Az egyik pedagógus szakszervezet alelnökét telefonon keresték meg a bizottságtól, arról érdeklődve, mennyire voltak jogszerűek az elbocsátások.

A Pedagósuok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás az ATV Híradójának nyilatkozott arról, hogy a polgári engedetlenségi akciók miatt kirúgott tanárok történetét már az Európai Bizottság is figyelemmel kíséri. 

Már az Európai Bizottság is felfigyelt a magyar tanárok tüntetéseire

Résztvevők a Tanárok a Tanárokért, a Pedagógus Egység és a Tanítanék Mozgalom által szervezett tüntetésen Budapesten, a Klebelsberg Központ előtt 2022. december 3-án.

Fotó, címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

Totyik elmondása szerint a bizottság arról érdeklődött, hogy mennyire volt jogszerű a tanárok elbocsátása, mi történt velük és hány embert fenyeget még ez a helyzet.

A tanárok egy része idén már többször is tiltakozott, tüntetett a kormányzati oktatáspolitika és az alacsony bérezésük, a tanári életpálya ellehetetlenülése miatt, ám hiába tárgyalnak már tavaly óta a pedagógus szakszervezetek a kormánnyal, érdemi elmozdulás még nem jött létre az ügyben. 

A kormány leginkább az Európai Bizottságra mutogat, azt állítva, hogy a bizottság által visszatartott uniós források miatt nem tudnak magasabb fizetést biztosítani a tanároknak (a tanárok bérét a 2014-es minimálbér szintjéhez kötötték anno, azóta egyre csökken a bérük, ezt csak ágazati pótlékokkal próbálta áthidalni a kormány eddig, de érdemben nem nyúlt a rendszerhez).  

Emellett szeptemberben több tanárt is azonnali hatállyal elbocsátottak a Kölcsey gimnáziumból azért, mert több polgári engedetlenségi akcxióban részt vettek, ez pedig olaj volt a tűzre, azóta még nagyobb lett a tiltakozó hullám, amihez a diákok és szülők is egyre többen csatlakoznak. Múlt héten aztán újabb tanárokat rúgott ki a Belügyminisztérium (a 2022-es választ után felálló új Orbán-kormányban Pintér Sándor tárcájához került az oktatás), emiatt több tüntetés is volt a múlt hét folyamán.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője szerint világosan látszik, hogy a kormány a megfélemlítés módszerét alkalmazza a tanárok ellen. Eddig a tanárok azt hitték, hogy ha minél többen állnak bele a munkabeszüntetésbe, és azon belül a polgári engedetlenségbe, akkor nem lehet bántódásuk.

Hát most bemutatja, hogy lehet. Mert egyszerűen megtizedeli a társaságot, random módon kiszemelgetnek embereket akiket kirúgnak, hogy a többiek féljenek

- magyarázta Nagy a Híradónak, és hozzátette, ezt támasztja alá az is, hogy most olyan tanárokat rúgtak ki, akiknek a részvétele a polgári engedetlenségi akciókban egyáltalán nem volt kiemelkedő.

"A tiltakozás a jövő héten is folytatódik, hétfőn több iskolában tanítási szünet lesz. A legfrissebb előrejelzések szerint 823 pedagógus vesz részt a polgári engedetlenségben országszerte. Időközben 26 vidéki iskola is csatlakozott, tehát a tendencia határozottan növekvő és olyan iskolák is vannak, ahol a tanári kar hatvan százaléka elégedetlenkedik.

A közeljövőben is folytatják a demonstrációkat, december 8-án a tanárok országos sztrájkra készülnek, míg a diákoknak az Egységes Diákfront szervez ülősztrájkot. December 9-én, pénteken pedig az MTVA székház előtt tüntetnek majd"

- hangzott el az ATV Híradójában a cikk szerint.

Forrás: atv.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
"...egyszerűen megtizedeli a társaságot, random módon kiszemelgetnek embereket akiket kirúgnak, hogy a többiek féljenek"
nesze neked jogállam..
a kirúgott pedagógusoknak üzenem,hogy irány a hágai bíróság!
csak úgy....
@Maccska: oszt hány holland parasztot lüttek le,te anyaszomorító?
Németh István
Hát persze,hogy felfigyelt egy újabb zavart keltő gócpont lehet, hát persze, hogy megragadják! Egy újabb beavatkozási lehetőség, mondjuk a művelődés az emberi jogok oldaláról! na ezért nem szabadna a kormánynak egy mikrónyit lojálisnak lennie, irtani kell minden aljas moslék nemzetellenes megnyilvánulást! Az ilyen dobrev, gyurcsány bűnözőket a szabó tímea féléket már rég karóba kellet volna húzni! Micsoda jól mutatnának!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.