A Jobbik szerint a benyújtott átalakítás vesztese összességében a fideszesek által felépített magánegészségügy kivételével az egész ország lesz. Betegek, orvosok, ápolók, védőnők.

Ámokfutásra készül az Orbán-kormány – Keményen nekimentek Pintér egészségügyi reformjának

Amellett több száz háziorvosi ügyeletet szüntet meg lépésről lépésre a kormány. Sőt, a Miniszterelnök korábbi, a dolgozókkal született megállapodását is felrúgja, amelyben azt ígérte, hogy a dolgozók bére nem csökkeni, csak emelkedni fog.

Az előző napok hírei igaznak bizonyultak, ugyanis olyan, az egészségügyet érintő átalakításba kezd a kormány, amelynek a vesztesei a betegek és a dolgozók lesznek. A kormány ennek keretében végeláthatatlan utazgatásra kényszeríti a dolgozókat, akik egy megyén belül akár 3 órás távolságra is átvezényelhetők lesznek lakóhelyükről.

- írta Lukács László György, a Jobbik frakcióvezetője, egészségügyi szakpolitikusa szerda reggeli közleményében.

A politikus szerint ugyanis egy új szabályozás lehetővé fogja tenni, hogy az egészségügyi dolgozók fizetése akár 20%-kal csökkenjen. Elképesztő, hogy 21%-os infláció, a kormány okozta gazdasági válság és soha nem látott élelmiszerárak idején a kormány 20%-nyi fizetést vegyen el bármilyen dolgozótól. Ezzel egy év alatt 2 havi fizetést (12. és 11. havi fizetést) vesz majd el az orvosoktól és a szakdolgozóktól a kormány.

A Jobbik elutasítja ezt a szakmával sem egyeztetett és a szakma támogatását sem bíró ámokfutást, mert mint konzervatív párt olyan egészségügyet építenénk, amelyben az erős állami ellátásban tisztességesen fizetett orvosok, szakdolgozók egymással és az önkormányzatokkal partnerségben végeznék a munkájukat, a betegek gyógyítása érdekében"

- tette hozzá Lukács.

Ahogy arról a 24.hu beszámolt, kedd éjszaka több törvénycsomagot is benyújtott a kormányzat. Ezek egyike az egészségügyi törvényt alakítja át, az egészségügyi ellátórendszer szinte minden szegmenség érintve.

Forrás: Alfahír

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
megköszöni a nyuggereknek a szavazatokat...elvégre nekik fog fájni legjobban...itt lenne az ideje a keményebb fellépésnek, nemigaz ellenzéki puhapöcs horda ?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
koszpeko
Amíg járta a vidéket Gy.F.
És a felesége addig fej-fej mellett mentek a választások felé az összefogás és a narancsosok.
Aztán jött az elbaszott előválasztás (köszönjük Karácsony Gergő)
koszpeko
Amíg járta a vidéket Gy.F.
És a felesége addig fej-fej mellett mentek a választások felé az összefogás és a narancsosok.
Aztán jött az elbaszott előválasztás (köszönjük Karácsony Gergő)
koszpeko
@sgl: A Média Hatóság és az MTI is fityfasz kézben.
Ők osztanak minden frekvenciát.
Mégis ha nincs csatorna vidéken, hol szólaljon meg az ellenzék?
koszpeko
@sgl: Nem mentegetem de megkerülhetetlen ezt is el kell fogadni.
Anarchiát nem akarok.
Hozott anyagból dolgozik mindenki.
Ami most van ebben az országban annál lássuk be jobb volt 2008 is amikor volt a világválság.
Akkor szakértő kormány volt.
Nem pökhendi majmok mint most.
Csak egy példa diplomácia területén is nemzetközileg elismertek voltunk.
Most mi van?
Eladott Ország
@koszpeko: ma, 07:26 ☻ Baráti levélben üdvözölte Lukasenka Orbán Viktort és Novák Katalint. Hála az égnek vannak még Európában szövetségeseink: Fehéroroszország és Szerbia. Az európai kultúra utolsó bástyái. Komolyan mondom, lassan már tiszta szégyen lesz magyarnak lenni.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/300140307_495897869205963_3498438255873674392_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=QYOuzYRIhgYAX8_cVNh&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfCikTfqaujsgBD62gvGjkFwgTC6_89LZ-GFSg2j9nWqFQ&oe=637DB0C6
Ciki Viki európai látogatáson. Hóna alat gémeskút, lelkében szalonnázó bicska, sáros gumicsizma, kezeiben váltott zsebtilinkó. A neveletlen bunkó a mi miniszterelnökünk! Zsebre dugott kézzel ! Meglátszik, hogy nem volt gyerekszobája!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/300505151_3214070602187885_6185945562942479978_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=PVf4Vx3T1XUAX8ROL5x&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfDvlhP1w4rgNfLzObRuwxNID0G8QdeLMn3hMKJnKkdwFg&oe=637DD318
Istenakinincsen
@Pálinkás Pál: Idő kérdése hogy mikor gyűlik össze a "kritikus" tömeg. Birka nép addig tűr, míg már mozdulni sem tud.
Van az a réteg aki épp szarban van és mozdulna, de van a többi, aki még épp hogy él és ők nem állnak oda melléjük!
Akkor állnának oda amikor már ők is szarban vannak, de akkor már késő! Nagyon jól tudja ezt a fideSS maffia kormány irányítani! Profik ebben, hogy ne legyen mindenki egyszerre ugyanolyan szar helyzetben egy időben egy helyen.
Ez viszont az emberi önzőség miatt van! Nagyon eltávolodtak az emberek egymástól. Nem a fideSS hibája ha ezt ki tudja használni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.