Nem sokkal azután, hogy délelőtt az Európai Bizottság javaslatot tett arra, hogy fagyasszák be az unió hétéves költségvetéséből a Magyarországnak járó pénzek egy részét, rendkívüli kormányinfót hívtak össze szerda délután fél háromra a Karmelita Kolostorban. A kormányinfón a témának megfelelően részt vett Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter is, aki már kedden is úgy nyilatkozott, hogy arra számít, hogy a Bizottság a nekünk járandó uniós források egy részének befagyasztását fogja kérni az uniós kormányoktól.

Gulyás Gergely szerint "nyíltan magyargyűlölő baloldali EP-képviselők hergelnek Magyarország ellen" és a tanárok is az ellenzék miatt nem kapnak fizetésemelést

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter (k), Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (b) és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő (j) a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2022. november 30-án. MTI/Szigetváry Zsolt

A Kormányinfón elhangzott, hogy Gulyás Gergely szerint "nyíltan magyargyűlölő baloldali EP-képviselők hergelnek Magyarország ellen". A miniszter azt mondta, az Európai Bizottság egyes tagjainál ez is játszhat szerepet, amikor esetleg szigorúbbak Magyarországgal szemben.

A Telex ezután megkérdezte, nem tulajdonítanak-e túl nagy jelentőséget néhány ellenzéki EP-képviselőnek, amikor azt mondjuk, hogy ők túszul próbálják ejteni az Európai Bizottságot, ráadásul a végén még az Európai Tanácsnak is döntenie kell. Gulyás elmondta, hogy megoszlanak a vélemények arról, hogy bizonyos biztosokra milyen hatása van a Magyarországgal szemben gyűlölködőknek. Név szerint senkit nem volt hajlandó megnevezni.

Gulyás szerint amúgy az egész EU működése azon alapszik, hogy különböző ügyeket nem kapcsolunk össze egymással. A 24 kérdésére, hogy ezek szerint ez az elv már az RRF-fel megbukott. Gulyás Gergely ezt tagadta, Navracsics is azt mondta, hogy maga a Bizottság kérte, hogy ne legyenek összekötve, ezért is kellett három vonalon tárgyalni a különböző ügyekben.

Gulyás Gergely a tanárok kapcsán is baloldalt hozta fel és megint elmondta, hogy

a baloldal azért küzd, hogy a tanárok ne kapjanak fizetésemelést

És sokadszorra kiemelte, hogy az EP-képviselők nettó 6 millió forintot keresnek.

Forrás: 24.hu, 444, Telex

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Nem a baloldal küzd a tanárok fizetésemelése ellen, hanem a kormány.
Ez abból következik, hogy még mindig van pénz a horda béremelésére, Vodafonra, focira, kínai vasútra, csúti hattyú farhát kilátóra, Matolcsy család ingatlan és egyéb bizniszeire, Rókusfalvy bormarketingjére, indokolatlan repülőzgetésekre, könnygázra, bombás plakátokra, nemzethy manipulációra, és sorolhatnám még reggelig, hogy mi mindenre van, csak pont a tanárok béremelésére nincs.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Macskaszem
Nem a baloldal küzd a tanárok fizetésemelése ellen, hanem a kormány.
Ez abból következik, hogy még mindig van pénz a horda béremelésére, Vodafonra, focira, kínai vasútra, csúti hattyú farhát kilátóra, Matolcsy család ingatlan és egyéb bizniszeire, Rókusfalvy bormarketingjére, indokolatlan repülőzgetésekre, könnygázra, bombás plakátokra, nemzethy manipulációra, és sorolhatnám még reggelig, hogy mi mindenre van, csak pont a tanárok béremelésére nincs.
lusta
Valaki mondja már meg valaki, ha a három operatív program – az energetikai és környezetvédelmi, a közlekedési és a területfejlesztési – 65 százalékának befagyasztását ajánlja az Európai Bizottság a tagországoknak, akkor miért nem kaphatnak a pedagógusok fizetésemelést? A három operatívprogram melyike tartalmazza mindezt?
Ellenzék, ébresztő!
Béla333
Kis genya, már teljesen lement kutyába...
Gazella
A kapott pénz az pont a covid járvány miatt kapjuk... Mjvel akkpr a geci visszautasította ...
Gőgjében és elmebetegségben dagadtságában fetrengő O1G ...
elképesztő kapitány
Már le is védtem az "elképesztő kapitány" nevet, kiscsírák!
December 6.-án rúgom rátok az ajtót!
gina
Hát Gergely te buzi kis senki, ki itt a gyülölködö,??? a puszta seggeddel csúszol te is az ereszen egy kis Uniós pénzért, olyanok vagytok mint a nyálas csiga, undoritó kis férgek, ne magyarázkodj nem hisz nektek senkim csak buta 1 Bites barmok,,,, szerencsétlen senkik, nagyon félhettek, de van is miért,,,
csipetke
A jóllakott napközis is csak orbán egyik láncos kutyája, és azt csaholja,amit a gazdája kiadott napi parancsba. Csak ez az agyatlan banda nem veszi tudomásul,hogy ők nem azonosak Magyarországgal, és a teljes magyarsággal. A 49%, az sehol sem kétharmad, csak a fideszes matekjukkal. És a magyarok nagyrésze utálja a fideszt,mint a sz@rt. Azaz, az EP képviselők nem M.o. ellen hergelnek, kizárólag a tolvaj,hazug fidesz ellen. Remélem,az önkormányzatok pályázhatnak ezentúl közvetlenül eu-s pénzekre úgy, hogy a fidesz enyves keze nem tud belelógni
Pálinkás Pál
te kis malacképű hazug buzzancs..,majd a sitten megnevelnek...
Eladott Ország
Marha Gulyás az lenne a legjobb, ha az ilyen pofátlan, cinikus fideszes barmok eltűnnének a közéletből, mert nem odavalók, hanem a börtönbe! Csak egy kishülye beképzelt hólyag vagy, a jogászok szégyene! Mirefel játszod meg magad te ökör!
VASTAGBŐR
Szétbaszott az oltás srác, összevissza beszélsz. Remélem megjön az eszed.

>>>>>>>>>>>>>>>>> youtu.be/ew87Fos50uM
lusta
@sgl: Lefordítom a matyar nemzethy gyapjasoknak.
A 705 fős Európai Parlamentben 7, azaz hét magyar ellenzéki képviselő Magyarországról lett az európai parlamenti választások után a döntések irányítója. Ők mindent elintéznek. Egy apró észrevétel a gyapjasoknak, ha több ellenzéki képvielőt választottak volna meg, akkor itt lenne a Kánaán.
A balfék ellenzék még ezt sem képes kihasználni.
pacal
Gulyás Gergely egy buzi, lehet hogy zsidó is. Minden rosszban van valami jó - állítólag.
pacal
Annyira jó, hogy fehér keresztény hetero vagyok - és közben nem vagyok rémisztő képződmény.
Ez egy ajándék.
Logogrif
Jobb lenne, ha ez az ember a neve szerint csak egy gulyával foglalkozna, suttyóka.
Lepényleső
...s ezt egy olyan ember mondja aki azért kapja a vélhetően nem alacsony fizetését,
hogy közlendőivel elfedje a bán és apparátusának minden hazugságát,tévedését?
evacica
Eszem megáll, ez az ember olyan pofátlanul és szemrebbenés nélkül tud hazudni, hogy az már fáj!
Aki Én
@Shikari: ,,Ezermilliárdos uniós támogatási forrásoktól fosztaná meg Magyarországot Orbán Viktor, legalábbis ezt szorgalmazta Strasbourgban néppárti képviselők előtt. Arról megfeledkezett, hogy a támogatásokat nem az általa hazugnak titulált kormány, hanem térségi fejlesztések, vállalkozások, önkormányzatok, civilszervezetek kapják utólagos kifizetés, és igen szigorú ellenőrzés mellett. Az MSZP szerint Orbán egy nap alatt tönkretette a magyar EP-képviselők kétéves munkáját. "

,,Strasbourgban, az Európai Parlament néppárti frakciójának keddi tanácskozásán Orbán Viktor többek között azt mondta: a kommunizmus “saját országaiban intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat és a politikai hazugságokat”, s ez a bővítés óta immár az EU problémájává is vált. Erre hivatkozva sürgette Orbán az uniós segítségnyújtás megtagadását a “hazug és csaló” kormányoktól.
A „segítségnyújtás megtagadása” 370 milliárd forint folyamatban lévő fejlesztés támogatásának leállítását, illetve a 2007-2013 közötti időszak 8000 milliárd forint nagyságú EU-s pénzek visszatartását jelentené, persze ha Orbán követelését elfogadná az unió"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.