A Mérce szerzője kiváló levelet írt az ellenállást szervező Egységes Diákfront (EDF) tagjainak.

Megmozdultak, itt az Egységes Diákfront: " Minden hatalmat a tantermekbe!"

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Székely Örs nagyszerűen foglalta össze a magyar oktatás jelenlegi helyzetét.

"A budapesti diákszervezetek egységbe tömörültek, programot adtak ki, és a cseppet sem ideális körülmények ellenére országos fórumok hálózatát építik a jelen pillanatban."

- írta a kolozsvári költő a Mérce vélemény rovatában.

"A követeléssel ellentétben, hogy „oldják meg a helyzetet a politikusok meg az állam!” azt üzenik, hogy mi, diákok, már itt vagyunk, és ezzel már cselekszünk is.

Legyen így, hogy ez a cselekvés teremtse meg azt az oktatási rendszert, amelyben a személy képességeit elsősorban a személy kiteljesedésének érdekében fejlesztik. Ehhez pedig a tiltakozóknak csak egy dolgot kívánhatok: Minden hatalmat a tantermekbe!"

- áll a véleménycikkben.

Az EDF azt üzeni, hogy mi, diákok, már itt vagyunk, és ezzel már cselekszünk is.

"Legyen így, hogy ez a cselekvés teremtse meg azt az oktatási rendszert, amelyben a személy képességeit elsősorban a személy kiteljesedésének érdekében fejlesztik. Ehhez pedig a tiltakozóknak csak egy dolgot kívánhatok: Minden hatalmat a tantermekbe!"

- áll a Mérce levelében, amelyet itt lehet teljes egészében elolvasni.

Forrás: merce.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

fergeteg
Meg a jó k...anyátokat kis diák szavazati jog nélküli suhancok!
Egyenként kell velük elbeszélgetni.
Jozefina
Hajrá diákok minél többen vagytok, minél hangosabban, minél egységesebben annál nagyobb az erő bennetek!!!?
nezelodo
@Jozefina: Pedig próbálják amolyan, a vezetőink szüleinek komcsi módszereivel megtörni a gyerekeket is, és a szülőket is. A tiltakozásba résztvevő gyerekek magatartását pedig egy jeggyel leronteni szándékoznak, a szülői igazolást pedig nem fogadja el az iskola, ha a tiltakozás miatt hiányzik!
Hej de ismerős, 1968-ból amikor az akkori középisklai diri kilátásba helyezte, hogy az ország egyetlen felsőoktatási intézményébe sem vesznek fel bennünket! Aztán mindegyik érintettet felvették, és el is végezték! És hol van az a diri és eszmetársai? Ja a kormányunkban...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.