Tóth Bettina fideszes influenszer, hogy kilép a Fidelitasból, és egy ideig nem lesz látható a PS Tv-ben sem – szúrta ki a 444.hu.

Kilépett a Fidelitasból, és alaposan beszólt a Megafon vezérének a fideszes influenszerFotó: Instagram/Tóth Bettina

A fiatal lány közösségi oldalain jelentette be döntését:

„A mai napon kiléptem a Fidelitas-ból.

Ahogy eddig, a jövőben is szeretném őszintén megosztani veletek a véleményem mindenről, úgy tűnik, egyedül kell járnom ezen az úton.

Mivel saját gyermekkoromban is rengetegszer megtapasztaltam, hogy az igazságtalanság ellen nem lép fel senki, ezért megfogadtam, én nem leszek ilyen.

Minden egyes bűnelkövető influencerről szóló vagy sima leleplező anyagomnál vállaltam a kockázatot, hogyha nincs igazam beperelhetnek vagy lejárathatnak, ezen nem is fogok változtatni.

Fiatal vagyok, nekem még bőven nem a tisztségekkel kell foglalkoznom, hanem azzal, amiért jobboldali vagyok, az értékeimmel, ezekért pedig akkor is ki fogok állni, ha valaki hiábavalónak hiszi.

Most is az értékeimet fogom követni, mától független-jobboldali influencerként.

Köszönöm a Fidelitasnak a 2 évet, sok jó emberrel volt lehetőségem megismerkedni! További sok sikert kívánok!

Egy ideig a PS Tv műsorain sem láthattok, egyelőre nem tudom, meddig.”

Az ügy pikantériája, hogy kilépése után Bettina keményen odaszúrt Kovács Istvánnak, a fideszes Alapjogokért Központnál tevékenykedő Megafon-vezérnek:

Kilépett a Fidelitasból, és alaposan beszólt a Megafon vezérének a fideszes influenszer

Egyelőre nem tudni, miért haragszik ennyire Bettina korábbi főnökére.

Forrás: 444.hu

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

balos
Az ilyen kovácspityukból a pedofiliánuszok jól megélnek!
VASTAGBŐR
Ránézésre nem valami celebszinház produkció. Bár ezt a ... se tudja, a mai világban
Az instáját megnézve a lányzónak lehet fogalma az alábbiakról a social médiában .. mikor melyik ...

Social Engineering
Anti-Social Engineering
Social Anti-Engineering
Anti-Social Anti-Engineering

Mondjuk tényleg különbnek is tűnik ... ránézésre meg aranyos. De a világ lehet megtévesztő ... Ezt pedig az oltás**zi megások is megmutatták .. egyikük másikukból csak úgy áradt a propaganda szar.

Kétségtelen nem ő volt ...
ómió
Csak nem efftársi gyülekezetbe készül!?
Eladott Orszáq
Ahol a rendszerhasználati díj többe kerül mint maga az energia, ott téged csúnyán átvernek! De nyilvánvaló, hogy ez a rendszerhasználati dij 100 százalékos emelése csak ajándék volt Mészárosnak, hogy mégtöbb pénze legyen a vagyon gazdájának. Ezt nevezik padlás lesöprésnek! Rendszerhasználati díj? Ez olyan, mintha a papírzacskó drágább lenne, mint a tartalma.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/305271275_1915377175519865_6604756198777063296_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=5cd70e&_nc_ohc=G9r7NxxQFkMAX8TE7BA&_nc_oc=AQmwVNilNDRnez5Ih5V0TezJ1Ud7iJFk_UAPb2vEhevf7LCypIMn0rNmnjJM3oRjMKE&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfD_hZqiUC0kAVdGfVHjIBg_u2zmLW9v2G8yZFaZ-002uQ&oe=638B08A8
Mindenkinek jusson eszébe, mikor befizeti a horribilis rendszerhasználati díjat, hogy ez tulajdonképpen az Orbán rendszer használati díja.
pbs.twimg.com/media/FcdfJZ1XwAAuYD4?format=jpg&name=900x900
Rendszerhasználati díj = Mészárosadó
pbs.twimg.com/media/Fb0ZFI6XkAEa_TR?format=jpg&name=900x900
Az MVM 1,3 milliárdot ad a fradinak. Tudod miből? A te rendszerhasználati díjadból!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/308785732_389887149967154_5577154607072737227_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=grESSPnYfVcAX9Bjo_Q&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfC3lWtJkIkOeNIafQyuO91A8_SZjloGeet92EGUtr0H2g&oe=638CBFE2
pacal
@ómió: Nem, pont, hogy az elvtársi gyülekezetet hagyta ott! Te tényleg nem érzékeled, hogy te/ti vagytok az elvtársak, amióta, Csak a Fidesz?
Valamint felhívnám szíves figyelmedet Kövér elvtársad freudi elszólására, miszerint "Kommunista kutyából nem lesz demokrata szalonna."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.