December elsejéig szól az ideiglenes megbízatása a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterének.

A hvg.hu cikke szerint megvan már, hogy ki veszi át a napokban lemondott Palkovics László miniszter helyét, ugyanis a hétfő este megjelent Magyar Közlöny rendelkezése alapján a feladat – ideiglenesen – Rogán Antalra hárult. 

Rogán Antal váltja ideiglenesen Palkovics Lászlót

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter beszél meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén, a Parlamentben 2021. november 29-én

Fotó, címlapkép: MTI/Kovács Tamás

Az Orbán Viktor által szignózott rendeletben ez olvasható:

"A technológiai és ipari miniszter feladat- és hatáskörének gyakorlásával a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert bízom meg. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Ez a rendelet 2022. december 1-jén hatályát veszti."

Vagyis Rogán Antal már most keddtől (november 15.) december elsejéig, azaz két hétre látja el Palkovics feladatait.

Mint ismert, már a múlt héten megjelentek olyan cikkek, miszerint Palkovics László, a Technológiai és Ipari Minisztériumot (TIM) vezető miniszter lemondott – ezt végül most hétfőn (november 14.) erősítette meg hivatalosan a kormány. 

Palkovics lemondásával az általa vezetett minisztérium is megszűnt, helyette egy önálló energiaügyi minisztérium fog alakulni, amely a cikk szerint az energiahivatal hatáskörénék többségét át fogja venni, vezetője pedig Lantos Csaba lesz december elsejétől. A TIM feladatait a Kulturális és Innovációs Minisztérium (az eddig a TIM alá tartozó innovációs feladatkörök és a felnőttképzés), a Lázár János vezette Építési és Beruházási Minisztérium (a közlekedési feladatakörök) veszi át, az ipari feladatok pedig Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter alá mennek át.

Forrás: hvg.hu

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
A kormányban ma Rogán a poliészter és parafenomén, Orbán ügyeletes megváltója.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lusta
Valamilyen gond lehet a gépezetben, ha már ez sem Sintés Sanyához került?
sokanvagyunk
Palkovicsnak - megérdemli -, ez a pofon még jár, még a Tóni is tudja helyettesíteni.
sokanvagyunk
@sgl: Jó Neked, csak hármat találtál. :)
Eladott Ország
Rogán Berija Antal. Onnan látszik hogy tudják, már adni se kell semmi látszatra, hogy rehabilitálgatják a korábban vállalhatatlanná váló Rogánt. Rogán konkrétan az egyik legnagyobb bűnöző Magyarországon, az első nagyobb balhéja az ötödik kerületi ingatlanok elpotyázása volt a haveroknak. "Rogán szerint az a titkosszolgálatok második legfontosabb feladata, hogy "tartsák tiszteletben a magyar emberek által meghozott döntéseket" Tehát, aki nem úgy gondolkodik, mint ők, az ellenség. Vagyis mi. Ezért kezdenek megágyazni az EU-ból való kilépésnek. Hála Isten a Rogán Tónira bízták a korrupció üldözését! A bonsaiduce volt a megbízó...
uploads.disquscdn.com/images/c33057cae8b0fbd9c53204d12be2a1a9e29ca91c9e7aeb20c954151ded2e6aa1.jpg?w=800&h=676
ómió
"Efftársi fordulat" meg még mindig sehol!?
evacica
Ez a magyar Göbels mindenre alkalmas! Hogy vinné el már az ördög ezt a sok semmire kelőt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.