Kulcsfontosságú szereplővel kötött megállapodást az ügyészség a Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, valamint Völner Pál volt igazságügyi államtitkár és társaik elleni büntetőeljárásban – értesült a 24.hu.

Völner-Schadl-nyomozás: kitálalt a fideszes államtitkárnak fizetett kenőpénzek könyvelője, vádalkut kötöttek vele

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára napirend előtti felszólalásra válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. november 29-én. MTI/Kovács Tamás

A lap által megismert vádirat szerint Schadl egyik bizalmasát egyebek mellett a pénzmozgások – köztük a kenőpénzkifizetések – dokumentálásával bízta meg. A hivatalosan végrehajtó-jelölt, ám valójában pénzügyesként dolgozó munkatárs mégsem vádlottként, csupán tanúként szerepel majd az eljárásban.

A nyomozás során 90 oldalnyi tanúvallomást tett több részletben, ami miatt alighanem a több mint egy éve letartóztatott korábbi főnöke is aggódhat.

A nő a büntetőeljárásról szóló törvényben rögzített megállapodásra jutott a vádhatósággal. E szerint egy bűncselekmény elkövetőjével megállapodást köthető, melyben kilátásba helyezik, hogy vele szemben büntetőeljárást nem indítanak, illetve a folyamatban lévő eljárást megszüntetik, ha az ügy, illetve más büntetőügy felderítésével, bizonyításával összefüggő információkat és bizonyítékokat bocsát rendelkezésre, és a megállapodással elérhető nemzetbiztonsági vagy bűnüldözési érdek jelentősebb, mint az elkövető büntetőjogi felelősségre vonásához fűződő érdek.

Schadl és Völner ellen korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség. Az eljárásnak 22 vádlottja van, köztük – mint szerdán megírtuk – Schadl apja és felesége.

A vádirat szerint Schadl 924 millió 852 ezer forint illegális jövedelemre tett szert a Völner Pállal kialakított korrupciós kapcsolata révén. A közel egymilliárd forintnyi összeget az ő kérésére kinevezett önálló bírósági végrehajtóktól kapta vissza, miközben jogtalan előnyként, lényegében fizetésként rendszeresen pénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott át a befolyását Schadl érdekeinek megfelelően gyakorló fideszes politikusnak.

Forrás: 24.hu

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

icegygenabro
Na kecskebaszók! Nincs korrupció?? Meeee soros mi??
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@Aki Én: Már megint a tetves bolsiságod meg a hazudozásod másrahazudásán görcsölsz, bolsiék fajkreténje!? Lazíts már, gyagyás! Még idiótább leszel!
icegygenabro
@kecskebaszómió: luksógoraid 13.éve uralkodnak,miért nem tudtak egy vádemelést összehozni? Csak nincsenek benne vastagon?
ómió
@Dr. Proktor:Bolsiék főgyagyása! Az orosz metrókocsikat anno az orosz államadósság fejében KAPTUK! Szóval, nem arra gondolok, hanem arra a 167 milliárdra, amit az OLAF megállapítása szerint Demszky efftársadék elloptak a metrópénzből!
ómió
@icegygenabro: Tehénbaszó főefftársgyerek! Nagyon ügyesek vagytok lopásaitok nyomának a nyomait is eltüntetni! Pont annyira, mint országrombolni!
ómió
@Dr. Proktor: Én nyugodtan belenézhetek, mert nem a te tetvesbolsi tolvajfajtádat látom!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.