Helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését és jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki 2000 májusában kalapáccsal agyonverte édesapját. A bírósági közlemény nem nevezte meg, de az áldozat Szilágyi István színművész.

Megvan az ítélet! Életfogytiglanra ítélték Szilágyi István fiát, aki kalapáccsal verte agyon a színészt

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az ítélőtábla honlapján olvasható közlemény szerint a rendszeresen italozó és pszichiátriai kezelés alatt álló vádlott korábban több alkalommal bántalmazta a vele egy házban élő édesapját, majd 2020. május 3-án egy kalapáccsal többször fejbe verte, megtaposta a férfit, aki a helyszínen meghalt.

A vádlottat különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes ember sérelmére elkövetett emberölés miatt ítélték első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre. A bíróság egyúttal elrendelte a vádlottal szemben korábban kiszabott, 2 év, 3 évre felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is.

Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője is felmentésért fellebbezett.

Az ítélőtábla felülbírálatában nem találta alaposnak a vádlottnak azt a védekezését, hogy jogos védelmi helyzetben cselekedett, mert édesanyja egyértelműen arról számolt be: a fia nekiesett az édesapjának, brutálisan bántalmazta, többször fejére sújtott a kalapáccsal, és a mellkasára is többször ráugrott.

A vádlott ugyan pszichiátriai kezelés alatt állt, de az igazságügyi elmeorvos szakértői vélemény szerint személyiségzavara a beszámítási képességét nem befolyásolta – írták.

Tudatták: az elsőfokú bíróság feltárta a büntetés kiszabása során irányadó tényezőket és azok helyes mérlegelésével törvényes büntetést szabott ki.

Jelentős súlyosító körülmény volt az ügyben – tették hozzá –, hogy "a vádlott élet elleni cselekménye többszörösen is súlyosabban minősült", ráadásul tettét korábban szintén édesapja bántalmazásáért kirótt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el.

Forrás: mti.hu

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
A cigányok megölnek egy öreget kapnak 8=12 évet ...Ez az elmebeteg meg életfogytot, pedig bőven okolható a családi körülmény az állapotát befolyásolta a szülei alkohol problémája és a silány nevelés eredménye ez lett! Nem biztos hogy a gyerekük a hibás ezt az anyja is beismerte, mert soha nem haragudott rá/ talán nem volt rá oka/
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
rokker33
A cigányok megölnek egy öreget kapnak 8=12 évet ...Ez az elmebeteg meg életfogytot, pedig bőven okolható a családi körülmény az állapotát befolyásolta a szülei alkohol problémája és a silány nevelés eredménye ez lett! Nem biztos hogy a gyerekük a hibás ezt az anyja is beismerte, mert soha nem haragudott rá/ talán nem volt rá oka/
Bástya Béla Elvtárs
@Horizont: Bárki lehet! Jó ügyvéd kell! Aki meg helyből az, sztárügyvéd híján életfogytot kap!
Csizmás Kond
...szerintem az életfogytiglant úgy kell felfogni, hogy elmegyogyintézeti kezelés alatt fog lenni, mivel ha kiszabadulna nem lenne aki gondját viselje...
Bástya Béla Elvtárs
@Horizont: Csak 6 évet??? Akkor azt sztárügyvéd védte!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.