Az európai baloldal a magyar baloldallal azon dolgozik, hogy Magyarország egyetlen fillér uniós támogatást se kapjon – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője Strasbourgban hétfőn.

Deutsch Tamás szerint ők nemzetiek és keresztények, a "baloldal" viszont támadja Magyarországot
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Deutsch Tamás delegációvezető, az Európai Parlament plenáris ülésének a feltételességi rendelet és a helyreállítási alap forrásainak lehívását lehetővé tévő magyar terv értékeléséről folytatott vitáját követően magyar újságíróknak nyilatkozva közölte, az európai baloldal a felsőbbrendűség-tudattól vezérelve fenyeget, büntetni akar mindenkit, aki nem ért egyet velük.

Kijelentette:

az EP baloldali képviselői a világjárvány, a gazdasági válság, az orosz-ukrán háború, az energiaválság, az elhibázott brüsszeli szankciós politika és a következtében elszabadult energiaárak idején is újra Magyarországot támadja és mondja el hazug vádjait.

Közölte továbbá, a vita során mindhárom magyar baloldali EP-képviselő, Cseh Katalin (Momentum Mozgalom), Molnár Csaba (Demokratikus Koalíció, DK), valamint Ujhelyi István szocialista politikus úgy szólaltak fel, ahogy egy "külföldről finanszírozott", "megvett" képviselő beszél. Céljuk, hogy Magyarország ne kapjon egyetlen uniós fillért sem – szögezte le.

Deutsch Tamás hangsúlyozta, a vita az eddigi tapasztalatokat megerősítette: ha patrióta, nemzeti, kereszténydemokrata, konzervatív értékeket valló kormány kap felhatalmazást a polgárok szabad akaratából, az (a baloldal szerint) a jogállamisággal nem összeegyeztethető.

A demokratikus és jogállami értékek elleni legdurvább, az európai együttműködés aláásása szempontjából a legkomolyabb veszélyt az európai baloldal jelenti

- húzta alá.

Közölte továbbá, az Európai Bizottság és a magyar kormány között jó eséllyel megállapodás jön létre a Magyarországot illető, de eddig politikai okokból visszatartott uniós források folyósításáról. Már a következő hetekben olyan brüsszeli döntések születhetnek, amelyek lehetővé tehetik, hogy a jog szerint neki járó forrásokhoz Magyarország hozzájuthat – tette hozzá a delegációvezető.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője azt hangsúlyozta: az EP vitája nem a jogállamiságról szólt. A baloldali EP-képviselők azt akarják, hogy ne szülessen megállapodás az Európai Bizottság és Magyarország között az uniós forrásokról.

Nem akarják, hogy a magyar emberekhez uniós források jussanak. A baloldali EP-képviselők azért támadják Magyarországot, mert keresztény konzervatív, a hagyományokat és az önállóságot védő, nemzeti kormánya van

- jelentette ki.

Kiemelte ugyanakkor, a magyar kormány és a brüsszeli testület sikeres, eredményes és előremutató tárgyalást folytatott, amelynek eredményeképpen a megállapodás "gyakorlatilag készen van". A magyar országgyűlés számos törvénymódosítás által elfogadta azokat a kereteket, melyek a megállapodás részét képezik – mondta. Hidvéghi Balázs végezetül reményét fejezte ki, hogy a magyar kormány és az Európai Bizottság közötti megállapodás elég stabil alap lesz ahhoz, hogy az uniós források a jövő évtől a Magyarországra érkezzenek.

Forrás: MTI

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Nincs jobb meg baloldal. Fideszes meg nem fideszes van.
A nem fideszes próbálja védeni a magyarokat a fidesztől. A fidesz miatt nem jönnek a támogatások.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@ómió: te vagy deutsch tomi a szabadidödben,hiszen érezni rólad a szesz és kannabisz szagot..
kulabombaafityiszre
Tompika a drogos keresztény.Egy szippantás után maga a jézus.
ómió
@csak úgy...: A fű" már nemcsak az eszedet, de a szaglásodat is elvette?!
ómió
@nejlontacskó: Neked az újat mond, idiótája, hogy a pályázatok sokaságában időnként visszaélések is előfordulnak!? A teljesítések ellenőrzésekor a pályáztatónak kell ezt - uniós szabályok szerint - mindenkor "elszámoltatni", a szükséges lépéseket megtenni! És - bár ez is fontos - a lényeg nem ezen van, hanem az ország vezetésén! Az nektek, bolsiknak úgy "sikerült", hogy 2008. végére kopogtatott az államcsődünk! A gazdaság mínuszban, a munkanélküliség a csúcson, a "nép" meg államilag zsebelve! Nyilván, alig várod már megint! Szóval, "szavazd a magadéit" továbbra is!
kereső
Nem érdem, ha valaki nemzeti és keresztény- ahogyan az sem, ha valaki magyar. Az embert az határozza meg, hogyan él- hogyan van hasznára szúkebb és tágabb környezetének, hogyan bánik a családjával,Nos akkor deutsch milyen ember is? Aki ismereteink szerint kétszer is megszegte a tizparancsolatot, amúgy keresztényi módon? : ne lopj- beléptető kapuk, ne paráznállkodj- felsorolni sem tudjuk. Mégis mitől keresztény ez az emberszabású? És mitől "nemzeti"???
Jozefina
Nemcsak a baloldal, hanem minden józanul gondolkodó EU képviselő is azt támogatja, hogy Ti (Orbán és a maffiája) ne tudjátok lenyúlni többet az Eu polgárainak a pénzét!!!? Az EU megkerülve benneteket el fogja juttatni a pénzt a magyar emberekhez!!?? Ti sem keresztényiek, sem nemzetiek nem vagytok!!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.