban fognak ülni a gyerekek?”

– kérdezi egy másik édesanya egy Győr-Moson-Sopron megyei településről.

De nemcsak iskolákban és óvodákban, hanem a pedagógiai szakszolgálatoknál is van hely mindennek. Nincsenek tesztjeik, játékaik, informatikai eszközeik, de bútorokban és egyéb eszközökben is hiányuk van – ezek nagy részét a szakszolgálati dolgozók már így is otthonról vitték be. És itt még nem is beszéltünk a növekvő közüzemi számlákról, amelyek olyan terheket róhatnak a tankerületekre, amelyek alatt azok könnyen megroppanhatnak. 

Az említett példákon kívül sok szülő hozott példát arra, hogy a kisebb javításokat a szülői közösség egy-egy tagja vállalta magára. Van, ahol a fűtés a legkritikusabb pont, egy budai iskolában például télre szeretnék a radiátorokat termosztáttal ellátni és ehhez a szülők segítségét kérik, holott ez egyértelműen fenntartói feladat.

Forrás: HVG.hu

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Törölt Nick
A stadion, meg a templom fűtve legyen, a többi nem számít. Na meg a patkányfészek a Karmelitában.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Aggodalomra semmi ok, a tankerületben jó a fűtés...
Nessy
Ez rosszabb, mint 1945-46 telén, mikor krezdtem az iskolát. Csak egy darab fát kellett vinnünk reggelente. Olvasó könyvünk úgy sem volt, elfért.
Törölt Nick
A stadion, meg a templom fűtve legyen, a többi nem számít. Na meg a patkányfészek a Karmelitában.
Jozefina
Be kell zárni!! A gyerekek egészségére bazíroz Orbán??!!
simmering73
Ha ez ilyen szépen alakul, talán tavaszra megszabadulunk ezektől.
csak úgy....
- 10 körül már pálinkát is itathatnának a nebulókkal,ami egy bizonyos mennyiségben államilag dotált! -butul is a fidesz magyar rendesen...
gina
De OV stadionja használja az áramot, dögölne meg végre ez a szemét putris, neki a nép a legfontosabb, Igen a nép javai ,, szemét tolvaj
nemkati
A legtöbb iskolába már kell bevinni takarót, és még így is emelkedik a megfázásos tünetek miatt hiányzók száma. Mi lesz január-februárban? 0rbán is pokrócban üldögél a kolostorban? Akik olyan remek törvényeket hoznak, azok is pokrócban üldögélnek a Parlamentben?
kereső
@m73: Ez is felháboritó, de megy a stadionokban a gyepek fútőrendszere, és a mesterséges nap , hogy a fú megfelelően növekedjen.
csak úgy....
az egészben az a leg szomorúbb,hogy ez a csótány banda az ukránokat okolja mindenért, -mert ök nem hajlandók megadni magukat a ruszkiknak!
namihami
""Mi, a Fidesz, szeretjük a gyerekeket!""--adta ki a közleményt a Kaleta, a Lendvay utca nevében.
""Kaletázni is és borkaizni is!""
amortizáltok
nem kell engedni őket iskolába ha orbán mindent ennyire lezüllesztett akkor avassátok már SZENTÉ !! vagy zavarjátok el a sunyi p i pi pi ba ! vagy a gyerekeitek isszák ezt évtizedekig .
Emmersson71
@KisTehen: Tudjuk...és az angolok már éhenfagytak, Németország nincs is.
vacsi
" A gyermekvédelmi törvény bünteti a gyerek testi, lelki, értelmi veszélyeztetését."
Csak mondom: ha a szülő a gyereket otthon 20 fokos szobában tartja, még el is vehetik tőle - de jó eséllye kap hólyaghurutot, vesebetegséget, tüdőgyulladást...
Hideg szobában 45 percet egy alsós kisgyerek még kabátban sem tölthet el - ráadásul nem egyszer, hanem 4-5 órán keresztül. Ez egy idióta gondolat. Ha javasolhatnám, a tanítás helyszínét helyezzék át pl. apolgármesteri hivatalba, ott úgyis fűtenek, és van bőven helyiség is. Az ügyintézőket meg addig csoportosíthatják egy szobába, vagy otthonról is dolgozhatnak - ma már ennek semmi akadálya.
csak úgy....
@KisTehen: ma nem sokat tanultál a délelötti oktatáson! remélem komolyan veszed és nem csak kurvázni jársz a hétföi kurzusokra! :)
surdilloFUJT
@KisTehen: Azt a jló q.va agyonbaxott ,marha fejed,hogy a tarka bika baxon sántára,te szellemi toprongy,agyhalott fidess korcs!!!
surdilloFUJT
@csak úgy...: ma hiányzott neki a tarka bika!!!
Néro2
@Qqberci: Is. A várban is és hatvanpusztán a geciendán is.
ómió
Még, hogy csak pokrócot és párnát!! Egy egész fűtött iskolát!
teuton
@ómió: Fajkreten analfabeta naci efftars! A fütött iskolakat mar ellopta a fideSS! Mostmar csak a felcsuti focipalya füvere jut a fütesböl... Apropo iskola... A mostohalenyom 4 ev alatt 4x volt INGYENES iskloai kirandulason, ebböl 3x külföldön (Olaszorszagban 2x is)! Igaz, nem Orbanisztanban jart iskolaba, igy nem kellett neki sem vecepapirt, sem kretat vagy zsebkendöt vinni az iskolaba...
ómió
@teuton: Nem kaptad még meg a donor kutyaagyat, hogy legalább a fajkretén analfabéta náci efftársaidat felismerd? Sürgessed már, mert, ha így megy, majd haza se találsz! Persze tudom, neked ez kell ahhoz, hogy a fűtött iskolák fűtésrevalója ellopását másra hazudhasd és ne az elkövető bolsi tetübandád legyen benne a hunyó, miközben, ha lehet non-stop a "rothadó kapitalizmusotok" gazdagságával viríthatsz!
teuton
@ómió: Analfabeta fajkreten naci efftars, nem kaptad meg a kutyaagyat? Ki regnal 12 eve? IDEN loptak el az iskolak fütesrevalojat, de Felcsuton jut ugye a focipalyara! Aztan ki a hyunyo a rothado kapitalizmusban, ahol van eleg krumli normalaron (nem csak szavazatvasarlasra!) es a kenyer is olcsobb, arsapka nelkül??? Ha megkaptad a kutyaagyat, akkor valaszolj, addig meg dugulj el!
balos
@szópó-ómió: Ezért tart itt az ország,mert az ilyen pedofil köcsög aktivistákat mint te és a nagy barom stb. kell jól tartani,hogy a hatalomban maradhassanak a tömeggyilkosaink!
vacsi
"A gyermekvédelmi törvény bünteti a gyerek testi, lelki, értelmi veszélyeztetését."
Ha egy gyerek 5-6 órát kénytelen hidegben végigülni, az veszélyeztetés a javából! A szülőtől el is vennék a gyerekeket!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.