A 2023-as bértárgyalások egyébként is nehezen haladtak, de a kormányban történt változások sem gyorsíthatja a folyamatot.
Romániában 2023-ban 2550 lejről 3000 lejre emelik a minimálbért, ráadásul ebből az összegből 200 lej adómentes lesz. A bruttó összegű emelés így 17,6 százalékos lesz – összegez a hvg.hu. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy Magyarországon mekkora emelés lesz. Egyrészt idén későn kezdődtek az erre vonatkozó tárgyalások, másrészt a felek álláspontja meglehetősen távol áll egymástól.
A magas – 20 százalék fölötti – infláció miatt a munkavállalói oldal értelemszerűen minél magasabb, akár ismét egy 20 százalékos minimálbér-emelést szeretne. A munkáltatói oldal ekkora emelést kizártnak nevezett, a vállalkozásokat az emelkedő energiaköltségek, a gazdasági növekedés általános lassulása stb. is terhelik. A tárgyalásokat nehezíti, hogy a kormányból távozott a munkaerőpiacért (is) felelős miniszter, Palkovics László.
Állami segítség nélkül a romániai 17 százalékos emeléssel megegyező mértékű tűnik a Magyarországon várható emelés maximumának.
De jó esély van rá, hogy az emelés végül ennél kisebb lesz. Annak sem elhanyagolható a valószínűsége, hogy a felek kétlépcsős emelésben állapodnak meg, lesz egy év elején, egy pedig év közben.
Valószínű tehát, hogy a magyarországi minimálbér-emelés mértéke aligha fogja meghaladni a romániait, de esélyes, hogy kisebb lesz annál. Így felvethető, hogy a román minimálbér megelőzi-e a magyart.
Jó hír, hogy ettől nem kell tartani: a román minimálbér már rég megelőzte a magyart.
A vásárlóerő-paritáson a román minimálbér már 2018-ban megelőzte a magyart, sőt ami azt illeti, a cseh és a szlovák minimálbért is. A magyar minimálbér vásárlóértéke a 2010-es évek második felében alig emelkedett, ezt korrigálta a 2022-es jelentős, 20 százalékos emelés. Euróban számolva a magyar minimálbér 2018 óta nagyjából a románnal mozog egy szinten, jelentősen elmaradva a többi visegrádi országétól. A 2022-es emelésnek köszönhetően sikerült kicsit lerázni Romániát – ám az előnyt a második félévre elvitte a forint gyengülése.
A minimálbér nettóját egyébként szinte lehetetlen megmondani Magyarországon, mivel a Fidesz az elvben rendkívül egyszerű egykulcsos szja-rendszert agyonbonyolította különféle adókedvezményekkel, főként az eltartott gyermekek után járó családi adókedvezménnyel.
Jelenleg a bruttó minimálbér Magyarországon 200 ezer forint, ennek nettója lehet 133 ezertől 200 ezerig szinte bármi.
Az mindenképpen kijelenthető, hogy a magyar minimálbér régiós összehasonlításban enyhén szólva nem magas. Ezen némileg szépítenek a különféle igénybe vehető adókedvezmények. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy miközben a Fidesz az elmúlt években valóban jelentősen csökkentette a bérek után fizetendő munkáltatói közterheket, a munkavállalók semmiféle általános adó- vagy járulékcsökkentést nem kaptak.
És az eredmény: Gyurcsányék alatti bérszínvonal kb amit elértek.
2018 -ban jelentette Varga : most értük el a pü válság előtti színvonalat. Csuda 10 év volt4
Azóta meg romlott a helyzet, pandémia, ukrán háború. 30%-os infla.