Orbán közölte, Magyarország általánosságban sem támogat olyan politikákat, amelyek alapját közös hitelfelvétellel teremtené meg az EU. A kormányfő szerint egy ilyen "adósságközösség" következményeit "nemcsak a gyerekeink, de még az unokáink is nyögni fogják".

Orbán Viktor drámai üzenetet küldött a magyaroknak: "Még az unokáink is nyögni fogják"

Orbán Viktor szerint tragikus volna, ha a gázra és a nukleáris energiára is kiterjesztené a szankciókat az EU. 

Magyarországra nézve tragikus következményekkel járna, ha az Európai Unió kiterjesztené az Oroszország elleni szankciókat a gázra és a nukleáris energiára, ezért mentesítést kell kapnunk egy ilyen döntés alól

- hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, amelyben arról is beszélt, hogy Magyarország elutasítja a globális minimumadó bevezetését, és azt is, hogy az Európai Unió (EU) közös hitelfelvétellel finanszírozza az ukrán állam működésének fenntartását.

Felidézte:

a háború kezdetén az volt az elképzelés, hogy a szankciók révén sikerül lezárni a konfliktust vagy közelebb jutni a háború végéhez, ám ezek az intézkedések "egyetlen milliméterrel sem vittek bennünket közelebb" a lezáráshoz.

Orbán Viktor kiemelte:

nehéz tél előtt állunk, Ukrajna egyre nehezebb helyzetben van, Oroszország ugyan szenved el nehézségeket, de az energiahordozókból származó bevételei a csúcson vannak, így a szankciók politikája nem érte el a célját.

Megjegyezte: Magyarországra a nyersolaj behozatalára december 5-én életbe lépő tiltás nem vonatkozik, hozzá tudunk jutni az ország működéséhez szükséges olajhoz, de a szankciók árfelhajtó hatása alól mi sem tudjuk kivonni magunkat.

Közölte: a szankciókról szóló tárgyalásokban Magyarország eddig mindig elérte a saját nemzeti céljait, így jó reményekkel veszünk részt a kilencedik csomag vitájában.

Ám "a nyomás folyamatos", újabb csomagok várhatóak, ezért folyamatosan kell küzdeni érdekeink védelmében

- mondta, jelezve, ezért is kérte ki a magyar emberek véleményét nemzeti konzultáción a kormányzat e témában. Arról, hogy már több mint egymillióan küldték vissza a kérdőívet, azt mondta: az ország megértette, hogy a 2023-as gazdasági év sikere és a gazdasági nehézségek mértéke az energiaárakon, illetve a szankciókon múlik.

Kijelentette: Magyarország nem támogatja, hogy az Európai Unió (EU) közös hitelfelvétellel finanszírozza az ukrán állam működésének fenntartását; a magyar kormány álláspontja szerint a tagállamoknak kétoldalú megállapodások révén kellene támogatniuk ezt a célt.

Nem szeretnénk, ha az Európai Unió az együttműködő tagállamok közössége helyett egy közösen eladósodott államok közösségévé vagy együttesévé válna – fogalmazott a kormányfő.

Közölte, Magyarország általánosságban sem támogat olyan politikákat, amelyek alapját közös hitelfelvétellel teremtené meg az EU.

Azzal érvelt:

egy ilyen "adósságközösség" következményeit "nemcsak a gyerekeink, de még az unokáink is nyögni fogják", ráadásul nekünk kell majd fizetnünk a menet közben fizetésképtelenné váló államok hiteleit is.

Ukrajna abba a helyzetbe került, hogy a háború miatt nem tudja saját magát működtetni. A támogatás szükségességét "elfogadjuk, nem vagyunk tőle boldogok; ha nem lenne háború, ez a kiadás sem lenne" – mondta.

A miniszterelnök azt is mondta: a globális minimumadó "munkahelygyilkos adóemelés", munkahelyek tízezrei szűnnének meg Magyarországon, ha bevezetnék. Ezt nem engedhetjük meg magunknak – emelte ki, hozzátéve, hogy az adókérdés egyébként sem globális, hanem nemzeti hatáskörbe tartozó ügy.

Minden országnak magának kell eldöntenie, hogy milyen adórendszert működtet, a választók éppen azért szeretik a demokráciát, mert ők mondják meg, hogy milyen adópolitikát ígérő kormányok kerülhetnek hatalomra – mondta. Ha lemondanánk erről, akkor lemondanánk a magyar emberek azon jogáról is, hogy a magyar gazdaságpolitika egy lényeges elemét, az adópolitikát meghatározzák, ezért a globális minimumadót sem a munkahelyek szempontjából, sem a demokrácia szempontjából nem látjuk jó ötletnek, nem is járulunk hozzá, hogy Magyarországon bevezessék – közölte a kormányfő.

Úgy folytatta, Brüsszel fundamentális kérdésekben fennálló véleménykülönbségek miatt igazságtalan Magyarországgal szemben. Kiemelte: nyilvánvaló politikai okai vannak annak, hogy Brüsszel másfél évig nem fogadta el a magyar helyreállítási tervet.

Fundamentális kérdésben véleménykülönbség van Brüsszel és Magyarország között, "ezért ők nem szeretik a magyar kormányt". Az országgyűlési választáson Brüsszel baloldali kormányt szeretett volna, ezért nem adták oda a pénzt az országnak, hanem "odagurították a dollárokat a baloldalnak, hogy meg tudja nyerni a választást" – értékelt, hozzátéve: mivel ennek ellenére a választásokat a jobboldal nyerte, a bizottság kénytelen volt érdemben tárgyalni Magyarországgal.

Hangsúlyozta: türelemre van szükség, mert annak ellenére, hogy ők igazságtalanok Magyarországgal szemben és mindig újabb feltételeket támasztanak, "megállapodásra kell törekednünk". Leszögezte ugyanakkor: néhány alapvető kérdésben, így a migráció, a szexuális propagandisták beengedése az iskolákba és a szankciók kérdésében a magyar kormány nem tudja és nem is akarja megváltoztatni az álláspontját.

A kormány a következő évben is azon dolgozik, hogy megvédje a családok rezsitámogatását, mert e nélkül minden magyar család havonta átlagban 181 ezer forinttal fizetne többet – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Kulcskérdésnek nevezte, hogy a következő évben minden forintot, sőt, minden fillért a rezsivédelmi alapba tegyenek, azért, hogy a családokat meg tudják védeni a szankciók következtében "egekbe felugrott" energiaárakkal szemben.

Kiemelte: ha a következő évben a vállalkozók is jól teszik a dolgukat, a munkavállalók is jól dolgoznak és a kormány is jól dolgozik, akkor el tudják érni, hogy a magyar gazdaság ne essen recesszióba, hanem továbbra is legyen gazdasági növekedés. Hozzátette: másfél százalékos gazdasági növekedéssel számolnak, és ha ezt sikerül elérni, akkor meg tudják védeni a családok rezsitámogatását.

Forrás: MTI

75 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
""Még az unokáink is nyögni fogják"

Igen! A hozzá nem értő, a közpénzeket csak ellopni tudó, hazaáruló politikátokkal úgy eladósítottátok az országot, hogy azt még az unokáink is nyögni fogják!
Aljas szemét maffia!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
""Még az unokáink is nyögni fogják"

Igen! A hozzá nem értő, a közpénzeket csak ellopni tudó, hazaáruló politikátokkal úgy eladósítottátok az országot, hogy azt még az unokáink is nyögni fogják!
Aljas szemét maffia!
icegygenabro
a 3000 Mrd manyupot is nyögjük gecik! Most emelitek meg a nyugdíjkorhatárt kecskabaszók...
Törölt Nick
A saját százlábú unokái nemigen fogják megsínyleni, mert már azoknak is milliárdos vagyon van a nevén.
Peller Anikó
"Még az unokáink is nyögni fognak"

Téged geci.
csak úgy....
a te, ti lopásaitokról mesélj és a hihetetlenül gyors meggazdagodásodról!
Toller Béla
És akkor hol voltál, te gazember, amikor a paksi és a vasuti gigahiteleket nyaltátok fel, lényegében bebetonozva az unokáink adósságát is ? Úgy gondolod, hogy ez az a téma, ami túlcsordul ? Adjátok el a cseh repülőgépgyárat, a dunakeszi járműjavítót, a tiborc vagyonelemeit, mondjátok fel a hiteleiket, amelyeket amúgy sem szándékoznak visszafizetni ! Az EU igazán segítőkész volt, jelenleg annak a készségnek a felére sem tudtok számítani már - igazad van, politikai okokból !
Nessy
Valóban nyögni fogja nem egy nemzedék, a nagyon titkos, Orbán által innen, onnan, pocsék kondíciókkal felvett hitelek visszafizetését! Addigra Orbán és társai a Bahamákon süttetik a hasukat a pénzünkből! Szakadjon rájuk az ég, a híveikkel együtt!
Bogatir
Egész Európát elfajzott korcs nemzedék vezeti. Magyarországot is lótolvajok dicstelen ivadéka. Csak lopni tud és hazudni, kurvára átlátszóan. Tehetségtelen lúzer..
Baker
Paks 2-t és a Fudant..meg a kínai vasútat fogják az unokáink is fizetni, tetves tolvaj bagázs!
teuton
Csak 1 kerdes:
MOon a gaz ara KILENCSZERESERE emelkedett a piaci fogyasztoknak piaci aron.
Nyugaton kb. 30-50%kal emelkedett -szallitotol függöen-, mindenfele rezsirizsa meg arsapka nelkül, de az allam tamogatast fizet dolgozok, tanuloknak, nyugdijasoknak. Eddig egyetlen iskola, szinhaz, uszoda, könyvtar, muzeum vagy hasonlo nem zart be!
Akkor hogy is van ez az ötödaras orosz energiaval meg a szankciokkal?
amortizáltok
meg amit te eddig összeloptál arról is dönthetnél vagy takarodj az országból
verőce21
Vajon miért van az, hogy csak dr. Miniszterelnök Úr látja helyesen a problémákat az EU-ban?
szaboria1
Mikor elvették a Manyu 3000 milliárdját már akkor megmondtuk sokan itt a propin, hogy az országot csődbe viszik.
verőce21
@teuton: Nagyrészt hitelből van ez a németeknek, fiam!
Törölt Nick
Orbán ma azt mondta a rádióban, hogy rajta kívül szinte mindenki hibás a válságért, s nem tudja mi jön most, de a magyarok csak töltsék ki a nemzeti konzultációt, az segít. Hát ezért kár volt bemenni miniszterelnök úr. De legalább ön időben beért.
➡️ Én múltkor elkéstem a tatabányai fórumomról, mert alig találtam benzinkutat, ahol tudtam volna tankolni. Biztos azért, mert nem töltöttem ki a nemzeti konzultációt. Vagy azért, mert olyan miniszterelnöke van az országnak, aki nem kezeli a válságot, hanem okozza. Ha nemzeti konzultáció helyett mondjuk a kormány elengedné az üzemanyagot terhelő áfát meg jövedéki adót, lenne benzin is, és piaci áron se lenne drágább, mint hatósági áron.
➡️ Persze ha nincs annyi adó, miből venné meg a Fidesz 715 milliárdért a Vodafone-t, meg miből építene 246 milliárdos atlétikai stadiont? A haverok nem érezhetik meg a válságot, na. A többiek meg töltögessék csak a konzultációt. Nem ezt ígérték áprilisban! /Jakab Péter/
dr. prédikátor
TE GANÉ LÓKUPEC CIGÁNY!!! A ???BUDAPEST BELGRÁD VASUTVONAL HITELÉT KI FIZETI ??? ami száz év mulva térül meg???
csipetke
Egy igaz mondat orbántól! Ez az egy teljesen biztos,hogy még az unokáink is nyögni fogják orbán, és a falkájának a garázdálkodását... Igen ritkán mond igazat orbán, hosszú hónapok-évek óta ez volt az első igaz mondata...
orsos vendel
Te SZEMET orsos !!! Remelem te is meg az unokaid, Visontan !!! Akik szerencsetlenek nem tehetnek, hogy idiota a nagypapai...
csak úgy....
@verőce21: te egy ritka buta és undorító seggnyaló!
icegygenabro
@verőce21: nyald csak a dr.gecigány valagát,sötét bunkó...talajlakó!
simmering73
Még az unokáink is nyögni fogják. Tudjuk. Te tetted ezt tolvajok fejedelme.
Clavigo
Szakadt volna anyádba a fejed,,mikor a világra szart,,te Kullancs.!
simmering73
Kérem, segítsen valaki értelmezni a doktorminiszterelnök úr csapongó és kiszámíthatatlan lózungjait. Nem a legfrissebbet, én még ott tartok, ahol a népi kultúra hátán felkapaszkodva, a nemzet választási hangulatának javítása céljából, a hatalomba kapaszkodás ritmusára mulatósra vették a figurát a propagandaközpontban:
Piros volt a paradicsom, nem sárga, Magyarország előre megy nem hátra.
kolozsvaros.com/2022/12/02/nincsenek-jo-lapok-a-kezeben/
gina
MOcskos rohadék,, a ti tolvaj 12 éveteket nyögjük ma és fogjuk is még, takarodj oda ahova gondolom te tetü, a hazug büdös szád meg zárd be örökre- 1000 Covid nem tesz olyan kárt az emberekben mint te és a bandád...
gina
@simmering73: Ne akard megfejteni ill. értelmezni egy elmebeteg zagyva gondolotait,, ez az ember a világ örültje !!!
csipetke
@Baker: 11:41 A fudanból nem biztos hogy lesz valami, de talán ez orbán legidiótább álma. A magyar emberek bőrére felvenni Kínától 540 mrd hitelt,amit szintén az unokáink,sőt, a dédunokáink is fizetni fognak,és magyar diák oda nemigen járhat a baromi nagy tandíj miatt. Senki nem érti,hogy miért nem Kína építi saját pénzből, ha mindenáron ide akarnak cuccolni, de orbán még egy 800 milliós telket is ajándékba adott volna, amin a magyar diákváros épült volna. Nem lehet azzal vádolni orbánt,hogy van egy kis esze, ..Bár a fudan még a kanyarban sincs, de a fudan-alapítvány már régóta működik, a kuratórium tagjai---milyen meglepő---csak fidesznyikek,akik milliókat vesznek fel havonta a semmiért. Felháborító
lusta
Végre nyíltan bevallotta a felcsúti kis pocakos tolvaj zsebcézár, hogy ezeket a gigahiteleket bizony vissza kell fizetni. Ez igaz az orosz, a kínai és még a jó isten sem tudja milyen hitelekre.
Hahó ellenzék, ébresztő!
qunta
@Béla333: sajnos brüsszelben és általában a ny-on 1 sokkal befolyásosabb, aljasabb bnolsi maffia uralkodik rajtunk is.
qunta
@Toller Béla: @Toller Béla: annak a hitelnek legalább van értelme. nagyon helyes, hogy o1g nem járult hozzá a hitelfelvételhez amit a hoholok soha az életben nem fizetnek vissza. az hogy a közös hitelből ráeső rész 2 oldalú egyezmény keretében megkapják alapvető bűn. inkább fordítaná a pedagógusok , ápolónők stb béremelésére. Az aljas, hazug ukik pedig semmit sem érdemelnek.
qunta
@gina: "1000 Covid nem tesz olyan kárt az emberekben mint te és a bandád.." - sajnos van ennél rosszabb is. a ny-ot és brüsszelt uraló bolsi-libernyák agyhalott aljas kétszínű hazug banda.
qunta
@sgl: örülök , hogy ennyire jó jellemzed magad. amúgy + nem errefelé állítanak marx és lenion szobrokat. ezenkívül ha ismernéd az internacionálé szövegét akkor rájöhetnél, hogy ny-on szinte szó szerint +valósul. aki ismer tudja, hogy nem vaghyok fideszes - sőt.
Nessy
@sgl: Úgy mellékesen Marx remek közgazdász volt. Az hogy nálunk kissé kiforgatták a tételeit, nem az ő hibája! Viszont sok megállapítása ma is időszerűbb, mint a jelen unortodox közgazdaságtan! Ezt ismerik el nyugaton! Nálunk ebből is politika lett, mint sok más, nem odatartozó témából! Az eredmény sajnos elég látványos!
qunta
@sgl:
akkor a német ekmiért állítottak újra m és lenin szobrokat?
qunta
@Nessy: nem nálunk lett politika belőle , hanem nyugaton. Az idő túlhaladott rajta. Amúgy hallottál a kommunista kiáltványról ?
qunta
@sgl: ja és mire alapozod, hogy a vérbajos lenyin a fidesz szentje ? sok mindenről hallottam már, de erről még nem . vmi bővebbet !?
Ftomi
Annyira aljas gondolkodású Orbán és kormánya, hogy az még a Marsról is látszik!

Álljon itt újra tanulság ként Kossuth Lajos mondata" Szolgái nem urai vagyunk a NÉPNEK"!
teuton
@KisTehen: Na agyalagyult Nagy Barom, ismet ujabb bizonyitekat adtad annak, hogy analfabeta vagy! A cikket olvastad???
1. "A negyvenszázalékos növekmény elsőre soknak tűnhet, ugyanakkor a volumen tekintetében nem ellensúlyozza a kieső orosz mennyiséget, hiszen tavaly 155 milliárd köbméter földgázt vásárolt Európa Oroszországtól, most idén ez 60-70 milliárdra csökkent." Tehat gyakorlatilag kevesebb, mint a FELERE csökkent valojaban az import!!!
2. "A rendelkezésre álló információk alapján a növekvő mennyiségű cseppfolyósított földgáz egy része azokból a szerződésekből ered, amelyek a vezetékes szállítások miatt kimaradnak. Ez azt is eredményezi, hogy azok a hosszú távú szerződések, amelyek a csővezetékekről szólnak, cseppfolyósított formában kerülnek leszállításra, de ezekről a kétoldalú megállapodásokról nincsenek részletes információink." Vagyis a csövezetekes szallitas HELYETT van az LNG, nem pluszban!
3. Anglia es a balti allamok egyaltalan nem vesznek az oroszoktol, ezert a mar uton levö LNG-szallitmanyokat kenytelenek voltak az oroszok mas orszagoknak felajanlani, NEM RUBEL fizetes elleneben, mint eredetileg követeltek...
Na ennyi eleg egy analfabetanak, bar szerintem sok...
Doszika
@KisTehen: Te mennyiért nyalsz birka naponta? Vagy ingyen megy a buli a fityesZ s eggébe?
vacsi
"A kormányfő szerint egy ilyen "adósságközösség" következményeit "nemcsak a gyerekeink, de még az unokáink is nyögni fogják"." Ez így igaz, nem csak Orbán látja így!
teuton
@vacsi: Ki latja igy még? A Kancsal Marcsa? Melyik iranyba is nez, ill. melyik iranyba is lat? Biztosan nem arra, amerre a feje forog...
teuton
@KisTehen: Nagy Marha, aki szop a gazdad jovoltabol, az te vagy, nem vetted meg eszre??? NEKEM olcsobb az elelmiszer, energia, üzemanyag mint neked! Hahahahahaha...
qunta
@teuton: te személy szerint nyugodtan vegyél föl hitelt a férgeknek, add oda nekik és fizesd a törlesztőt utána addig álljál fél lábon amíg a hoholok visszafizetik. neked elmentek otthonról. részemről a kabar-kazár aljas gazembereknek nem szabad adni semmit.
balos
Ez a geci végre magára ismer!Biztos nem vette be időben a putyin bájdorongját!
qunta
@balos: minden balos ennyire iq szegény ?
rebelbull
A Paks2 hitelt, a kínai egyetem hitelt, a Belgrád vasútvonal hitelt, és a 12 év alatt megduplázott államadósságot még az ükunokáink is nyögni fogják.
magyar1
A fegyverlobbi jelenleg a győztes és ezt akarja behozni a bankárlobbi mert ők most nagy veszteségeket könyvelhetnek el maguknak a háború kapcsán.
ómió
Az efftársi hitelfelvételből elég volt a Böszme-féle! Mára már untig elég az ezt finanszírozandó hitelfelvételi kényszerünk! Nem kell még a brüsszeli efftársi "hobbi" is!
Juhász István
Nem értettem jól, SEGITSEN VALAKI !!! Most akkor a Belgrádi vasútról, avagy a kinai Fudan egyetemről, netalán a Paks II. - ről beszélt a MINISZTERÁLNOK ÚR ? Merhogyilag... ezek miatti KÖLCSÖNÖKET valóban az unokáink is fizetik majd. Ha lesz nekik, MIBŐL FIZETNI...
bence
Az elmúlt 12 évedet nyögjük ükunokáinkkal együtt ! Velünk fizetteted ki , hogy te és a családod milliárdos lett !
Havanagi
Azt fogják nyögni,amit te műveltél az országgal büdős retek!!!És ebben segédkezet nyújtott a nyomorult 2/3!
Sámannus
Te bazdmeg már másnap tönkretettél mindent amikor hatalomra kerültél szaroskám, a forint megtámadásával, a nyuggerek rablásával. Nincs olyan rém amitől te nem vagy ártalmasabb.
nejlontacskó
Egyetértek Orbán Viktorral!
De egy kérdésem azért, csak volna hozzá, az üggyel kapcsolatban.
A kínai és az orosz gigahiteleket, ki fogja visszafizetni?
Nem mintha aggódnék, mert nincs is miért.
Sőt, ha az M1-et és a lakájmédia híreit hallgatom, még bizakodásra is van okom...
teuton
@Juhász István: Matekot varsz el analfabeta birkaktol???
teuton
@magyar1: Meselj mar, ki is hoz fegyvergyartokat MOra es ki is MO legnagyobb fegyverkereskedöje?
teuton
@verőce21: ??? Tenyleg analfabeta vagy! Mi van hitelböl a nemeteknek, az alacsonyabb inflacio, alacsonyabb energihordozoar es alacsonyabb elelmiszerar??? HITELBÖL olcsobb meg a Pick szalami is egy nemetnek, mint egy magyarnak???
verőce21
@teuton: Nem tartható fenn ez sokáig, gyermek...! - "A szövetségi kormány... a különböző támogatások finanszírozására egy kétszázmilliárd eurós alapot állít fel, ez az úgynevezett pénzügyi védőernyő. A forrást hitelfelvétellel teremtik elő."
teuton
@verőce21: Na fuss neki meg1x analfabeta! A hitel a "különbözö tamogatasokra" van, nem az elelmiszerarak, üzemanyag es inflacio csökkentesere! Demokraciakban nem a kormany szabkja meg a bereket es arakat, hanem a szakszervezetek es munkaltattok szervezetei, valamint a gyartok es kereskedök! Szoval közgazdasaghoz, penz- es piacgazdasaghoz fingod sincs! Persze ott lenne meg a hitelkepesseg is... Nemetorszag olcsobban kapja a hitelt, mint Orbancod! Az unios NULLAkamatos hitelt O1G elutasitotta, helyette vett fel Kinabol es Putyintol! Mennyiert is? Ja, az 30 evre titok... Vajon miert? Mint hajdanan az IMF hitelnel, ami olcsobb volt, de feltetelekkel, ezert fel kellett mondani es a dragabb hitel kamatait plusz 3 evig fizette az orszag! Szoval nyaljad be tovabb is a jobban teljesitö meg piros paradicsomos meseket gyermek, csak ne csodalkozz, ha neked minden dragabb, de a fizetesed mindig kevesebb ertekü!
Juhász István
[email protected] a " matekot " várnám el tőlük, mert az túl magas labda számukra. Szeretném, ha EGYSZER... még a regnálásuk ideje alatt FELOLDANÁK a rengeteg titkositást. Pont olybá tűnik ez számomra, mintha a férj, aki jól keres- egyszer csak kijelentené otthon : drágám, a jövőre vonatkoztatva, 30 évre TITKOSITOM a bankszámlámat...
C_3PO
@Juhász István: Kattints rá! "Válasz"
telegdilaci
@Béla333:Valóban még a meg sem született unokáink is nyögni fogják a kormány hozzá nem értő politikája és a Kínai és Orosz hitel miatt amit az Orbán kormány az Ország nyakába vett,de nem a szankciók miatt,ez csak elterelés az alkalmatlan kormányzás miatt!
evacica
Most véletlenül igazat mondott abban, hogy még a dédunokák is nyögni fogják Orbán rossz gazdaságpolitikáját és a sok lopásukat!!!
teuton
@csak úgy...: Josolgat itt mindegyik fitymaszos bertroll, de amikor fogadast ajanlok nekik, akkor mindegyik kussol. Azt nem ertem, ha ilyen jol tudnak josolgatni, akkor miert nem lettek mar a lottoszamokkal milliardosok, helyette itt trollkodnak hetfötöl vasarnapig napi 25 oraban a szaros pelenkaban ülve apropenzert, mint a hascsikari.
magyar1
@teuton: Nem az olvasás az gond, hanem nem érdekelt eddig a téma.
magyar1
@teuton: mfor.hu/cikkek/makro/nagyon-bejott-a-fegyvergyartas-az-orban-kormanynak--fo-prioritas-a-hadero.html
Ezt elolvastam, igen, így könnyű nyereségesnek lenni egy cégnek amikor az állam a biztos vásárló és garantálja a vételt. Csak azok a cégek nyereségesek ahol az állam a garancia. Vagy valami csókos.
teuton
@magyar1: Bingo!!! Csokos, vagyis a miniszter es NEResek! Vajon miert pont ilyenektöl rendel az allam, ezen nem gondolkoztal el??? Es hogyan lehet az, hogy az allami megrendeleseken milliardokat kaszalnak? Mondj nekem erre nyugati peldat! Ott piaci verseny van, aki kartellezik vagy korrupt, azt igen erösen büntetik, amibe tönkre is mehet, ezert nem nagyon probalkoznak ilyennel.
kulabombaafityiszre
2010 óta 24 000 millárd forinttal növelted az államadósságot,így lett 44 000 milliár, te dagadt kolostormalac.
Az nem fogják az unokáink nyögni?
Németh István
Sok mindent le kell nyelnie a kormánynak az Eu. aljassága miatt! Ha nem akarunk kilépni! Demiért is akarnánk! hiszen az Eu. nemzeteinek sem jó az ami van amit ez a moslék ribanc ursula csinál! Következés képen a picsán-rúgását kell megszervezni! Sajnos annyiból nehéz eset, hogy a korrupt vezetők ma túlsúlyban vannak, csak összefogással lehet a jelenlegi vezetést hatékonyan picsán rúgni! DE EZT KELL TENNI!
magyar1
@teuton: Régebben is ezt csinálta minden kormány amióta rendszerváltás van.
Lepényleső
Lehet,de az biztos,hogy a báni ámokfutást még azoknak az unokái is?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.