A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontjával egyetértett a bíróság és súlyosította annak a nőnek a büntetését, aki az általa vezetett személygépkocsival szándékosan áttért a másik forgalmi sávba és ott összeütközött egy szemből érkező járművel.

A 5 éves fiával együtt akart meghalni: 114 kilométer per órával ütközött egy szemből érkező autóba

Fotó: pixabay.com

A jogerős ítélet szerint az anya 2017. május 5-én gyermekével közlekedett. A kisfiú a gépkocsiban hátul, biztonsági gyermekülésben utazott. A nő öngyilkos akart lenni, ezért elhatározta, hogy nekihajt egy másik járműnek. Ezért a 85. számú főúton legalább 114 km/h sebességgel haladt, majd áttért a menetiránya szerinti bal oldali sávba

- írják az ügyészség honlapján.

A szemből érkező jármű vezetője ezt észlelte, lassított és a jobb oldali útpadka felé kormányozta a járművét. A nő azonban lassítás nélkül nekihajtott, aminek következtében a személygépkocsija többször átpördült és az oldalára borult.

Az anya és 5 éves gyermeke – köszönhetően annak, hogy mindketten használták a biztonsági övet – 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

Amennyiben a vétlen járművezető – aki sérülést ugyan nem szenvedett, de autója totálkáros lett –, nem csökkenti a sebességet és húzódik jobbra a járművével, úgy frontális ütközés követezik be, melynél a halálos eredmény nem zárható ki.

A nő pszichiátriai betegsége súlyos fokban korlátozta őt abban, hogy a cselekménye következményeit felismerje, és ennek megfelelően cselekedjék.

A Győri Törvényszék az anyát minősített emberölés bűntettének kísérlete és rongálás vétsége miatt 2 év börtönbüntetésre, és 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A börtönbüntetés végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette.

Az ítéletet a nő és a védője tudomásul vette, míg az ügyész a közúti járművezetéstől eltiltás tartamának emelése érdekében jelentett be fellebbezést.

A Győri Ítélőtábla az ügyészi fellebbezéssel egyezően a – több közlekedési szabályt is megszegő, ezzel mások életét szándékosan veszélyeztető –, nő közúti járművezetéstől eltiltás büntetését 8 évre súlyosította.

Forrás: Ügyeszség

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Tul enyhe buntetes.A jarmuvezetestol orokre kene eltiltani.
vacsi
" 2 év börtönbüntetésre, és 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A börtönbüntetés végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette."
Ez most komoly?! Ez a nő meg akart gyilkolni ártatlan embereket, erre kap 2 évet, felfüggesztve?! És nem örökre tiltják el a vezetéstől?! Hagy próbálkozzon még - előbb-utóbb majd csak sikerül kinyírnia valakit - esetleg egy egész családot?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.