2021-hez képest több mint 40 százalékos drágulás tapasztalható – írja az Index.hu.

Megfizethetetlen lesz a karácsonyi menü? Egekben a ponty ára
Fotó: 123rf.com

A karácsonyi időszakban a pontyszelet kilós ára elérheti a 4000 forintot, az afrikai harcsa pedig még ennél is többe kerülhet.

Sziráki Bence, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) ügyvezető igazgatója a Pénzcentrumnak elmondta, hogy az aszályos időjárás és a növekvő inputanyagárak jelentősen megviselik az ágazatot.

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) adatai szerint pedig

már tavaly 15 százalékos termelés-visszaesés volt a Dunántúlon a vízhiány miatt,

az idei tapasztalatok és előrejelzések szerint 2022-ben akár 30 százalékos is lehet a termelés-visszaesés a 2020. évi termelt mennyiséghez képest.

A karácsonyi időszakban tehát a fogyasztók várhatóan

1800–2000 forint/kilogrammos áron juthatnak majd élő pontyhoz,

3500–4000 forint/kilogrammos áron a pontyszelethez,

az afrikaiharcsa-filé ára pedig kilónként 3800 és 4200 forint között fog alakulni.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2022 októberében Magyarországon egy kiló pontyszelet vagy pontyfilé átlagára 3580 forint volt, ami 42 százalékkal magasabb, mint 2021 októberében.

Egy év alatt tehát több mint 1000 forinttal lett drágább a pontyszelet vagy -filé Magyarországon, ami azt is jelenti, hogy néhány kiló filén már sok ezer forintos bukta lesz az idén.

Forrás: Index.hu

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
Ha a piacgazdaság működik, akkor kiderül, hogy meddig emelhető a hal ára...amennyiben nem fogy, akkor némileg csökken az ár, amíg ki nem alakul az egyensúly...

Szerintem

(azt nem árt tudni, hogy idén nagy szarban voltak a halgazdaságok)
simmering73
Ez igaz. Jelenleg a piacon a szeletelt ponty ára 3800ft/kg. Tavaly ősszel 1600ft/kg volt. Ez testvérek között is több mint 100%.
vörösbombázó
Jelenleg a tóparton 1300-1500 +áfa áron jutnak a kereskedők a pontyhoz, Mindezt terheli még a szállítási és tárolási költség+ a nagykereskedő árrése. Ezek alapján kereskedőtól élőpontyot 200 ft/kg alatt biztosan nem lehet venni, ami meghatározza 4000 Ft-os halszelet árat is. A hal árát azonban a MAHAL-MOHOSZ kartell emelte ilyen magasra.
Maccska
Külföldi hal is van,bár kétlem hogy olcsóbb.
Az élő halat sokan rühellik.Ebben az esetben meg kell fizetni más munkáját.
ómió
"Menüváltás" kéne! A "szankciót" ki kéne hagyni belőle!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.