A Belügyminisztérium szerdán sajtóközleményben jelentette be, hogy három fővárosi gimnázium összesen nyolc tanárának bontották fel azonnali hatállyal a munkaviszonyát, azt azonban nem közölték, hogy melyik iskolák dolgozóiról van szó – emlékeztetett a 444.hu.

Megszólalt a ma kirúgott egyik tanár: éppen a jövő heti sztrájkot szervezték

Fotó: pixabay.com

Kapin Lilla, az Eötvös József Gimnázium matek és biológia szakos tanára a 444-nek nyilatkozott először, miután megtudta az igazgatóságtól, hogy ő az egyik a nyolc közül.

Kapin Lilla a 444-nek azt mondta, hogy hivatalos levelet még nem kapott, de a mai napon behívták az igazgatói irodába, ahol az iskola igazgatója és a három igazgatóhelyettes volt jelen, és közölték vele, hogy a nyolc kirúgott tanárból ő az egyik a rendelet alapján. Azt is mondták neki, hogy az Eötvös tantestületében ő az egyetlen, akit kirúgtak. Az iskola vezetősége nem indokolta meg, hogy miért pont ő.

Kapin Lilla eddig az összes polgári engedetlenségben részt vett, de mégis váratlanul érte a kirúgása, mert az utolsó egy hónapban nagy volt a csend.

„Sokként ért, egyáltalán nem számítottunk rá, épp szerveztük a jövő heti sztrájkot. Szerintem az én kirúgásomnak azért is van rossz üzenete, mert 1,5 éve tanítok, tehát pályakezdő tanár vagyok”

- mondta a 444-nek.

Forrás: 444.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Olyan kicsinyes bosszúállás! Régen erre mondták, hogy cselédtempó! De hát van annyi szaktanár, hogy a pályakezdőket is kirúgják, legalább egy életre elmegy a kedve a tanítástól! Szegénységi bizonyítvány ez a reakció a BM-től! Ennyit ért az oktatáshoz!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
Fel van adva a lecke a pedagógusoknak. Az első tanárkirúgás óta is csak tüntizgettek és készülgettek. A kormány látja, hogy nem tesznek drasztukusabb lépéseket, mehet tovább a kirúgásokkal
Ma másodszor engedte meg magáénak a kormány, hogy ehhez a lépéshez nyúljanak.
Ma ismételten elmondta Gulyás, hogy ha az Unió nem ad pénzt, akkor semmit nem kapnak, ha ad, akkor is csak a 10%-ot
Mire várnak még ?
Azt szeretenék ha a fiatalok mandanák ki, hogy a téli szünet után nem lesz tanítás ?
Maccska
Érdekes pályakezdés!
Kicsit túlmozgásos lehet a szentem.Másfél év alatt a legtöbben még mással foglalkoznak az első munkahelyen.Megkeresik a vécét stb.
Németh István
@pacal: te hülye egy megszelek a 120 kilómmal és az egykori bunyós múltammal - még ma is olyanokkal táplálkozom (tartok edzést, akik téged a seggükbe gyömöszölnek!) Meglátszik, hogy nagyon hülye vagy, gondolkozni sem tudsz! Tudod mit verd a farkad az aluljáró korlátjához, hátha észreveszik, hogy ott vagy és alkotó képes állapotban leledzel - a kényszerzubbonyosok már várnak! HÚ de hülyék írogatnak ide!@Nessy: @Maccska: @justhpeter: @Csizmás Kond: @Nessy: meg a többi!! A tanárok nem azért tüntiznek mer éhhalálon vannak, nem azért mert szolidarítani akarnak, hanem mert ezért pénzt kapnak és a fellépésükkel óhatatlanul fenyegetést valósítanak meg! Ez a zavarkeltés elsődleges oka! Nincs mit tenni a felbujtókat sittre baszni, a tüntizőket kirugdosni! A aztán a pályától nem a pénisztájáról kitiltani (oda mehetnek cumibulira) és menjenek a kurva anyjukba a gyurcsányékhoz pénzért!
Shikari
Nagyon tetszik, hogy a felforgató, agyatlan libsi csürhétől megtisztítják a tanári kart!
A heccmester hőbörgő konda takarodjon a mekibe krumplit sütni!
Ideje, hogy a tanári kar végre magyar legyen!
Lepényleső
...s talán ők még jól jártak,- ahogy nem mindenki aki ellentmondott valahol,valamikor a keresztfaternak?
ómió
Épp sztrájkot szerveztek?! Akkor, most több ideje lesz rá!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.