A kormány gazdaságpolitikai céljairól beszélt Orbán Viktor a KAVOSZ „20 éves a Széchenyi Kártya Program” című keddi rendezvényen – számolt be a Portfolio.

Orbán: nem lesz járulékcsökkentés
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Széchenyi Kártya Program fennállásának 20 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a budavári Főőrség épületében 2022. november 29-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A miniszterelnök szerint a legnagyobb munka a 2023-as költségvetés újratervezésel. Július elseje óta, a költségvetés elfogadása óta történt egy és más. A jövő évi költségvetést hozzá kell igazítanunk a jelenlegi helyzethez rendeleti kormányzás keretében – mondta.

Mivel nincs új európai struktúra, saját mentőcsónakot kell találnunk

- vélekedett. Saját mentőcsónakot kell megépítenünk a magyar gazdaság számára, ami egyszerre védi meg a lakosságot az elszállóm energiaáraktól és képes fenntartani a magyar cégek működését – fűzte hozzá.

A jó hír, hogy 2015-2021 között az EU növekedését rendszeresen sikerült több mint kétszeres mértékben meghaladni – emlékeztetett. Ezzel arra utalt, hogy van dinamika a magyar gazdaságban.

A rossz hír azonban, hogy az energia, az infláció és a kamatok a magyarokat is sújtani fogják. Az energia a legnagyobb ügy és a legnehezebb kihívás – értékelte. A mai rezsitámogatási rendszerben átlagosan minden hónapban a magyar költségvetés minden háztartásnak ad 180 ezer forintot – jegyezte meg.

Ha ezt nem adná a kormány, akkor mindenkinek átlagosan ennyivel magasabb lenne az energiaszámlája

- fűzte hozzá. 

Elismerte, hogy a rezsicsökkentés közgazdasági szempontból vitatható, de társadalompolitikai szempontok szerint nem.

Felidézte, hogy a munkaadók és a munkavállalók minimálbéremelésről szóló tárgyalásain előkerült az a lehetőség is, hogy az állam csökkentse a járulékokat, mert akkor a vállalkozók könnyebben tudják emelni a béreket.

Nem tudjuk csökkenteni a TB-járulékot, mert a falnál vagyunk már, nincs hová hátrálni. Nem tud kigazdálkodni a magyar költségvetés járulékcsökkentést

- reagált ezekre az igényekre Orbán Viktor.

Forrás: portfolio.hu

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
"Orbán: nem lesz járulékcsökkentés"
majd még hozzátette, hogy Soros...Brüsszel...dollárbaloldal...Gyurcsány...és hogy fúj Unió, hajrá Putyin.

Majd a hülyemagyar maffiahívők hangos ovációba törtek ki...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
"Orbán: nem lesz járulékcsökkentés"
majd még hozzátette, hogy Soros...Brüsszel...dollárbaloldal...Gyurcsány...és hogy fúj Unió, hajrá Putyin.

Majd a hülyemagyar maffiahívők hangos ovációba törtek ki...
Pálinkás Pál
kell a határon túli parazitákra a pénz...
kulabombaafityiszre
Jó sok járulékot meg adót fizetünk,de legalább nem kapunk értük semmit.
drrotf
Ezt a beszédet lehet Orbán őszödi beszédének is mondani, mert bevallotta hogy milyen rossz és gyenge helyzetben van a gazdaság, és amit éjjel és nappal hazudott ,hogy a gazdaságunk magasan az európai átlag felett teljesít, az egyáltalán nem igaz!Olyan rossz a helyzet, hogy már a költségvetésünknél csak a befolyó járulékok jönnek be és vehetők számításba, és ebből már csökkenteni nem lehet.Az orbáni kifejezés helyett , hogy elérkeztünk a falig, inkább azt mondanám , hogy elérkezett az igazság pillanata!Nincs tovább, innentől kezdve nem lehet hazudni, mert már mindenki látja, hogy a Király meztelen!Remélem ,hogy az emberek nem felejtették el hogy hogyan reagáltak akkor amikor Gyurcsány vallotta be az igazságot, amikor azt kezdte mondani hogy mit csináltak reggel , este meg délben!Most lehet érteni, hogy a múlt héten Orbán miért rendelt nagy mennyiségben könnygáz gránátokat.Akkor még csak sejtettük, hogy valamire készül , és ezért kell a hatalmas mennyiségű gránát, de most már tudjuk, hogy az igazságot mondta el ezen a beszédjén, és ennek hatását fogja a gránátokkal kivédeni
justhpeter
Most már ott tartunk, hogy amikor Orbán megszólal egybn automatikusan hülyének is néz mindenkit.
balos
@KisTehen: Én meg anyádnál hagytam a "böröndőmet" amiben a családi ezüst volt,de azt mondta,hogy nincs nála!Pedig még fényképet is csináltam,mert tudtam,hogy letagadja,mint a fiát!
kulabombaafityiszre
@KisTehen: ma, 14:18
Képzeld el nem az ellenzéki összefogás kapott hanem az mmm mozgalom.
Na, elképzelted?Akkor jólvan.Hol vannak a letartóztatások ügyészi eljárás stb.
Esetleg csak a csokis nem vagyok buzi máté a buzi rugózik rajta a rogán kokós tóni utasítására?
Istenakinincsen
Elmentek a falig...már mindent elloptak??? "Nem tud kigazdálkodni a magyar költségvetés járulékcsökkentést"
A fideSS konda fizetésemelését még épphogy ki tudták gazdálkodni? 0rbán család, Ma-tolcsi klán, Mászáros csoport, stb (sok van) meggazdagodására van pénz? Stadionokra vodafonra...és még sorolhatnám.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.