Méghozzá Ukrajnával kapcsolatban született "nemzeti egyetértés" a kormányközeli Nézőpont Intézet szerint. A Nézőpont közölte, hogy a magyarok 70 százaléka szerint a béketárgyalások állnának Ukrajna érdekében. 

A kormányközeli Nézőpont szerint megszültetett a "nemzeti egyetértés" a kormánypárti és az ellenzéki szavazók között, és a magyarok 70 százaléka az Orbán-kormánnyal ért egyet

Fotó: Pixabay cco

A magyarok 70 százaléka szerint inkább a béketárgyalások állnának Ukrajna érdekében, nem pedig a háború folytatása

- derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából, amelyről pénteken tájékoztatták az MTI-t.

Azt írták, politikai hovatartozástól függetlenül minden társadalmi csoportban többségi álláspont, hogy az ukránok érdekében állna a béketárgyalások megkezdése.

Miközben a nyugati világ egy hangos része a gazdasági háború folytatása és a fegyverkezés finanszírozása mellett érvel, a világ józanabbik fele a fegyveres harcok mielőbbi beszüntetését és a béketárgyalások megkezdését sürgeti

- fogalmaztak a közleményben, hozzátéve, hogy utóbbi a konfliktus rendezésének békés módját, s nem a jelenlegi helyzet elfogadását jelentené.

Rámutattak arra: mivel a háborút egyértelműen az ukránok szenvedik meg a leginkább, a Nézőpont Intézet azt vizsgálta, hogyan ítélik meg a magyar választók a szomszédos ország érdekét a háború árnyékában.

A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy mi állna Ukrajna érdekében, a béketárgyalások, vagy inkább a háború folytatása, mely kérdésfeltevés nem utalt sem az ukránok, sem az oroszok által teendő engedményekre.

A válaszokból kiderült, hogy tízből hét magyar választó szerint inkább a béketárgyalások megkezdését kellene sürgetnie Ukrajnának, míg a háború folytatását csak minden ötödik magyar vélte ukrán érdeknek.

Kevésbé szokványos, de annál fontosabb megállapítás, hogy a magyarok véleményét a politikai preferenciák sem befolyásolják az ügyről.

A kormánypárti és kormánykritikus szavazók csaknem hasonló mértékben – 73 és 69 százalékban – vélik úgy, hogy a béketárgyalások állnának Ukrajna érdekében, míg a háborúpártiság kisebbségi álláspont – 22 és 16 százalék – mindkét táborban – írták.

A Nézőpont Intézet közlése szerint

nemzeti egyetértés mutatkozik a békepártiságban.

Nemcsak a legnagyobb élettapasztalattal rendelkező 70 év feletti korosztály (84 százaléka), de még a legfiatalabb 18-29 évesek több mint kétharmada (69 százalék) is úgy ítéli meg, hogy inkább a béketárgyalások állnak Ukrajna érdekében. A háborúpárti hangok nem győzték meg a brüsszeli fősodor álláspontjára általában nyitottabb fővárosiakat sem, 69 százalékuk szerint az ukránoknak inkább a békére kellene törekedniük – összegzett az intézet.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása november 28-30. között ezer ember telefonos megkérdezésével készült – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Igen, ha a béketárgyalásoknak nem állna útjába Putyin!!!?? KI kellene netán vonulnia a megszállt Ukrán területekről!!!???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
hű de kamu...tisztességes embert még az életben nem kérdeztetek...csak fideszférget...
Törölt Nick
Kimaradt a NEM szócska.
A magyarok 70 százaléka az Orbán-kormánnyal NEM ért egyet.
Nessy
Attól függ, kiket kérdeztek, szokás szerint! Meg van már a törzsválaszolók listája! Ergo "Nézőpont" kérdése az emberek véleménye!
simmering73
A Kormányzó úrral együtt ki lehet menni Moszkvába a fidesztudatú birkáknak és közölni Putler úrral, hogy Ukrajna békét kíván, takarodjon az agresszor ukrán földről. Ne vinyákoljatok már itt hetek óta, mert igen csak szánalmas.
CsipkeRózsa
@Shikari: 12:17

Horthyról beszélsz? Orbánt nem kell unszolnod, ő azon az úton megy tovább.
Jozefina
Igen, ha a béketárgyalásoknak nem állna útjába Putyin!!!?? KI kellene netán vonulnia a megszállt Ukrán területekről!!!???
Nessy
@Shikari: Don kanyarba meghalni küldött fiatalok, Budapest ostroma. Mi közben a családjával együtt emigrált.
Nessy
@Shikari: Azért a kettő közt van egy hangyafülnyi különbség!
laszlobihari
béke tárgyalás az oroszokkal?!?!?! jobban hazudnak mint orbán! ha valamilyen megeggyezést alá is írnának, egy percel késöbb már azt mondanák, hogy nem mi voltunk! a mostani politikai vezetést úgy ahogy van vonatra pakolni és irány távolkelet, vannak még munkatáborok, lehetne építeni a naaagy szocialista álmot, úgy orosz módra.
evacica
Könnyű más fütyiével a csalánt verni! Világos hogy minden normális ember békét akar, de milyen áron is? Takarodjon Putyin Ukrajnából és lehet tárgyalni! Jó lenne, ha Orbán és bandája befejezné a putyini érdekek képviseletét, mert amit csinál az felér egy hazaárulással!
Alfa
a "nemzeti egyetértés" a nagy lófaszt
Nessy
@Alfa: "Nézőpont" kérdése! Az ő névsorukban szereplő megkérdezettek, mindig a kormánnyal értenek egyet!
Dr. Proktor
@laszlobihari: Öt szerződés garantálta Ukrajna határait, a ruszkik is aláírták - erről csak ennyit...
A szavahihetőség nem ruszki alaptulajdonság!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.