Ezt a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán jelentette be.

Köszönjük meg Szijjártónak: helyreállnak a magyar-örmény kapcsolatokSzijjártó Péter/Facebook

Szijjártó Péter a lengyelországi Lodzba, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) miniszteri tanácsának ülésére utazott, és közösségi oldalára feltöltött bejegyzése szerint tárgyalt Ararat Mirzoján örmény külügyminiszterrel is – írja az MTI. Szijjártó Péter bejegyzésében emlékeztetett arra: több mint tíz esztendeje, hogy megszakadtak a magyar-örmény diplomáciai kapcsolatok.

Ez azután történt, hogy Ramil Safarov 2004-ben Budapesten baltával verte szét a fejét egy örmény katonának, aki vele együtt a NATO egyik nyelvtanfolyamán vett részt Magyarországon.

A 444.hu emlékeztet: 2012-ben teljesen váratlanul az Orbán-kormány kiadta Azerbajdzsánnak a baltás gyilkost azzal a feltétellel, hogy büntetését nem változtathatják meg. Safarov hazatérésekor azonnal elnöki kegyelemben részesült, és ünnepelve fogadták, majd alezredessé is kinevezték.. A botrányos kiadatás miatt Örményország megszakította a diplomáciai kapcsolatai Magyarországgal.

Több előkészítő tárgyalás és kölcsönös gesztusok után azonban a mai napon örmény külügyminiszter kollégámmal megállapodtunk diplomáciai kapcsolataink helyreállításáról. Két keresztény ország esetében ez így helyes

– írta a miniszter.

Szijjártó Péter jelezte: a következő lépés a nagykövetek kölcsönös kinevezése lesz.

Forrás: 444.hu, MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Proktor
Két keresztény ország?
Az egyik csak álkeresztény, lop és hazudik...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.