A hagyományokhoz hűen advent első vasárnapján gyertyagyújtással hívott összefogásra az Ökumenikus Segélyszervezet, amely idén a nehéz gazdasági helyzet és az áremelkedések miatt már november elején elindította adventi adománygyűjtését.

Orbán Viktor felesége gyertyák gyújtogatására buzdítja az embereket

Fotó: MTI/Kovács Attila

Az első adventi gyertyát Lévai Anikó, a segélyszervezet jószolgálati nagykövete, a miniszterelnök felesége és Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója lobbantotta lángra 13 óra 53 perckor a segélyszervezet központjának udvarán, utalva a segélyszervezet 1353-as adományvonalának számára.

Lévai Anikó a sajtótájékoztatón arról beszélt: a segítségre, szolidaritásra, a kinyújtott kézre most nagyobb szükség van, mint valaha. Hozzátette: mindenki nehéz helyzetben van, mégis összefogásra hívnak.

"Hisszük, hogy az összefogás erejével ez az időszak is túlélhető" – fogalmazott.

Forrás: mti.hu

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

yazo64
Akiknél kikapcsolták az áramot már azóta gyertyát gyújtogatnak, nem csak most...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Hivatásos és önkéntes tűzoltók---lehet készülni!
gina
Hogy van képe,, undoritó banya,, adakozz te szemét, a sok lopott pénzból,,,,,,,
Béla333
Mi melegedjünk a gyertyafénynél...???
yazo64
Akiknél kikapcsolták az áramot már azóta gyertyát gyújtogatnak, nem csak most...
Gazella
Azt majd én eldöntöm, hogy mikor gyújtom meg az advent első gyertyát.
Gyújtottam... de az elhunytjaimnál... Hiányoznak.
pacal
Beszarok, ezt úgy mondja, mintha nem az ő férje tehetne erről az egészről! Ez a nő szokott nem kormánypárti platformok híreit is olvasni vagy buborékban él vagy tényleg ennyire hülye?
Knock knock, a férjed egy büdös geci, aki szétlopta az országot, erkölcsileg megrontott egy népet a katolikus és a református egyházzal karöltve, aki kommunista tempóban fasizmust épít és ott rúg bele a gyengékbe, elesettekbe, ahol tud!
Ébredjél már fel, múmia! Egy évben előkerülsz kétszer a hülye dumáddal és azt hiszed jóvá teszed a családod bűneit?!

És akkor most beszéljünk a homofób uszító férjed buzi fiáról...
nejlontacskó
"Hisszük, hogy az összefogás erejével ez az időszak is túlélhető"
Ahogy látom, Anikó a magyar first lady nincs beszélőviszonyban a Varga Misivel, sem a kolostormalaccal.
Ha beszélnének néha, akkor tudná Orbánné is, hogy Magyarország a siker fővárosa, a stratégiai nyugalom szigete.
Viktoréknál kilincsel a fél világ, hogy adják meg a dicső magyar válságkezelés receptjét, mert Svájcban már nagyon fáznak, és Németország is, eltűnőfélben van már.
Ez meg itt gyűjtögetne, csak éppen rászoruló nincs...
Hogy is van ez?
verőce21
Na de nem lehetünk olyan kicsinyesek, hogy még ekkora áldozatra se vagyunk képesek...!
Macskaszem
@pacal: Ez a nő egy hajszállal sem különb mint a férje. Jellemző, hogy ez is más tollával ékeskedik. Mások összegyüjtik, ez meg odaáll fotózkodni, oszt ennyi.
Nessy
Drága Lévai Anikó! Ha egyszer találkozik férjeurával, neki is beszélhetne összefogásról segítségnyújtásról, szolidaritásról! Tessék mondani nem tetszett olvasni a Szociális törvényt, amit kedves férje, kormánya, és hűséges droidjai most fogadtak el?És lehetne sorolni a fogyatékos gyerekek iskoláinak bezárását a háromszoros áron vett, tízszeres áron adott energia számlákat,a diákok és pedagógusok problémáit etc. etc. etc.! Na, erről is tessék beszélni, amikor segítséget, szolidarítást emleget adománygyűjtés közben.
gina
@Pegero: Az arab csöcseléknek szól hahahahhahahahah ja hogy ti még gyertyát is ellopjátok
colibri
@Horizont: Nekem elég volt a rózsaszín kanapés családi idillből, nem hiányzik a családról posztolás. Már az is túl sok nekem ami orbánról napi szinten megjelenik: nem elég a sajtó, a média (mert mindenki vele foglalkozik) már ott tartunk, hogy ő saját maga, saját oldalán is nyomja az öndícséretet. Nem annyira jó ember ő - és talán a családja sem, hogy minden rózsaszínben csak róla szóljon.
gina
@Pegero: Ne irogass nekem,, egy senki vagy szaros arab.. rosszabb vagy mint 100 cigus ,,undoritó férgek vagytok egy csótány szebb nálatok hahahahhah,,,,
Gazella
@Macskaszem: Lakva ismerni meg a másikat. Sokáig élve egymáshoz csiszolódtak.
pacal
@Macskaszem: @Horizont: Nem mondom, hogy mindent tud a férje gaztetteiről, de egy diplomás ember, akinek van szeme és füle. Nem létezik, hogy semmit nem tud arról, ami a férje miatt megy az országban. Ha pedig tud róla, akkor a cinizmus felsőfoka, amit művel!
Nessy
@Horizont: Dehogy nem ! Addig van béke, és nyugalom, míg a ház urát haza nem eszi a rossz nyavalya!
pacal
@Horizont: Én is akartam volna pont ezeket leírni, de túl hosszú lett volna, főleg, ha Ádámtól és Évától kezdem.
Férfiak...
Phh...
gina
@Pegero: Ne irj nekem és küldj Linket nem olvasom el , buta arab proli
Sámannus
Készül az OTP adomány gyüjtésében is gazsulált bevéltelekkel jótékonykoni. Fosztogatnak, és ismét fosztogatnak. Az adományokkal is fosztogatnak. Ebereket rabolnak ki, hogy "jótékonykodhassanak". A nyomorunkról is gondoskodnak. Oda tolják mindenhová, a képüket és kérkednek. Van képe az oroszokkal összejátdzani, a mikrafonok árulkodóak. Jól bekerül minden híradóba. Te csak a reménytelenség jelképe vagy amikor ott vagy, a mérhetetlem pofátlanság bűze árad belőled.
Jozefina
Nocsak végre előkerült az ország első számú háziasszonya!!?? Sokkal többször kellene szerepelnie a nyilvánosság előtt!!!??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.