A magyar kormány célja világos: békét akarunk! – mondta az ukrajnai háborúról a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden reggel.

Menczer Tamás nagyon kiakadt és megüzente: "Orbán Viktornak mindig igaza lett"

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Menczer Tamás hozzátette: Brüsszelben azonban a háborús álláspont jellemző. A belügyi biztos például arról beszélt, hogy akkor lesz béke, ha Oroszország elveszti a háborút. Ez pedig ki tudja, mikor lesz, ha lesz egyáltalán. Addig Ukrajnában százezrek halnak meg és milliók menekülnek, Európa pedig szenved az elhibázott szankcióktól és az annak következtében robbanásszerűen emelkedő energiaáraktól. Ezért a magyar kormány álláspontja az azonnali tűzszünet és tárgyalás.

Az államtitkár leszögezte:

magyarok vagyunk, magyar fejjel gondolkodunk,

ezért a magyar kormány számára a legfontosabb mindig a magyar érdek. Ezzel ellentétesek a szankciók, amelyek az egekbe emelték a gáz és az olaj árát. Szankciós felárat fizetünk, ezért az energetikai szankciókat el kell törölni.

Brüsszelben azonban már a következő, 9. szankciós csomagról tárgyalnak és felvetődik a nukleáris terület is, ami Magyarország számára egy újabb vörös vonal.

Arról, hogy mi a baja Brüsszelnek a magyar demokráciával, miért beszél magyarországi korrupcióról, Menczer Tamás kijelentette:

a brüsszeli támadások alapja valójában az, hogy Magyarországon negyedszer szerzett kétharmadot kereszténydemokrata, konzervatív kormány, Brüsszel pedig nem hajlandó elfogadni a magyar emberek döntését.

Tavaly 7,1 százalékos volt Magyarországon a növekedés és 1886 milliárd forintnyi külföldi beruházás érkezett, ami nem történhetett volna meg, ha itt nincs stabil politikai és gazdasági környezet – fejtette ki Menczer Tamás a Kossuth rádióban.

Az államtitkár az M1 aktuális csatornán rámutatott arra is, hogy ha nem lennének szankciók, akkor azonnal, jelentősen csökkennének az energiaárak és az ezzel összefüggő infláció. Továbbá helytelen az az uniós célkitűzés, hogy kiszorítsák Európából az orosz gázt, hiszen ha az orosz függőséget például amerikaira cserélik, attól a függőség még megmarad. Ehelyett inkább arra kell törekedni, hogy Európa minél több forrásból szerezhessen be energiát. A nukleáris energiával kapcsolatos Oroszország elleni szankciókat pedig már csak azért sem lehet elfogadni, mert ez a legolcsóbb, legbiztonságosabb és legtisztább energia.

Menczer Tamás emlékeztetett arra is, hogy

a válságok korát éljük és a válságkezeléssel kapcsolatban Orbán Viktornak mindig igaza lett.

Így volt ez a migráns- és a koronavírus-válság idején és így van a háború, szankciók ügyében is.

Forrás: MTI

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Annyira igaza lett, hogy a hazai válságot ő okozta. Legalábbis minden viszonylatban nálunk a legrosszabb a helyzet, amit nem lehet másra fogni. Azért erőteljesen próbálják, de a szektájuk sem kajál mindent a felmérések szerint.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
orsos vendel
Ez HUJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE !!!
Sámannus
Soha nem volt igaza, és te is egy aljas szolga vagy csak.
Aki Én
@telegdilaci: ...így van. Erről a pszichológusok tudnának érdemben beszélni, mert, hogy beteg az ember, az nem is kérdés.
csagyi
Volt már korábban is olyan vezetőnk akinek mindig igaza volt.
Később aztán kiderült,hogy az csak propaganda szöveg volt.
Aki pedig nem Isten az bizony téved,néha többször is.
Amen.
Edebácsi
Orbán Viktornak mindig igaza lett, főleg akkor, amikor nem!
ómió
De miért kell ezt ennyiszer elismételni!? A kergebolsi típus úgyse érti meg!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.