Szombaton is lesz hóesés. 

Pénteken megérkezik az első hó, mutatjuk, hol van erre a legnagyobb esély

Fotó: Jonathan NACKSTRAND / AFP

Pénteken megérkezik az első hó az országba, de szombaton is havazásra készülhetünk. Az éjszakai hőmérséklet lecsökken, lesz olyan hely, ahol -2 fokot is mérhetnek.

Péntek

Pénteken erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak estefele szakadozhat fel nyugaton a felhőzet. Nyugat, délnyugat felől egyre többfelé elered az eső, este, késő este az északkeleti határnál az eső mellett már havas esőre, havazásra is van esély. A délkeleti, majd az északnyugatira forduló szél időnként megélénkül, utóbbi estétől meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között alakul, Borsodban lesz a hidegebb.

Szombat

Szombaton eleinte még erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd napközben nagyobb területen is felszakadozik, csökken a felhőzet. Éjjel az északi, északkeleti megyékben már több helyen havas esőre, havazásra vált a csapadék, reggelre elsősorban az északkeleti megyékben hóréteg is kialakulhat.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul.

Forrás: hazipatika.com

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.