A magyar kormány a pénzügyminiszterek tanácsában megvétózta az Ukrajnának nyújtandó, 18 milliárd EUR-os uniós támogatást, erről fejtette ki véleményét  Rácz András Oroszország-szakértő.

Orbánék vétóztak: Ez a magyar külpolitika mélypontja, minden EU-s pénzt elbukhatunk a lépésük miatt
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (b) és Orbán Viktor miniszterelnök kezet fog a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján a Boscolo Budapest szállodában 2018. március 6-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Rácz szerint ez a lépés, minőségi váltást jelent az eddigi, Ukrajnával kapcsolatos magyar külpolitikában. Immár nemcsak beszél Budapest a vétó lehetőségéről, mint eddig, vagy tárgyalási alapnak használja, vagy fenyegetőzik vele hanem ezúttal konkrétan vétózott is Budapest.

A szakértő szerint több súlyos probléma is van ezzel a vétóval.

Az első probléma szakmai. Ez a vétó teljesen elhibázott olyan értelemben, hogy egyszerűen nem elég erős. Ez a vétó ugyanis valójában nem fogja megakadályozni, hogy Ukrajna uniós pénzhez jusson.

- jelentette ki és kitért arra, hogy az EU meg fogja találni a megoldást, hogy kölcsönt nyújtson Ukrajnának olyan módon, amihez nem kell minden tagállam egyetértése, tehát nem is lehet megvétózni. Ezt a cseh EU elnökség teljesen egyértelműen ki is mondta. 

Ergo, a magyar kormány úgy vonja magára a vétó minden politikai és erkölcsi költségét, hogy valójában még csak stratégiai kárt sem tud okozni vele, hiszen nem tudja megakadályozni, hogy Ukrajna uniós pénzhez jusson. Másféle pántlika lesz azon a pénzen, de lényegében ennyi.

- fejtette ki, és kitért a második pontra is, miszerint a vétó az uniós politikában nagyon ritkán használt, nagyon nem elegáns eszköz. A tapasztalat az, hogy az igazán fontos kérdésekben emelt vétók ritkán maradnak következmények nélkül.

Nem vagyok biztos benne, hogy most, amikor zajlik a jogállamisági eljárás és euromilliárdok sorsa a tét, az a felelős magatartás, hogy belevétózunk az Ukrajnának szánt segélybe (ráadásul úgy, hogy még csak el sem érünk vele semmit, lásd fentebb).

- jellemezte a szakértő, aki szerint ez a vétó erkölcsileg teljesen vállalhatatlan. Egyszerre nehezíti az ukránok sorsát és nehezíti a többi uniós tagállam dolgát.

Nem mellesleg, magyar adófizetőként kénytelen vagyok hozzátenni azt is, hogy egy tagállami alapon nyújtott hitel a magyar költségvetésnek is drágább, mintha az EU maga venne fel hitelt, egyszerűen azért, mert az EU olcsóbban tud forrásokat bevonni, mint Magyarország.

- tette hozzá Rácz aki szerint reménykedni egyedül abban lehet, hogy a magyar kormánynak ezt a ballépését még sikerül korrigálni legkésőbb a december 15-i állam- és kormányfők tanácsáig.

Ha nem, akkor sajnos előfordulhat, hogy az EU nem fogja jóváhagyni a magyar helyreállítási tervet (RRF), amit az RRF források 70%-ának végleges elvesztését jelenti majd, azaz mintegy négymilliárd EUR-t.

Összességében a mai vétó a magyar külpolitika jelentős, korábban nem látott mélypontjának tekinthető.

- zárta sorait.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
@vacsi: Te szentséges drága jó istenem de hülye vagy...de most tényleg.
"Elárulom, hogy mi, magyarok nagyságrenddel vagyunk civilizáltabbak "
hahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahaha
Te hol élsz baszki??? A diplomád a falon van bekeretezve?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Horizont
@vacsi: Te szentséges drága jó istenem de hülye vagy...de most tényleg.
"Elárulom, hogy mi, magyarok nagyságrenddel vagyunk civilizáltabbak "
hahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahaha
Te hol élsz baszki??? A diplomád a falon van bekeretezve?
izéke
A legjobb megoldás,a magyaroknak szánt pénzt adják az ukránoknak. Aztán lehet nézni orbán és hívei arcát :D
KisTehen
@izéke: adják egy korruptabb államnak ... milyen igaz libsi cselekedet lenne

HAHAHA
Jozefina
Orbánék nagyon jól tudják, hogy az EU a magyar vétó ellenére is fog hitelt adni Ukrajnának!!! De a harcia vétó jól hangzik a birkák felé!!??
namihami
@KisTehen: 18.11: Hidd el, én (is) boldog lennék és leszek, ha nem nem lesz igazam. De!!!
A be NEM vallott infláció már most is (kérdezd meg a boltba járó családtagodat) kb a 40%-nál tart. Ha nem ömlik be az EU-s pénz, attól az orbáni elit éhsége nem fog csökkenni. Először jönnek a kishalak, majd amikor azok elfogynak (mert ugyebár, el kell fogyniuk), akkor elkezdik egymást felfalni. de a láncban a ""zemberek"" állandó tényezők maradnak.
Hogy ez mennyire ""riogatás""? Nem tudom, de amire a Vezér vagy egy ""gyerekkori"" eddig szemet vetett, az valami érdekes módon, de mindig célhoz ért. miért lenne most, kinti ingyen és eddig ellenőrizetlen pénzek után méginkább? Csak most azok figyelnek, az itthoniak pedig, ahogy eddig, le vannak...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Marad a rosszidő a jövő héten
Itthon - 2023. January 29., 16:38
Marad a rosszidő a jövő héten
Élő adásban vette elő a kígyóját Árpa Attila
Szórakozás - 2023. January 29., 15:27
Élő adásban vette elő a kígyóját Árpa Attila