Az Európai Gazdasági Térség államai Liechtensteinnel, Izlanddal és Norvégiával egyetemben ismét tárgyaltak, ám a magyar kormány ismét keresztebe feküdt a közös záró nyilatkozat szentesítésének. A három EU-n kívüli állam azon gondolkodik, hogy a jövőben a pénzek odaítélését korrupcióellenes intézkedésekhez kötik.

A Népszava cikke szerint újabb ülést tartott az Európai Gazdasági Térséget (EGT) alkotó 27 európai uniós tagállam, valamint Liechtenstein, Izland és Norvégia, de megint nem sikerült közös nyilatkozatot elfogadniuk a magyar kormány vétója miatt.

Korrupcióellenes intézkedésekhez köthetik a Norvég Alap pénzeit is – a magyar kormány harmadszor is vétózott

Fotó: Illusztráció/Facebook/Orbán Viktor/videórészlet

A lap szerint ezek a tárgyalások meglehetősen fontosak, mert itt egyeznek meg arról, hogy Liechtenstein, Izland és Norvégia mennyi pénzt adjon az EU átlagos fejlettségi szintjétől elmaradó tagállamoknak (a 27-ből 15 ilyennek számít) 2021-2027 között. Ezeken a tárgyalásokon dől el, hogy a Norvég Alapból mekkora támogatások érkezzenek ezen tagállamokba. 

A Népszava emlékeztetett rá, hogy a magyar kormánynak ez már a harmadik akciója volt, mert tavaly novemberben és idén júniusban szintén nem sikerült a zárónyilatkozatot elfogadni. A tavaly decemberi eset volt a lap szerint az első visszavágója az Orbán-kormánynak azután, hogy Norvégiával nem sikerült a Norvég Alap civileket érintő részének koordinálását végző civil szervezetről megállapodnia. A Fidesz-kormány ugyanis elutasította a a legtöbb pontszámot kapott Ökotárs Alapítványt, hogy ez a szervezet kezelje a civileknek járó pénzeket, ami a teljes 77 milliárd forintos összeg nagyjából öt százalékát tette ki.

A Népszavának nyilatkozott Eva Hrncirová, a kormányközi EU Tanács soros elnöki posztját betöltő Csehország brüsszeli szóvivője, aki elmondta, sajnálják, hogy 

"nem sikerült jóváhagyni a következtetéseket, pedig minden fél komoly erőfeszítéseket tett”.

A Népszava forrásai szerint a magyar kormány részéről eljáró diplomata azt közölte, hogy csak akkor járul hozzá a közös nyilatkozathoz, ha az tartalmazza, hogy a norvégok megszegték az Európai Unióval szemben vállalt pénzügyi kötelezettségeiket (a korábbi vétók alkalmával is ilyen üzenetet fogalmazott meg a képviselő).

A lap szerint jelenleg még nem tudni, mikor fog megszületni a megállapodás Liechtenstein, Izland és Norvégia pénzügyi hozzájárulásáról. Emellett a három ország képviselői azon gondolkodnak, hogy a pénzek odaítélését ezután a rendszerszintű korrupció megfékezését szolgáló intézkedésekhez kössék – hasonlóan a most Magyarország ellen folyó uniós eljáráshoz.

Forrás: nepszava.hu

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Törölt Nick
Orbánnak nem kell a Norvég Alap pénze, mert a 10%-ával nem ő rendelkezhet. Ezért tavaly is kib@szott 77 milliárd forintot, mert csak 69,3 lett volna az övé. Hazaáruló moslék az ilyen.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
Orbán nem tudja, hogy mit cirkuszolt a Norvég alappal??!!! Nem engedte, hogy közvetlenül a civil szervezetek kaják és rendelkezzenek felette, hanem azt is el akarta lopni, ezért nem kapta mag Magyarország a norvégiai pénzeket!!?? Most meg verik a nyálukat?? Norvégia semmit nem szegett meg!!!?
"Magyarország képviselője közölte:
csak akkor járul hozzá a közös nyilatkozathoz, ha az tartalmazza, hogy a norvégok megszegték az EU-val szemben vállalt pénzügyi kötelezettségeiket."
Béla333
A kicsinyes, szarrágó maffia kormányunknak semmi sem elég: ők pénzt akarnak lopni, most már minden áron.
Már a látszatra sem adnak.
És ehhez az aljas, Magyarországnak ártó és káros politikájához felhasználja a hülyemagyar maffiahívők milliós seregét, mögéjük bújik.
De sebaj! Ez kell a hülyemagyar maffiahíveknek, ők ezt szeretik, ezt várják el a maffiózóktól!
Törölt Nick
Orbánnak nem kell a Norvég Alap pénze, mert a 10%-ával nem ő rendelkezhet. Ezért tavaly is kib@szott 77 milliárd forintot, mert csak 69,3 lett volna az övé. Hazaáruló moslék az ilyen.
drrotf
@Törölt Nick: sok a pénzünk, nem kell ide másnak a pénze, ha nem én osztom el, mondhatta Orbán, és ez után magyarázat nélkül távozott!Csak az a baj hogy nem az országból!Pénzhiányra hivatkozik az ország bajainál, de ha nem ő a császár a pénz osztásnál, az a pénz nem kell mert az piszkos pénz!Normális az ilyen ember aki a társadalom többi tagját nem hazáját segíteni akarónak , hanem ellenségnek tekinti.Inkább szenvedjen az ország mint hogy más is pénzt osztogasson.
Alfa
a korrupt kamukeresztény orbán és a pedofil-narkós fidesz-ner szekta a korrupciós feltétel miatt blokkol..
A bajuk,hogy nem lophatnak
Nessy
Ha nem nyúlhat le mindent pénzt, akkor nem kell! De a pedagógusok, meg sokan mások csak akkor kapnak béremelést, támogatást, ha kapunk az uniótól pénzt! Igaz, azt másra fogja költeni Orbán és hűséges kormánya, nem arra, amire ,most ígéri! Hívek, jöhet a hozsanna!!
Gazella
@sgl: legtöbbka hamis hír. Aminek rengeteg ember bedöl.
Gazella
@sgl: kívánom, hogy pl. Tikike helyett legyél a parlamentben, kiváncsi lennék arra, hpgy neked adnak e felszólalási jogot.
pacal
Mi történik Orbán Viktorral?

"Lengyel szerint ezért az európai pénzek csökkentése, felfüggesztése mellett/helyett célszerű lenne a rendszer képviselőit érintő európai/amerikai Magnyickij-törvény alkalmazása (számlák befagyasztása, villáik, jachtjaik lefoglalása stb.) a rendszer oligarchái ellen. Az EU és/vagy az USA e döntéseivel szemben nem lehetne hivatkozni a magyar nemzet, az állam érdekére, s világos üzenet lenne a magyar választók számára, hogy valódi ellenségei, a válság okozói, nem Brüsszelben vagy Washingtonban, hanem magyarországi kastélyokban ülnek."

www.atv.hu/belfold/20221128/mi-tortenik-orban-viktorral
Eladott Ország
@Philip Marlowe: ma, 10:09 ☻ Mert mindenki hülye, csak a bűnöző román cigányod ( többgenerációs migráns) és politikai prostituált szektája a helikopter!
uploads.disquscdn.com/images/ed48ab5c2e469065f832870ee6ee9a44f476103ef1fb3daafd1c3b0cf7868c8d.gif?w=800&h=454
ómió
Bizony! Minimum sms-ben kötött szerződési formát kell előírni! Az az "ursulabiztosan"korrupcióellenesnek nyilvánítható!
justhpeter
Orbán harmadszor vétózik, a norvégok harmadszor szopatják majd meg. Vagyis Orbán nem a norvégokra haragszik, csak szopni szeret.
Nessy
@Shikari: Ergo, ha csak a pénz 90%-t lehet lenyúlni akkor az sem kell! Igaza volt Einsteinnek! Az emberi hülyeség végtelen!
Pálinkás Pál
@Shikari: neked mi közöd a magyarokhoz ,román lápi tetű?..
Pálinkás Pál
@Shikari: román tetű...nekem dumálsz?...végetek lesz hamarosan...
gina
Ez a zsiros törpe csak egy dolgot tud,, vétózni... beteg egy idióta,,, meg is issza a levét...sajnos a nép is...
Cappuccino
"A három EU-n kívüli állam azon gondolkodik, hogy a jövőben a pénzek odaítélését korrupcióellenes intézkedésekhez kötik." Nagyon helyes én is ahhoz kötném. Az EURÓPAI ügyészség belépéséhez.
evacica
Orbánnál kártékonyabb vezetője nem volt az országnak! Csak a saját hatalma és zsebe a lényeg, a birka nép meg még mindig tűr! Mi kell ennek a sok birkának, hogy felébredjen és elzavarja ezt a kártékony kormányt Orbánnal együtt?!
Béla333
@evacica: 11.26
Igazad van! Te mit teszel a cél eléréséért?
evacica
@Béla333: Én és barátaim biztos ne rájuk szavazunk és részt veszünk az ellenzék minden megmozdulásán! Sajnos többet nem tudok csinálni, mert meggyőzni csak értelmes gondolkodó embereket lehet! És te mit teszel?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.