A jövő év első negyedére befejeződhet az időhúzás, amely a két északi ország NATO-csatlakozását kíséri – számolt be róla a Hírklikk.

Sarokba szorult Orbán – Jóvá kell hagynia a NATO bővítését a volt külügyminiszter szerint

A lap szerint így vélekedett Balázs Péter professzor arról, hogy Magyarországon a legkülönfélébb magyarázatokkal igyekeznek indokolni, miért csak a jövő évi első ülésén készül ratifikálni az Országgyűlés Svédország és Finnország felvételi kérelmét. A volt külügyminiszter és uniós biztos szerint

a NATO-ban igen komoly erők szorgalmazzák az új tagok mielőbbi felvételét.

Miközben az észak-atlanti szövetség külügyminiszterei az együttműködés erősítéséről és az orosz-ukrán háború következményeiről tárgyalnak Bukarestben, a magyar fővárosban továbbra is blokkolják – vagy ha úgy tetszik: halogatják – a svéd és a finn csatlakozás jóváhagyását. Ráadásul már olyan hangok is megjelentek, amelyekkel igazolni igyekeznek a késedelmet és ennek ürügyén a szövetség létét is megkérdőjelezik.

Balázs Péter azonban arra számít, hogy a következő időszakban a színfalak mögött várhatóan lesznek még olyan akciók, amelyek rábírják a magyar és a csatlakozást hozzá hasonlóan akadályozó török kormányt, hogy adják fel kötekedő álláspontjukat.

A volt külügyminiszter és uniós biztos úgy fogalmazott:

már eddig is voltak figyelmeztetések és ezek egyre csak gyűlnek, végül pedig csak „betelik a pohár” és akkor már nem látszik értelme az ilyesfajta konfliktus-keltésnek.

Arra a kérdésre pedig, hogy meghátrálhat-e Magyarország és személy szerint Orbán Viktor, csak annyit mondott:

nincs más választása.

Ugyan sokan találgatják, mi az oka a magyar halogatásnak, de nincs rá semmilyen észszerű magyarázat.

A leginkább valószínű, hogy Orbán Viktor ezt a témát is zsarolásra próbálja használni, ám hosszú távon a transzatlanti térségben nem szokták honorálni az ilyen eszközöket, ellenkezőleg, inkább felbőszíti őket. 

A cikk további részletei a Hírklikk írásában olvashatóak.

Forrás: Hírklikk

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@Sámannus: tudod,ezekböl a valamikor szemétládákba rakottakból lettek a politikusok, akik már gyermekkorukban is valamiért elviselhetetlenek voltak!
- orbán,kovács, hollik,bence...stb. mind egy tipikus eset...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nejlontacskó
@ómió: bizonyítási kényszerben szenvedsz, ugye? :))))))
VASTAGBŐR
@durbincs: Már megint nem értelek te szarrágó román . Mondtam tanuld meg a nyelvet, aztán használd. Elég lóvét visznek az országból nektek, telhetne normális iskolára. ...

és ne apád történetét meséld itt nekünk .. tudjuk szendvedtél sokat. látszik.
+ ne jelölgess te inkurrens oltáshulladék
teuton
@fergeteg: Hülye analfabeta! Mikor szavaztak meg??? Mar 50-60 uj törveny atment ejszaka a parlamenten, de a jovahagyas nem!
teuton
@Shikari: Analfabeta fizetett troll, DOLGOZNI szoktal, vagy neked ez a "munkad" itt naponta 25 orat a szaros pelenkaban ülve 100 kommentet betenni? Csak meg kell nezni mennyit "dolgozol" naponta, hetfötöl vasarnapig...
ómió
@nejlontacskó: Te abban szenvedsz és most rám hazudnád?!? Ősi efftársi "fogás"!
VASTAGBŐR
@durbincs: maximum a fogyatékkal elő rákos oltás/szellemileg sérült fideszes román kurva anyád :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.