Módosították a Budavári Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatát, ami sok változást hoz.

Az I. kerületi fideszes többségű képviselőtestület mozgásba lendült – Mindent visznek, amit csak lehetV. Naszály Márta/Facebook

V. Naszály Márta az I. kerület párbeszédes polgármestere Facebook-oldalán felsorolta, hogy a testületi ülésen, hogyan lehetetlenültek el az SZMSZ-re vonatkozó polgármesteri módosítói – szúrta ki a hirklikk.hu.

„1. A “Jogszerű” szó kerüljön bele – ezt leszavazta a Fidesz

2. Polgármesteri hatáskörben döntés – ezt is leszavazta a Fidesz

3. A fenti javaslat a technikai megoldása – persze leszavazta a Fidesz.”

Nem fogadta el a képviselő-testület azt az előterjesztést sem, amely lehetővé tette volna, hogy a lakástörvény módosítása által érintett műemléki lakások bérlői illeték megfizetése nélkül vásárolhassák meg bérleményüket, valamint a lakáscserével szerzett önkormányzati lakásokra vonatkozó “örökbérleti” jogviszony tulajdonosai a megállapított vételi díj csupán 35%-át fizessék a bérleményükért. Hozzátette:

nem fogadták el, hogy a női foglalkoztatottak menstruációs időszaka alatt biztosíthassanak foglalkoztatotti kedvezményeket.

A polgármester azokról a témákról is ír, amelyek lekerültek a napirendről – ezek is igen érdekes mintát mutatnak.

Fideszes javaslatra a jobboldali többség törölte a napirendről az önkormányzati intézmények dolgozói részére a 2022/2023. évi fűtési szezonban nyújtani tervezett 100.000 Ft-os rendkívüli rezsitámogatást, a turistabuszok szabályozását és a Czakó utcai Sport- és Szabadidőközpont ügyvezetői pályázatának kiírását valamint az Áfatörvény harmonizációját.

Az alpolgármester előterjesztőként törölte a napirendről a Budavári Zsinagóga feltárása és a látogathatóvá tételére létrehozandó nonprofit gazdasági társaság felállítását.

A Várnegyedben az ellenzék térnyerése akkor lehetetlenült el, amikor Gelencsér Ferenc, a kerület korábbi alpolgármestere bejutott a parlamentbe a Momentum élére történ megválasztása után. A helyére kiírt időközi választáson a Fidesz jelöltje győzedelmeskedett, két korábbi jobbikos képviselő pedig általában a Fidesszel szavaz.

Forrás: hirklikk.hu

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
@Shikari: tibim ,te egy álmodozós elmebeteg!
Nessy
@Shikari: @KisTehen: Jól el vagytok egymás színvonalán! :-))))
Csizmás Kond
...szerintem ez egy baromi nagy marhaság...mármint a javaslat..." nem fogadták el, hogy a női foglalkoztatottak menstruációs időszaka alatt biztosíthassanak foglalkoztatotti kedvezményeket."
Nessy
@Csizmás Kond: Pedig bizonyos munkakörökben még az átkosban is volt! Gyakorlati megfontolásból! De a szakértelem bolsevik huncutság, ami manapság nem trendi!
Józsipapa
ezt az ocsmány,mocskos fideSS - es bandát...
Csizmás Kond
@Nessy: ...sokszor sokminden volt...pl gyerektelen adó is volt...na de szerintem ez és azok is nagyon nagy hülyeségek voltak.
Nessy
@Csizmás Kond: "gyermektelen adó" ma is van! Régen agglegény adó volt, ami a házasságkötéssel megszűnt. Semmi köze nem volt a gyerekvállaláshoz!
De hogy mi nem hülyeség bizonyos munkakörökben azt talán a szakemberekre kellene bízni!
Csizmás Kond
@Nessy: ...azokra van bízva...de sajnos ma nem szakember vezet semmit hanem politikus.
Aki Én
@Csizmás Kond: egyszer kipróbálhatnád.
Aki Én
Mondnám, hogy ezt válsztotta az I. kerületi többség, de mint tudjuk, a ,,betelepített,, fidelitaszosok választották.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.