Több kérdést is felvető riport jelent meg az ATV Heti Napló című műsorának múlt vasárnapi adásában.

ATV-riport Moszkvából: nagyjából minden szép és jó, gázból és olajból van „dögivel”, a lakásokat pedig hihetetlenül felfűtik, tehát "ennyit a szankciókról"

Fotó: pixabay.com

A közel tízperces anyagban azt járja körül az Oroszországba kiutazott stáb, milyen az élet egy háborúban álló, nyugati szankciók által sújtott országban. Az anyag címe: „Hogyan él a szankciókkal sújtott Oroszország? Nélkülözés van, vagy mindent ugyanúgy meg lehet kapni?” A konklúzió röviden:

minden szép és jó, gázból és olajból van „dögivel”, a lakásokat pedig hihetetlenül felfűtik.

A stáb egy Roszatom által rendezett sajtóút keretében jutott ki Oroszországba – erősítették meg a Telexnek diplomáciai forrásból. Úgy tudják, az orosz állami tulajdonú atomenergiai konszern Magyarországról az ATV mellett a köztévét és a KESMA-hoz tartozó Világgazdaság nevű lap tudósítóját vitte ki egy Szocsiban rendezett atomenergiai expóra.

A múlt héten bemutatott riportjával az első probléma, hogy azt mondja, elmentek Moszkvába és Szocsiba, hogy megnézzék, milyen most a helyzet a háború kitörése óta.

A riportban Novák nem említi, hogy a Roszatom sajtóútjának keretében utaztak Oroszországba, ez csupán az egy héttel korábbi bejelentkezésből derülhetett ki.

Tehát, aki csak az e heti adást látta, nem kapott meg minden információt a tudósítás elkészülésének körülményeiről.

Ezek után a videóban Novák azt mutatja be, hogy mennyire gondtalan az élet Moszkvában, ezt pedig például a moszkvai poszt-McDonald'sszal illusztrálja.

A nyugati szankciók hatástalanságára másik bizonyítékként Novák azt hozta, hogy mindenféle csokoládét lehet kapni a boltban, és egyébként Coca-Cola és Pepsi termékeket is árulnak, pedig ez a két cég szintén azt állította a háború elején, hogy kivonulnak Oroszországból.

Szóval picit emelkedett a benzin ára, de még így is olcsó, senki nem tette le emiatt az autóját. Gáz és olaj „van dögivel” (ami talán nem meglepő egy nyersanyagban dúskáló országban), a lakásokat pedig „hihetetlenül fűtik”, 24-25 fok van mindenhol.

A stúdióban Sváby András összegezve a riportot hozzátette:

„tehát ennyit a szankciókról, úgy látszik, hogy sok céget egyáltalán nem érdekel, ilyen a Dior, a KFC, a Burger King vagy akár a Decathlon”.

A riporttal kapcsolatban kerestük Novák Andrást is, de ő nem kívánt a témával kapcsolatban nyilatkozni.

A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a riport megjelenése előtt Nováknak volt egy élő bejelentkezése Oroszországból, szintén a Heti Napló műsorában, ebben pedig több, a putyini rezsimmel kapcsolatos kritikus állítás is elhangzott. Itt egyrészt – ha nem is bőven kifejtve, de – jelezte, hogy a Roszatom segített a stábnak az úttal, másrészt pedig azt, hogy börtönbüntetés jár, ha valaki kimondja, hogy háború, a háborúellenes tüntetőket lecsukják és megverik, sok cég egyébként valóban kivonult az országból, új autóra éveket kell várni, a közösségi médiát pedig cenzúrázza az állam.

Forrás: Telex

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
""Minden nagyon szép, minden nagyon jó ...""
Csak az előre megbeszélt riportalanyokhoz kell őket vinni. Ott is van ""Nézőpont Intézeti felmérés""!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
""Minden nagyon szép, minden nagyon jó ...""
Csak az előre megbeszélt riportalanyokhoz kell őket vinni. Ott is van ""Nézőpont Intézeti felmérés""!
Dr. Proktor
Na, megint kapott párszáz millát a kurmánytól vagy Lölőtől Németh Sándor?
Alfa
ez a "független...ellenzéki" keresztény korrupt atv és a kamu-hit gyüli
Baker
Gondolom, kijelölt riportalanyokhoz és helyszínekre vitte a Roszatom a baráti firkászokat.
Toller Béla
Idefigyelj kisfasz ! A szankciók nem arra irányultak, hogy az oroszoknak ne legyen gázuk és olajuk ! Hanem arra, hogy azon kívül ne legyen nekik túl sok mindenük ! És nincs is ! Majd, ha a gázkutak feját cserélni kell, ha az olajvezeték kompresszorait javítani kell - akkor szoruljon meg a kapca nyakán a hurok ! Meg a boltokban, a sajt helyén legyen megint hering, ecetes, ahogyan kell ! Mit áruljanak a plázákban ? Csupa saját, élvonalbeli árut ! Kínai bizsut, orosz öntöttvas edényeket, traktorhajtású mosőgépet ! Autót, ABS és légzsák nélkül ...Egyenek űrhajót, igyanak rá vodkát !
lampa laz
@Horizont: novák is abba körbe tartozik akiket a fidesz fizet, ezért készült ez a behajló, benyaló riportfilm.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.