Az utóbbi évek legnagyobb nyugdíjemelésére kerülhet sor januárban, huszonháromezer forinttal nőhet az átlagnyugdíj és a 13. havi juttatás összege is nagyot emelkedhet.

Ekkora lehet a nyugdíjemelés jövőre

Fotó: pixabay.com

Az már biztos, hogy az utóbbi évek legnagyobb nyugdíjemelésére lehet számítani januárban, amelynek pontos mértéke egyelőre nem ismert. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter korábban 13 százalékot prognosztizált, de a szakértők szerint ez is kevés lesz – írja a VG nyomán a HRportál.

A törvény szerint a jövő évi infláció mértékével megegyezően kell emelni a nyugdíjak értékét.

Mindössze egy gond van a szabállyal: egyelőre nem lehet tudni, hogy 2023-ban mekkora lesz az áremelkedés mértéke.

Farkas András nyugdíjszakértő, a Nyugdíjguru.hu alapítója szerint a 10 százalék feletti növelés biztos, a legvalószínűbb egy 13 százalék körüli, ezután ugyanis még a kormánynak lesz lehetősége emelni év közben. Ennél nagyobb, 16-17 százalék most meglepő lenne.

Egyszázaléknyi nyugdíjemelés jövőre 45 milliárd, azaz a 13 százalék 585 milliárd forint többletkiadás az államnak. Ha ehhez hozzávesszük, hogy februárban már az emelt nyugdíjakkal érkezik a 13. havi juttatás, akkor ez összesen ezermilliárd forintnyi pluszt jelent a nyugdíjasoknak az év elején – mondta Farkas András.

Forrás: HR portál, VG

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rebelbull
@justhpeter: Ne reménykedj. A birkák akkor is támogatnák, ha a "brüsszeli szankciók" miatt, egy fillér emelést sem kapnának.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Az idei évben sem emelték az infláció mértékével! 21% feletti infláció, 14 % emelés! Alaphangon 7% érték vesztés. Ha erre ad mondjuk 13%-t, az bizony csak 6%!
justhpeter
Ha nem lesz legalább 15%, Orbánék támogatottsága '23 végére annyit fog csökkeni, hogy már a Holdról is látszani fog.
percsi
"Ha ehhez hozzávesszük, hogy februárban már az emelt nyugdíjakkal érkezik a 13. havi juttatás, akkor ez összesen ezermilliárd forintnyi pluszt jelent a nyugdíjasoknak az év elején"

Évente ennyit lenyúlnak a saját szórakozásukra!
rebelbull
@justhpeter: Ne reménykedj. A birkák akkor is támogatnák, ha a "brüsszeli szankciók" miatt, egy fillér emelést sem kapnának.
Nessy
@rebelbull : Sajnos igazad van! Csak a piacon, meg a boltban sipákolnak, és szidják Gyurcsányt, meg Brüsszelt! Mintha ők tehetnének arról, hogy Orbán és a kormány ostobaságokra költi el a pénzt!
drrotf
Ha több lesz a nyugdíjemelés januárban 15%-nál , akkor hú de megijedtem, mert akkor mekkora lesz n az infláció az országban?
verőce21
Közel 13,6%-os nyugdíjemelésből jókedvűen fizetik a nyugdíjasok a 27%-os ÁFA-terhelést...! :)
csak úgy....
@verőce21: ugye ezt egy nagyon hülye viccnek szántad?
telegdilaci
het @Nessy:Sajnos Hogy az Orbán alkalmatlansága miatt amibe 13-év alatt nehéz gazdasági helyzetbe kormányozta az Országot,magán kívül mindenki hibás csak Ő NEM,egyszer vállalhatná hogy el Qtuk! nem szégyen be ismerni ha nem tudjuk megoldani a Problémákat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.