Módosították a védett személyek listáját, a Kúria elnöke is felkerült rá.

A 24.hu cikke szerint hétfőn este jelent meg a Magyar Közlönyben a kormány döntése, amely módosította a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló 1996-os rendeletet. 

Kibővítette Orbán az állandóan védett személyek listáját

Varga Zs. András, a Kúria elnöke ünnepi beszédet mond az Aranybulla kiadásának 800 éves évfordulója alkalmából, az Országgyűlés Hivatala által szervezett programsorozat ünnepélyes emlékülésén az Országház főrendiházi üléstermében 2022. szeptember 29-én. Mögötte Kövér László, az Országgyűlés elnöke (j) és Szigeti Gábor, az Országház közgyűjtemény és közművelődési igazgatóhelyettese (b).

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A keddtől hatályos, Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt rendeletben meghatározott állandó védelemben részesülő személyek listáját kibővítették, a Kúria elnökét (jelenleg Varga Zs. András) is feltették rá. Az 1. pont 1.4. és 1.5. alpontok szerint az állandó védelemben részesülő személyeknek a rendészetért felelős miniszter felé írásban kell jelezniük, ha lemondanak erről a védelemről – mint ahogy azt is írásban kell jelezniük, ha a lemondás után újra igénybe vennék a személyi védelmet. 

A cikk szerint az állandó védelemben részesülő személyek listája a következő a rendelet mellékletében megjelentek szerint:

1.1. A köztársasági elnök (Novák Katalin)

1.2. A miniszterelnök (Orbán Viktor)

1.3. A külpolitikáért felelős miniszter (Szijjártó Péter)

1.4. Az Alkotmánybíróság elnöke (Sulyok Tamás)

1.5. A Kúria elnöke ( Varga Zs. András)

1.6. A legfőbb ügyész (Polt Péter)

Forrás: 24.hu

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Alfa
nagyon be vannak szarva a kecskebaszó korrupt maffiózó gerinctelen kamukeresztények
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Alfa
nagyon be vannak szarva a kecskebaszó korrupt maffiózó gerinctelen kamukeresztények
amortizáltok
mindegyik beszari mert tudják hol hogyan s mikor vétkeztek a Magyar nép ellen gyáva patkányok ja most rezeg már a lécük
Nessy
Orbán védi az általa kinevezett, az ő agymacskáit jóváhagyókat, a fidesz bűnözőit védőket. Nélkülük nehezebb lenne a hatalom megtartása!
justhpeter
@Nessy: Van benne valami, de van valami ami nem illik a logikai sorba. Hiányzik a listáról például Kövér Laca, aki az eggésznek az idológai alátámasztásában játszik szerepet. Ha pedig a főideológus nem kerül elkülönített védelem alá, akkor a sajtó és a közemberek számára is megközelíthető vagyis az egész kompániában ő lesz a leggyengébb láncszem. Bármikor beszélhet bármit bárkivel, akár számukra káros vagy sületlen dolgokat. Nem illik a sorba az sem, ha olyan embereket tesz Orbán a védett listára, akik sorsa egyébként kizárólagosan tőle függ, viszont a számukra kívánatos tiszteletnek sem kivívására sem kikényszerítésére nem alkalmas. Ebben a körben Polt erősen kilóg a sorból.
balos
@justhpeter: Nyugi!A kövérszart legalább tíz rikkancnak öltözött "közmuksó"örzi,még a wc n is!
vacsi
Láttam egyszer egy ilyen képet, valamelyik újságban: egy védett elnök napozott a feleségével, kislányával a tengerparton, egy pokrócon - a pokróc 4 sarkán meg 1-1 géppisztolyos őr állt...
evacica
Tele a gatyesz fiuk?! Ha eljön az elszámolás napja nem véd benneteket a kutya se! Tolvaj maffiózó banda!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.