Szijjártó közölte, hogy a BMW debreceni beruházása a korábban bejelentettnél is többről fog szólni.

Szijjártó sejtelmesen közölte, hogy valami nagy bejelentés jön jövő héten – Mindenki izgulhat addig, annyit árult csak el, hogy a magyar gazdaság sikertörténete lesz ez

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a BMW Group debreceni gyárának alapkőletételén Debrecen észak-nyugati gazdasági övezetének határában 2022. június 1-jén. A mintegy 400 milliárd forintos beruházással több mint ezer új munkahely jön létre a városban. MTI/Czeglédi Zsolt

Újabb bejelentés várható jövő héten a BMW debreceni beruházásával kapcsolatban, amely ezáltal még többről fog szólni, mint amit eredetileg terveztek

- tájékoztatott a miniszter közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Münchenben.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a BMW beruházása a magyar gazdaság sikertörténete lesz, a német autóipari vállalat olyan gyárat épít Magyarországon, amelynek működése során teljes mértékben a környezetvédelmet és a versenyképességet ötvözik.

Ez a gyár olyan lesz, ahogyan az elkövetezendő évtizedek ipara fog kinézni. Magyarország, Debrecen a BMW-vel közösen olyat fog mutatni a világnak, amely csak a következő évtizedekben válik általánossá a világgazdaságban

- emelte ki.

Majd hozzátette: Debrecenben nem pusztán Európa, hanem az egész világ egyik legmodernebb gyárát hozzák létre, ahol a BMW az első teljes elektromos platformját fogja építeni.

A miniszter leszögezte, hogy az ukrajnai háború és a brüsszeli szankciók miatt az európai gazdaság a súlyos recesszió irányába rohan, hazánknak pedig nem lehet más a célja, mint hogy ebből kimaradjon.

Aláhúzta: ez nem egyszerű feladat, de lehetséges, és világos recept van rá, méghozzá az, hogy fenn kell tartani a Magyarországra érkező beruházások növekedésének ütemét, amiben a bajor vállalatoknak is nagy szerepük van.

"A beruházásokból lesz ugyanis a munkahely, a munkából lesz termelés, a termelésből pedig gazdasági növekedés. És ha marad a gazdasági növekedés, akkor ki tudunk maradni a recesszióból, és nem kell számolnunk olyan negatív gazdasági következményekkel, mint amelyeket sajnos Európában már a világjárvány következtében láttunk" – fogalmazott.

Szijjártó Péter többek között Florian Herrmann bajor kancelláriaminiszterrel, Melanie Huml európai és nemzetközi ügyekért felelős miniszterrel, valamint több nagyvállalat, a BMW AG, a Knorr-Bremse és a Schaeffler AG vezetőivel találkozott Münchenben.

Forrás: MTI

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Giovanni Alba
"Majd hozzátette: Debrecenben nem pusztán Európa, hanem az egész világ egyik legmodernebb gyárát hozzák létre, ahol a BMW az első teljes elektromos platformját fogja építeni.
A miniszter leszögezte, hogy az ukrajnai háború és a brüsszeli szankciók miatt az európai gazdaság a súlyos recesszió irányába rohan, hazánknak pedig nem lehet más a célja, mint hogy ebből kimaradjon."
Lássuk, jól értem-e. Tehát az európai gazdaság a szakadék felé rohan, és ebből úgy akarunk kimaradni, hogy hozzáláncoljuk magunkat a német autóiparhoz. Ügyes, főleg ha hozzávesszük, hogy Németország már tulajdonképpen nincs is, a németek éheznek-fáznak, internet sincs, és ezért itt, nálunk építenek gyárat.
Értem? Nem értem. Mint ahogy azt sem, hogy amit majd összeszerelünk (tényleg, mit is?) azt majd kinek fogják eladni? Hol van rá fizetőképes kereslet, India, Kína?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Tunes1106
Neked siker az hogy 40 50 aranykoronás földekre épül , a vendégmunkásoknak munka lehetőség. Paksra 15000 vendégmunkást akarnak hozni, állítólag most bangladesiek vannak napi 3000 forintért meg 3 étkezés + szállás. Nem megy már senki magyar cég mert nem fizetik ki őket. Úgy hajlandóak csak a cégek dolgozni ha elkülönített számlára utalnak pénzt előre , amíg tart addig hajlandók munkára4
Nessy
Most ez lett a trendi! " Nagy bejelentés érkezik, holnap, jövő héten"! Fanfárok, dobpergés. Attrakcióóó!
Giovanni Alba
"Majd hozzátette: Debrecenben nem pusztán Európa, hanem az egész világ egyik legmodernebb gyárát hozzák létre, ahol a BMW az első teljes elektromos platformját fogja építeni.
A miniszter leszögezte, hogy az ukrajnai háború és a brüsszeli szankciók miatt az európai gazdaság a súlyos recesszió irányába rohan, hazánknak pedig nem lehet más a célja, mint hogy ebből kimaradjon."
Lássuk, jól értem-e. Tehát az európai gazdaság a szakadék felé rohan, és ebből úgy akarunk kimaradni, hogy hozzáláncoljuk magunkat a német autóiparhoz. Ügyes, főleg ha hozzávesszük, hogy Németország már tulajdonképpen nincs is, a németek éheznek-fáznak, internet sincs, és ezért itt, nálunk építenek gyárat.
Értem? Nem értem. Mint ahogy azt sem, hogy amit majd összeszerelünk (tényleg, mit is?) azt majd kinek fogják eladni? Hol van rá fizetőképes kereslet, India, Kína?
Törölt Nick
A BMW a teljes elektromos platformját... Szóval jön vele egy bazinagy akkumulátor gyár, ami már Kínában is snassz, sehol a világon nem akarják már befogadni, de magyaroknak jó lesz. BüdösQrva anyátokat *asszátok szájba.
csak úgy....
válik és dzsudzsi lesz a következö ara? áldásom rátok, kis tehen legyen a násznagy...
vagy hadatüzennek valakinek? :) bohócból még sosem állt ennyire jól magyarország...
talán megszervezte az ázsiába való visszateleülést? -jó ötlet...
Giovanni Alba
@Törölt Nick: ma, 17:19
A Debrecen melletti akkumulátorgyárat nemrég jelentették be, vagy ez már egy másik? Mert azt is mondták, hogy a vízigénye akkora, mint a városé.
Rákerestem, a korábban bejelentett az kínai.
www.dehir.hu/debrecen/epulhet-az-akkumulatorgyar-alairtak-a-szerzodest-a-catl-debreceni-beruhazasarol/2022/09/05/
Megismétlem, nem értem én ezt az egészet.
balos
Nem baj fiúk!Kenyérre nem,de savra fog telni,mert a vízcsapból is az fog folyni!
Nyírfa
@Giovanni Alba: Amikor a sikerpropagandát hallgatom, s tudom, vagy kiderül, hogy mennyi hátulütője van, lesz a beharangozott intézkedéseknek, beruházásoknak, mindig eszembe egy régi nolblogos társam , navigator története, amely szerint
egy művelt, udvarias német tiszt így invitálta a gázkamrába a gyanútlan embereket: Kérem, parancsoljanak a gőzbe fáradni.
És ez a mondat egyre sűrűbben merül fel bennem.
csak úgy....
@Giovanni Alba: mert nem tudsz a pötyi keskeny de csúcsos buksijával gondolkodni! ezt a nagy bejelentösdit a fönitöl tanulta...,megtetszett neki!
Giovanni Alba
@Nyírfa: ma, 17:39
Brian élete.
-Kereszthalál? -Igen. -Jó, kimégy az ajtón, balra fordulsz, fogsz egy keresztet. Következő!
www.youtube.com/watch?v=iTM0xOfuTDk
csak úgy....
@Maccska: fogadok,hogy te sosem voltál a kisegítö suli esze! -nem a te hibád!
Giovanni Alba
@Maccska: ma, 17:44
Az alkalmazottak hány százalékának kell hazai munkavállalónak lennie?
csak úgy....
@Giovanni Alba: még csak hasonlatnak sem durva! :)
@Nyírfa: nesze nekünk genetikai fejlödés...
jesz
sikertörténet az, amikor az átadás után a tőzsdén erősödik a Forint...méghozzá nagyon...
Nyírfa
@Giovanni Alba: 17.46

Ezen legalább tudok mosolyogni, miközben a parodoizált szuicid hajlam kísértetiesen egybevág a magyar mentalitással.
Életünket és vérünket most nem Teriért, hanem Vikiért adnánk.
Olyan ez az egész, mintha Magyarország egy gyorsvonaton robogna, ám a közelgő szakadékon már nem vezet át híd. A vezetők ezt tudják, értük már jön a helikopter, a polgárok azonban mit sem sejtve falatoznak, kártyáznak, beszélgetnek, alszanak, tervezgetnek. S amikor felsír a vonat vészfékje, az ablakon át kíváncsiskodó embereknek vidáman integetnek a "túlélők", majd elégedetten tova repülnek.
Száll a helikopter, de ki tudja, hol áll meg...
Nyírfa
@csak úgy...: 17.57

Károgsz, édesem, egyfolytában. :) Kár, kár, kár! :)
Lassan mondom, könnyebben megérted: e-vo-lú-ci-ó! :)
Lepényleső
Sokakban felmerülhet a kérdés; most vajon mit magánosítanak,s erről van már végzés?
Cappuccino
A fidesz sikertörténetek jutaták Magyarországot koldus botra.
Juhász István
Elgondolkodtam / cogito ergo sum... / mi lenne, ha egyszercsak kivonulnának a nagy külföldi cégek az országból ? Úgy EGYSZERRE, mindannyian... Van rajtuk kivül egyáltalán honi IPAR ? Az Autógyárak sora, a kereskedelmi láncok összessége, hagy NE SOROLJAM ... Mi maradna MAGYARORSZÁGON, ami termel is némi GDP- t ???
Cappuccino
@Juhász István: Talán lenne Magyar mezőgazdaság, Ikarusz, Csepel, Ganz, Orion, Videoton, Malom ipar, Cukorgyárak, Konzervgyárak, Tungsram, vállalati üdülök, Szállodák, az egész Balaton és még sorolhatnám. Se vége se hossza amit az úgy nevezett "rendszer" váltás után leépítettek és ellopta. Majd fillérekért meg szereztek, szépen mondva privatizáltak az akkori és a mostani regnáló kormányok tagjai, rokonai és a haveri körökrei.Ezen is elgondolkozhatnál.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.