Néhány méterről fújoltak és kiabáltak. A neki szánt levelet végül a portán adták le.

Így lógott meg a rendőrminiszter a Belügyminisztériumnál tüntetők elől – videó

Pintér Sándor belügyminiszter a határrendészeti feladatok ellátására vezényelt magyar és szlovák rendőrök köszöntésén a hercegszántói közúti határátkelőhely közelében tartott sajtótájékoztatón 2022. november 14-én. Pintér Sándor és Roman Mikulec szlovák belügyminiszter a tájékoztató után megnézte a határrendészeti feladatok ellátására használt technikai eszközöket, valamint az illegális migránsoktól és az embercsempészektől lefoglalt, támadásra használt vagy arra alkalmas tárgyakat. MTI/Kiss Dániel

Épp akkor jött ki Pintér Sándor a Belügyminisztérium épületéből, amikor a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai és diákjai által szervezett tüntetés zajlott a Széchenyi téren – írja a hvg.hu.

A pedagógusok kirúgása ellen tiltakozók neki és Maruzsa Zoltán államtitkárnak akartak átadni egy levelet, de ezt nem tudták megtenni, mert

mielőtt a miniszter kijött volna az épületből, a rendőrök lezárták a főbejárat előtti szakaszt,

így a tüntetők a túloldalra szorultak.

Az egyik tiltakozó tanár, Tasi Kata helyszínen lévő tudósítónknak elmondta, abban bízik, hogy ha szabályos keretek között fordulnak a miniszterhez, akkor hajlandó lesz egyeztetni velük.

"A diákokat nem kell bevonni, a diákok nem vakok, a diákok okosak, látják, mi történik körülöttük"

– mondta a pedagógus arra a kérdésünkre, mit szól a Belügyminisztérium Kréta rendszerbe feltöltött kérdőívéről, amelyben azt állítják, a pedagógusok vonják be a tiltakozássorozatba tanítványaikat.

Forrás: hvg.hu

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Micsoda gyáva, fideszes tempó! A saját intézkedéseikért sem merik vállalni a felelősséget! Ha nincs kéznél függöny, a karhatalom mögé bújnak! Gyáva népnek nincs hazája!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Micsoda gyáva, fideszes tempó! A saját intézkedéseikért sem merik vállalni a felelősséget! Ha nincs kéznél függöny, a karhatalom mögé bújnak! Gyáva népnek nincs hazája!
csak úgy....
ha erröl a faxiról csak a fele igaz, amit mint "szökítö" mesélnek róla, akkor mit keres az orbán kormányba?
teuton
@Shikari: TE hova es mikor jarsz dolgozni??? Mert napi 25 oraban a szaros pelenkaban ülsz a gep elött es itt baromkodsz! Csak ra kell kattintani a nevedre es minden latszik!
Gazella
@csak úgy...: szőkitésről mind igaz.
Gazella
@Shikari: te vagy a troll aki fidrszes ..csicska !!
balos
@Shikari: Né!Beszél a pinterszarja!
balos
A köcsöggecik jó gerinctelent találtak a "gardróbban"!
CsipkeRózsa
Van egy helyettes államtitkár is:

"Helyettes államtitkár a tanárokról: Jöjjön be, dolgozzon, oszt' utána váltson munkahelyet "

444.hu/2022/12/05/helyettes-allamtitkar-a-tanarokrol-jojjon-be-dolgozzon-oszt-utana-valtson-munkahelyet

Helyettes államtitkár a tanárokról: Jöjjön be, dolgozzon, oszt' utána váltson munkahelyet
Rockxy
hümhüm.
a maffiózó tömeggyilkos terrorminisztert védelmezni kell, hogy továbbra is szolgálhassa a mazsihiszt.
csak úgy....
@Shikari: 16;20 tibim,ez egy nagyon prosztó cigányos reakció volt egy ártatlan kérdésre! állítólag te pedagógus (is) voltál... :)
verőce21
Ott csak néhány tucat fellelkesített lipsit láttam. Majd pont miattuk mond le a miniszter...! :)
A levelet pedig az iktatóba kell leadni, mit képzel a csürhe...?
csak úgy....
@CsipkeRózsa: ez a faxi egy magának való elmebeteg!
Dr. Proktor
@CsipkeRózsa: A helyettes államtitkár pedig húzzon az apja ...
verőce21
@csak úgy...: te egy kényszeres elmebeteg!
Galway
@csak úgy...: Pont oda való! Olajszőke Sanyánk helye a többi tolvaj között van!
csak úgy....
@verőce21: ti elmebetegek szeretitek a tolvajokat a nyakatokon,mert az szerintetek nemzeti! :) -más minden leszarva...
egy búgócsigának több esze van mint neked,pedíg az is csak pörögni tud és belülröl üres, mint te..
verőce21
@csak úgy...: egy búgócsigának több esze van mint neked, mert te egy elmebeteg!
Gauntlet
Plasztikai műtéttel átoperálják az orrát, a fülét, a száját. Haját levágják, testmagasságát beépített betétekkel megváltoztatják. Végül még ki is herélik, hogy a hangszíne is felismerhetetlen legyen.
Két hónapos kiképzésben részesül; megtanul mindenféle önvédelmi technikát, gyakorolnia kell a víz alatti tartózkodást, a laposkúszást, a különféle fegyverek kezelését. Hatféle hamis útlevelet kap.
Előbb vonattal utazik öt országon keresztül, aztán hajóra száll, végül repülőre. Mindig más néven, más parókával DE folytatja az utat.
csak úgy....
@verőce21: a válaszaid és érveid egy 5-6. osztályos nem túl jó tanuló ,kis kuka diák nívója! :)
verőce21
@csak úgy...: te egy kényszeres elmebeteg!
Havanagi
@Mirabilis: Szerinted ennek a vén faxnak van szégyenérzete???
csak úgy....
@verőce21: te koldusként fogod végezni, hiszen szellemileg már koldus vagy! -emlékezz...
verőce21
@csak úgy...: A te véleményed nem számít, te egy szellemi kódis vagy...!
verőce21
@m73: Elbeszélgethetnénk, mert egyáltalán nem zavarsz, csak unalmas kis pöcs vagy...!
csak úgy....
@verőce21: te,mint szellemi kódis még azt sem veszed észre,hogy engem ismételgetsz és ezzel raksz még magadra egy pár lapáttal!?
neked mindened lopott,még a röpke gondolataid is? :)
Havanagi
@Mirabilis: annál primitivebb,hogy szégyenérzete legyen.
Aki Én
@verőce21: te egy ócska, gyáva, suttyó, buta, szar, vén geci!
Listán vagy!
kulabombaafityiszre
Egy jellemtelen olajos fasszopó maffiózó,Beszari senki.
csak úgy....
@Aki Én: de hova tünt málna,na nem mit ha hiányozna?! fideszéknél romlik a sosem létezett erkölcs, a málnákat kis tehenek helyettesítik és a még náluknál is butább shikarik! fideszéknek a pökhendi jósra,vergödszkére kell alapozni...
csak úgy....
@verőce21: allah növessze hosszúra a szakálladat, te buta magyarellenes terrorista,te pötschök pötsche! :)
verőce21
@csak úgy...: te egy kényszeres elmebeteg vagy?
nejlontacskó
@KisTehen: attól a pillanattól, ahogy beül a kisbuszba a patkányképű, ahelyett, hogy fogadná a szívből jövő gratulációkat!
Törvénykezni egyszerű, a következményeivel szembenézni már, a jelek szerint kényelmetlen.
csak úgy....
@verőce21: 18:06 az te vagy, te fidesz baromocska! :)
verőce21
@csak úgy...: te egy kényszeres elmebeteg!
csak úgy....
@verőce21: az lennék,ha veled egy fészekaljasa lennék ! :) - te plagizáló, koppintó ,idióta buta szar ka...
Gyurka80
@Nessy: "A diákokat nem kell bevonni" mondja a pedagógus.Hazudik , mert bevonja , ez libsi szokás!
verőce21
@csak úgy...: csak amennyi energiát érdemelsz! - Te irigy, kapzsi, sóvárog az elismerésért..., a legaljasabb emberi tulajdonságokkal rendelkező emberi faj selejtje...!
csak úgy....
@verőce21: gumidominót neked te elmebeteg,hogy ne sértsd meg magad! :)
-mitöl lennék irígy és kapzsi,-csak nem a te magadnak bemesélt sikereidre?
te veröce buta és ócsmány férge, aki digó cselédlyánnyal rendelkezik,...aki a pelust cseréli alattad!?
verőce21
@csak úgy...: Erőlködsz, te elmebeteg?
csak úgy....
@verőce21: sosem szoktam erölködni,mert minek...,hiszen te kibújsz magadtól a zsákból te elmebeteg! :)
csak úgy....
@Pegero: neked ennyire posvány az értelmed és a fölfogó képességed? szar lehet neked...
Nessy
@Pegero: Ne akarjon szövegértésből érettségizmi!
csak úgy....
@Pegero: ok kussolok,pedíg csak jót akartam neked te idült idióta, bunkók bunkója,prolik legalja ,szemetek szemete,tetvek tetve! :)
Nessy
@Pegero: Látom szereztem egy kellemes estét! Végre egy elütés a szövegben! Nagyon szívesen!
Dr.Doktorovics trinitron dr.
@Pegero: Ez legyen az életben a legnagyobb örömöd te rohadék disznó!!!
balos
@Pegero: Neked az a szép estéd,ha pereg rólad a barna "festék"!
bence
Menekülnek a nép elől ! Mi lenne ezekkel a parazitákkal , ha a rendőrkordon nem védené őket a nap 24 órájában ?!
Lepényleső
Vélhetően nem ez lesz a legnagyobb bűne,- ha életrajz író egyszer megír mindent életét követve?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.