Elfogadhatatlan, hogy miközben Magyarország mindent megtesz Ukrajna támogatása érdekében, több magyar vállalatot is ellehetetlenítenek a szomszédos országban pusztán azért, mert Oroszországban is jelen vannak – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Brüsszelben.

Szijjártó elégedett: Hála a Jóistennek, hogy Magyarországon nem a külföldi beavatkozók, nem Soros György, hanem a magyar választópolgárok döntenek
Fotó: A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal a Nukleáris Energia Intézet (Nuclear Energy Institute, az amerikai nukleáris ipari kereskedelmi szövetség) washingtoni rendezvényén 2022. október 26-án. MTI/KKM

A tárcavezető a kereskedelmi ügyekkel foglalkozó európai uniós miniszterek tanácsülését követő sajtótájékoztatóján sérelmezte, hogy a Richternek számos termékét kitiltották az ukrán piacról, az Egis esetében is megindították ezt az eljárást, valamint egyesek bojkottra szólítottak fel a Mollal szemben.

Ezek a cégek teljesen törvényesen működnek, semmifajta jogszabályt nem sértettek meg, működésük szabályos, egyetlen 'bűnük', hogy mivel nemzetközi vállalatok, ezért Oroszországban is van jelenlétük

- hangsúlyozta.

Hozzátette: utóbbi ugyanakkor semmilyen nemzetközi jogszabályt nem sért, hiszen a részvétel a gyógyszeriparban és az energiaágazatban nem ütközik szankciós rendelkezésekbe.

Ezért elvárjuk az Európai Uniótól, hogy lépjen fel az ukrán hatóságoknál annak érdekében, hogy EU-s tagországból érkező vállalatokat ne lehetetlenítsenek el

- húzta alá.

Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy az EU idén májusban teljes vámmentességet vezetett be az ukrán termékekre és szolgáltatásokra vonatkozóan 2023 közepéig, hogy ezzel is segítse a háborúba süllyedt országot, és hazánknak nincs ellenére a későbbi hosszabbítás sem.

Ugyanakkor azt viszont elfogadhatatlannak tartjuk, hogy miközben Magyarország mindent megtesz Ukrajna támogatása érdekében (...), addig Ukrajnában magyar vállalatok működését lehetetlenítik el

- szögezte le.

A miniszter újságírói kérdésekre válaszolva ezt követően megismételte, hogy a kormány kész megadni kétoldalú alapon az Ukrajnának szánt jövő évi európai uniós pénzügyi támogatás hazánkra eső részét, de a közös hitelfelvételt nem támogatja.

Közölte, az erről szóló jegyzéket a kijevi magyar nagykövet átadta az ukrán külügyminisztériumban előző nap, azt kérve, hogy induljanak meg a tárgyalások az ügyben.

Arra is kitért, hogy

a kijevi nagykövetség munkatársai a nehézségek ellenére jól vannak, a diplomáciai képviselet működőképes, a munkavégzés alapvető feltételei az adott korlátok között fennállnak, de ha a helyzet változik, akkor azonnal kivonják a területről az érintetteket.

Márki-Zay Péter volt közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt előző napi nyilatkozatával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy ez csak megerősítette, hogy "nekünk nem elsősorban a magyar ellenzékkel kellett megküzdenünk a választási kampányban, hanem azokkal a külföldi erőkkel, akik mögöttük álltak".

Hála a Jóistennek, hogy Magyarországon nem a külföldi beavatkozók, nem Soros György, nem az Amerikából származó dollármilliók, hanem a magyar választópolgárok döntenek, mert Magyarországon demokrácia van

- mondta.

Forrás: MTI

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nejlontacskó
" miközben Magyarország mindent megtesz Ukrajna támogatása érdekében "
Ez azért erős volt egy picit, nem érzed kakadu?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@kereső: Ezt kaptuk a fideSS-kdnp-től , ez a 30 év ajándéka tőlük az egyszer volt Magyar Köztársaságnak és polgárainak.Ezt kaptuk a bayerektől, szijjártóktól, orbántól, navracsicstól, semjéntől, rétváritól, rogántól, habonytól, dajcstól, varga jucitól, holliktól, hidvégitől, budaitól...és a sor végtelenül folytatható.
Ezt kaptuk-Deák,Móricz, Mikszáth, Jókai, Arany, Szabó Magda, Németh László, Ady, József Attila, Radnóti, Nagy László, Németh László, Örkény, Eötvös, Esterházy Péter , Petőfi,Vörösmarty, ...helyett. :(((((((((((((((((((((((
telegdilaci
@nejlontacskó:Azért nem ítélik el a Putyin gazdit egyértelműen hogy kimondanák végre hogy agresszor! már mindenki el ítéli Egyedül Orbán tart ki Putyin mellett Rendíthetetlenűl,ami azért elég gáz ránk nézve!
Yoda69
"hanem a magyar választópolgárok döntenek, mert Magyarországon demokrácia van"

Ha ez igy van szarrago, akkor miert nem adtok egyenlo eselyt az ellenzeknek a kozmediaban valo szereplesre? Szerinted az evi 5 perc, amit egy ellenzeki part kap egyenlo aranyban van azzal, hogy a fideSS non-stop befolyasolja a kozmediat, a kozradiot es a kozteri plakatozast?
csak úgy....
azt,hogy mit mond a pötyi azt megértem,hiszen minden cigány a maga lovát dícséri! -azt viszont nem értem, hogy van akkara marha magyarországon, aki ezt el is hiszi neki.
Yoda69
@csak úgy...: Hogy ne lenne akkora nagy marha?
Kezdetnek itt a kis tehen. Mindjart itt lesz, hogy vedje a vedhetetlent.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.