Nagy Attila Tibor politikai elemző szerint lassan Orbánnak is be kell látnia, hogy a kormányzás színvonala csökken, nem tud megbirkózni a kihívásokkal.

Politikai elemző: ez a kormány vereségének egyfajta bejelentéseOrbán Viktor/Facebook

A Magyar Hang „A NER uralma alatt” című cikksorozatának szerzője egy hosszú Facebook-posztban elemzi az üzemanyagársapkára vonatkozó bejelentést, illetve hogy milyen hatással van ez a magyar kormány jelenlegi helyzetére.

A bejegyzést változtatás nélkül közöljük.

A BENZINÁRSTOP VÉGÉRŐL, ORBÁN FELELŐSSÉGÉRŐL

Magyarországon nincsen háború, mégis napok óta egyre fokozódó benzinhiány ütötte fel a fejét. Az államvezetéssel szemben a minimális elvárások közé tartozik, hogy az állampolgárok státuszbiztonságát megteremtse, ebbe beletartozik a közintézmények működtetése és az autósok, rendőrök, mentősök, fuvarozók üzemanyaggal való zavartalan ellátása. Jólétről még szó sem volt, csak arról, hogy normál menetben halad a mindennapi élet. Ehhez képest országosan egymás után zártak be színházak, művelődési központok, postahivatalok... és sok helyütt most már benzint sem lehetett kapni.

Az Orbán-rendszer az utóbbi hónapokban egyre romló teljesítményt nyújt -nem az ország fejlesztése terén, hanem a mindennapok feltételeinek biztosításában. Az autósok kígyózó sorai az elmúlt napokban erős vizuális bizonyítékát mutatták annak, hogy a kormány hovatovább a mindennapok vitelében is egyre súlyosabb kudarcokat szenved el.

Rosszkedvű bejelentést hallhattunk a Kormányinfón. Nem véletlen: a kormány vereségének egyfajta bejelentése is volt a benzinár-stop megszüntetése, hiszen eredetileg december végéig szóltak volna az árstopok. A megszüntetést hetekkel előrébb kellett hozni, külön hovatovább az ország ellátása került volna súlyos veszélybe. Az ellátási zavarok az orosz olajat érintő újabb szankciók hatályba lépése előtt már hónapokkal érzékelhetőek voltak , vagyis a kormány felelősségének kommunikációs elhárítására alkalmas már megint a "brüsszeli szankciókra" hivatkozni, de az ársapka megszüntetését számos szakember sürgette már korábban, többek között Hernádi Zsolt MOL-elnök-vezérigazgató is. A kormány nem hallgatott se rá, sem másokra, és ennek következtében egyre kezelhetetlenebb helyzet alakult ki a benzinkutakon.

A katasztrófát mindenesetre – ez idő szerint – sikerült elkerülni. Joggal hangzott el a sajtótájékoztatón, hogy most már nem nagyon lesz értelme lesz folytatni a pánikvásárlást, az import pedig vélhetően néhány héten belül helyreáll. Ám az infláció további lökést kap a piaci árak visszaállításával, vagyis még nehezebb lesz a nem magas fizetéssel, jövedelemmel rendelkezők megélhetése. Az elkölthető jövedelem további várható megcsapolása a kereslet további csökkenésével, ezáltal a munkanélküliség érdemi megemelkedésével fenyeget, úgy, hogy mindössze három hónapos az álláskeresési járadék. Mindeközben az európai uniós pénzek jelentős részéről még mindig nincs végleges megállapodás, ami nem tesz jót a forintnak és a Magyarországgal szembeni nemzetközi bizalomnak.

Muszáj mihamarabb kiutat találni, mert a szegénység növekedése, tömeges vállalati csődök, a vállalkozások megszűnése és a megugró munkanélküliség esetén a költségvetés bevétele is jóval szerényebb lesz a vártnál. A magyar állam így még kevésbé tud a külső hatások ellen védekezni, ha nem lesz miből.

A most regnáló kormányfő okos, szellemileg kiemelkedő képességű politikus. De most be kell látnia legalább önmaga előtt, hogy a választások megnyerése óta egyre alacsonyabb a kormányzás színvonala, egyre kevésbé tud megbirkózni a kormánya a kihívásokkal. Kemény, határozott változtatásokra – akár személyi, szerkezeti és szemléletbeli módosításokra, akár politikai irányváltásra is – szükség lehet a válságból való kivezető úthoz. A benzinár-stop megszüntetése keserű pirula, de várhat miránk még rosszabb is, ha nem sikerül érdemben emelni a kormányzati munka színvonalán. Ezért az első számú felelős ma Orbán Viktor.

65 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Az orbán-kormány totális csődje.
Totál alakalmatlan a feladatra, ez a tolvaj hazaáruló!
A magyar társadalom meg egy buta birkanyáj.
Qqberci
@Horizont: Az eszes tolvaj is csak egy tolvaj...
Gazella
@Horizont: ezzel én is vitába szállnék.
Eladott Ország
De a bűnöző cigány gecit, és politikai (bárca nélküli) k*rvát nekünk kell elzavarni és bíróság elé állítani , mert ezt senki nem tesz meg helyettünk! Az ország tragédiája ez a gazember, hazaáruló!
kereső
Hány százalékkal nő a fideSS támogatottsága???
NKF
Balos,balfaszoknak mindegy.Ezek annak örülnek ha rosszul mennek a dolgok!
Ti hol éltek baloskáim?Kit tennétek meg kormányfőnek?Szabó Timikét,Jakabkát,MZP-t
Fletót,vagy kit? Azt meg már megszoktuk,ha esik,ha fúj Orbán.,
Aki Én
@KisTehen: @Maccska: @NKF: Hogyan lehetséges, hogy ennyire nem értitek mi történik? Vagy értitek, de ezért tartanak titeket?

,,Örüljetek hogy eddig olcsón tankoltatok!"
,,Eddig lehetett tartani az olcsóbb árakat és ennyi "

Akkor csak annyit kérdezek, miért rugóztok évtizedek után is a 13. havi nyugdíjon?
Amit a baloldal adott, majd világválság (VILÁG!!!) idején elvették. Akkor nem voltatok ilyen megértők, de még ma is ez a téma.
Nem vagy te egy kicsit agyhalott balfasz. Azért az már erősen durva, amit ti előadtok. Tényleg nem féltek a népharagtól?
Szerintem lassan kéne...
rokker33
Ezt akartátok liberális férgek akkor igyátok a 800 forintos dízelt kifizetem csak igyatok meg ! Minden marha pánikba esett és tankolt,akkor is ha nem volt rá szüksége...Ezért fogyott el az üzemanyag nem Orbán és a háború miatt! Jó volt 480 ért féláron, de már soha többet nem lesz ilyen olcsó üzemanyag csak Oroszországban és az usában!
justhpeter
Az Orbán-kormány már a választás után megbukott. Pontosan akkor, amikor ez első hazugsága napvilágra került. Az általános lózung, hogy mindentől megvéd mindenkit, holott csak a pénzünktől véd meg bennünket, mégpedig úgy hogy elveszi. Egy ország tudja a manyup elvesztése óta, hogy a miniszterelnöke és a 133 bátor embere kizárólag a csaláshoz és a lopáshoz ért. Ennek álcázára kell a Rogán-Goebbels hazudozáscentrum. Három ciklus után lehullt a lepel és lőn a király meztelen és mint kiderült esztelen is.
sokanvagyunk
Orbán azt mondogatja, elmegy a falig - szerintem már rég felkenődött oda.
icegygenabro
@Maccska: a magad fajtád a gecigány szarát is szopogatná ha azt kommunikálnák milyen finom!!! Már nem kell sok hozzá...
Béla333
A mocskos, hazug pávatáncosunk már nem is lépked, hanem össze-vissza totyog!
Eladott Ország
@rokker33: ma, 08:43 ☺ Nyugatias jólétben szocializálódott kedves osztrák úr rohan valamelyik határmenti magyar településre,hogy még utoljára vehessen olcsó benzint.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/284382365_550568250023467_5496193782588542037_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=h6IXQtjxXfkAX9Ehnq8&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfDTLaEISyTpKbZJioINeIsQb_1vmAWltjQfNKFmHoqBIw&oe=63943DBE
Tapintatlan Viktor megmondja: Nem a benzin drága, te vagy csóró.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/294952487_587053076374984_8870255302867791668_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=JKLspKT0lKgAX82RLDG&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfADt5fwg8qh5j45jmj4_zjMmRUzCU2eEvU5V5A2wVIQVA&oe=6394E34D
„Az osztrákok máris írigylik tőlünk a 480 forintos üzemanyagot! „( Szijjártó Péter) Mi pedig irigyeljük tőlük a 800 ezer forintos átlagfizetést. Hogy rontsuk a helyzetet: Ausztriában nem csak a tizenharmadik, de a tizennegyedik havi fizetés is bevett szokás, és a munkaadók nagyrészt természetesnek veszi. A hivatalos neve ezeknek a juttatásoknak a „szabadságpénz” (Urlaubsgeld) és a „karácsonypénz” (Weihnachtsgeld). Inkább azon kellene elmélkedni, hogy a 480-as benzinért a határainkon átjárókat a magyar adóforintból finanszírozzuk. A magyar benzinkutasok meg tönkremennek. Gyalázatos eljárás. A Mol meg bekebelezi őket.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/276038451_3061776890746657_2310875745663853459_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=Vzw4NY8UV_cAX-G-Bnk&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfAJ3QuMUiSgQTAg6FVh4Xmko0e4bICPB3tPeXXMP6oBpw&oe=63954C26
Aki Én
@rokker33: Azért ezt gondold újra. Totál hülyeség és valótlan minden szavad. Egyébként már nyáron is volt hiány, különösen a Balatonnál. A MOL is leállt többször, mert enm tartották karban az elmúlt években. Figyeld a szakembereket, de még a fideszesek közül is többen, a MOL vezér sem azt mondja, amit te.
És miért libsik? A fideszesek nem tankolnak?
Na, ugye...
Aki Én
@rokker33: ...még annyit, hogy szerintem a pánikkeltés sem volt véletlen.
Látod, te is másra mutogatsz.
Ez így volt kitalálva, pontosan lehetett tudni mi a cél.
Aki Én
@sgl: ...mert bizonyos szempontból jó agya van. De aljas és súlyos beteg.
Mint a gonosztevők többsége.
Jozefina
"A benzinár-stop megszüntetése keserű pirula, de várhat miránk még rosszabb is, ha nem sikerül érdemben emelni a kormányzati munka színvonalán. Ezért az első számú felelős ma Orbán Viktor."
Már pedig Orbán biztosan nem tud változtatni a kormányzati munka szinvonalán, miután az évről-évre csak rosszabb!!!? Azaz vár ránk még rosszabb is ha nem történik változás az ország vezetésében!!??
Eladott Ország
@KisTehen: ma, 08:53 ☻ A forint brutális romlásából adódóan, az árkotonos benzinár, már nem sokkal volt olcsóbb, mint a környező országokban és mivel sikerült megállítani Brüsszelt, a helyzet tovább fog romlani, olyannyira, hogy mi megyünk a szomszédba tankolni. Halyrá Magyarország, b@sszátok meg magyarok! Amikor Gulyás Gergely kihirdeti az ársapka szűkítését ...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/296521901_1396259290853974_4409272026684100222_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=JwGRWS5djMUAX9EREFY&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfD0HY_u-ykA9Q30r8JM0VkkWxWoP2kXfvkFQGOnVGaMwg&oe=639482CE
kereső
Valljátok már be- "béb@xott a szentkúti búcsú". Elfogytak az importőrök- akik nem voltak hajlandóak a piaci ár alatt adni a terméküket, és olyan áruhiányt generált az üzemanyagok piacán, amely az ország múködését veszélyeztette- nem tudtak tankolni a mentők, az áruszállitók. Ha ezek leállnak- leáll az ország, megbénul a kereskedelem, az ipar a személyszállitás(helyközi és távolsági busz közlekedés). Mesterségesen generált?? A hát- a kormány mesterségesen beavatkozott a piac múködésébe, amely visszanyalt. Ezek nem csak jogásznak csapnivalóak, hanem közgazdásznak is.
Aki Én
@KisTehen: ,,Hernádi mégsem csak Brüsszelt okolja? Szerinte az ársapkának nem volt megfelelő hatása"
,,A Mol-vezér szerint sem csinál mindent jól a kormány."

Már büntetni kéne azt a sok butaságot, hazudozást, szarkeverést, ami te itt előadsz.
Ha volt is pánikkeltés, a gazdád találta ki, hogy a magadfajta agyhalottakat még hülyébbnek nézze.
És tessék, bejött.
Eladott Ország
@sgl: ma, 08:53 ♦ Az új magyar címer...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/274987981_4906013776143587_4181005261157277349_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=F7flIW32q9oAX_E9YJC&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfDCD1UUntjr6LQU1TeCkw8jFJKNxuc7uv79ewUKDf7pjQ&oe=63947830
Címeres hazaáruló. Orbán: Évértékelőmben elfelejtettem megemlíteni, hogy befejeztük Magyarország teljes átalakítását. Ma már nincs minisztérium szervezet, intézmény, ahol irmagjuk is maradt volna a szakmájukat értő embereknek, csakis kizárólag engem feltétlenül szolgáló pártkatonák töltenek be a fonotosabb tisztségeket. Győzött a fülkeforadalom. "A fogalmak tisztázása érdekében: pártállam az, amikor egyetlen párt befolyása alá kerül a kormány, a törvényhozás, az alkotmányozás, az alkotmánybíróság, a köztársasági elnök, a közmédia, a magánmédia, ezek felügyelete, az államigazgatás, a kultúra, a számvevőszék, az ügyészség, az igazságszolgáltatás, a nemzeti bank, de még a statisztikai hivatal, az adóhivatal és a labdarúgó szövetség is."
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t31.18172-8/27709997_1917468821902126_7047045210913325921_o.png?_nc_cat=108&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=A2tfx9El2IcAX_liYoG&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfA_H4BwLZfE918a_dUb7lkGVwxpoiJBOsh36QZzOl4z3Q&oe=63B7C6AA
Aki Én
@KisTehen: 09:04
Nyáron nem volt pánik, mert nem volt ekkora a baj. Most látszott mi készül, és az élet bizonyította.
Te meg egy hihetetlenül buta, tájékozatlan aljas suttyó vagy.
Én vigyáznék a helyedben.
Eladott Ország
@KisTehen: ma, 09:06 ☻Hány fideszes kell egy villanykörte kicseréléséhez? Nos ez egy lehetetlen kérdés. Ugyanis mindegyik megpróbálná ráfogni ki miatt égett ki. ( Soros, Gyurcsány, Brüsszel) De egyik se próbálná meg kicserélni, inkább maradnának sötétségben! Ha ég a villany, akkor is sötétek. Mészáros Lőrinc 5,5 milliárdért megpályázná, majd félév múlva visszafizethetjük az Uniós beruházást. Sajnos mindannyian sötétségben maradtunk és még azokat sem engedik a "villanykörte " közelébe akik a világosságot szeretik és ki is tudnák cserélni. A villanykörtét meg eladnák, mert az semmire nem jó.nA fideSSnyikek fényre sötétedők!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/279146366_527861218960837_7789430089616612704_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=Ar48Z4i2ZnUAX96oTrU&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfAnNzZbYQKCbYJA3uibXwrOQad6_qS88GoevXASw5zb6w&oe=63952152
Aki Én
@KisTehen: ...de, tudtam. Ott töltöttem a nyarat, tudom miről beszélek. Ha elfogyott, másnap volt. Olyan meg nem volt, hogy sehol nincs. Egyébként 100-ast tankolok, az meg mindig volt. Ma már az sem mindenhol.
Baker
@Maccska: ...ha lesz!
Jaaa..most majd lesz :P
Yoda69
orban akkor tenne a legjobbat az orszagnak es onmaganak, ha azonnali hatallyal lemondana.
csak úgy....
"Jézusnak adta ki magát egy zalai férfi, jó pénzért gyógyított is"
444.hu/2022/12/07/jezusnak-adta-ki-magat-egy-zalai-ferfi-jo-penzert-gyogyitott-is
a hívek orbánt is jézusnak nézik,mert ha egy magyar hülye akkor az nagyon! :)
drrotf
Hogy mekkora hiba volt az ársapka ez ideig történő fenntartás az alábbi is mutatja!Szegeden az Állam és Jogtudományi Egyetem első félévében oktatták hogy mi a különbség a társadalmi törvények a gazdasági és fizikai törvények között.Ott elmagyarázták, hogy a társadalmi törvényeket az emberi jogviszonyok szabályozására használják, és azt úgy alakíthatja a hatalom ahogy akarja ,szemben a gazdaság és a fizikai törvényeivel szemben, mert ez utóbbiak a maguk területén akkor is érvényesülnek ha azt nem akarjuk.Ez következett be most a benzin hiánynál, hogy az ársapka nem működött mert a gazdaságnak szüksége van a benzinre, és oda ahol a benzin beszerzési ára nagyobb mint az eladási ár, akkor ott megszűnik az eladás, mert senki nem akar veszteséget termelni!Csak a mi kormányunk kényszerítette a benzinkutasokat és a kiskereskedőket arra kompenzálás nélkül, hogy a magasan beszerzett árút a boltosnak, kutasnak árusítani kell, csináljon magának vesztességet, mert ez szerinte gazdaságilag jó az országnak!Nem gondolt arra, hogy az ország mégis csak azokból az emberekből is tevődik össze, akik a károkat e döntés miatt elszenvedik!Persze az eladóknak ez sok sok kárt okozott.Erre hiába figyelmeztette Hernádi Orbánt , Ő szokása szerint nem figyelt a témához jobban értőre, azt gondolta hogy szembeszáll a gazdaság törvényeivel és mégis csinál benzint , olcsó benzint ott ahol a gazdaság törvényei szerint már nem lehetett ilyent csinálni!Győzött ismét a tudomány, és azt kell megállapítani Orbán ugyan kijárta a jogi egyetemet, de nem tanulta meg az első leckét, azt hogy a társadalom a ez együttélési szabályokat tudja csak szabályozni eredményesen, a gazdasági törvényszerűségek legalább is az alapvetőek és a fizika törvényei azok mindig érvényesülnek, és azokba nem szabad és érdemes beavatkozni!
Aki Én
@KisTehen: @TASzSz: @Maccska: @NKF: Nektek, agyhalottaknak:
nyugatifeny.hu/2022/12/07/nem-doltek-be-a-kommentelok-a-kormany-mesejenek-szetszedtek-a-kormanyt-a-benzindragitas-bejelentese-utan

és a legjobb, nem mintha abban lehetne bízni, hogy megértitek:

,,A benzin hatósági ára, amit még a háború előtt hónapokkal vezettek be az elhibázott brüsszeli szankciók ellen, tarthatatlanná vált az olajembargó miatt, amely nem vonatkozik ránk.
verőce21
A kárpátok géniuszának nem így karácsony előtt-táján járt le az ideje?
Aki Én
@verőce21: ...ez most irónia???
Ha nem ismernélek, ezt félreérteném.
Aki Én
@m73: Még egy ilyen unalmas, semmittevő, naplopó, unatkozó, tájékozatlan idiótát nem hordott a föld, mint ez az elmebeteg @KisTehen: aki férfi.
Már ez magában elég beszédes.
csak úgy....
@Aki Én: elöfordulhat az is,hogy vannak józan pillanatai!
verőce21
@Aki Én: @csak úgy...: "Mert maguk a 2 idiota 50IQ-s bérköcsög hülye ? 1 ip-rűl ?"
Peller Anikó
A most rongáló kormányfő szellemileg kiemelkedő képességű politikus, aki minden erejét és képességét a saját hatalmának betonozására, az összerabolt, összeharácsolt ezermilliárdok, sa lopott vagyonának megőrzésére fordítja. De nem nőnek a fák az égig, csapkodnak már a hullaámok.

Futás!
rokker33
@Eladott Ország: tudod itt 2 euró a dízel de 2000=2500 eurós fizetésből ezt gyerekjáték kifizetni :) ja és hiába Schwechatba is voltak üzemzavarok ,de mégsem volt hiány és mégsem tolongtak az emberek az üzemanyagért! Tudod a magyar emberek ostobák és könnyen félrevezethetőek! Azért nincs benzin mert mindenki tankolt ha kellett neki ha nem ezért fogyott el ilyen hamar!Nem Orbán a hibás hogy bolondok az emberek!
rokker33
@Aki Én: az emberek a legnagyobb hibásak mert ész nélkül tankolták az amúgy sem túl olcsó üzemanyagot és a finomítók ezt már nem bírták elviselni! Van bőven olaj csak ezt fel kell dolgozni ami időbe tellik!Persze könnyebb Orbánt hibáztatni mindenért...
Aki Én
@rokker33: ...jaj, ne már. Azzal maximum pár nappal előbbre jött a gong. Nem az a kiváltó, ezt nem gondolhatod komolyan.
csak úgy....
@verőce21: idézted a szobatársad, már az egyéni ötleteidre is sapesz került? te szegény..
csak úgy....
@rokker33: 10:52 ennyire keveset keresel "2000=2500 eurós fizetés" ? ezzel nem dicsekednék..
verőce21
Most pedig fel farhátrohamra lipsik...! :)

Ha eredményes lesz a buli, a csirkefarhát ársapkájának végét hajnali egykor fogják bejelenteni.
(Timbuktuból) - vagy az El Buktuk szigetekről
Aki Én
@m73: ...van néhány kivétel.
Szerintem pl. ómió tényleg elmebeteg.
Aki Én
@verőce21: ...be vagy baszva, mi, te idióta szarkeverő?
csak úgy....
@Aki Én: 11:48 shikari is ingyen gyagyás.
Aki Én
@Maccska: ,,Egyébként most is olcsónak számít majd."

Mielőtt hazudozol, tájékozódj. Így csak azt bizonyítjátok, amit mindenki tud. Hogy segg buták vagytok.

,,651-751 forint is lehet 1 liter üzemanyag a benzinárstop után Magyarországon miközben a szomszédos régiókban bőven 630 alatt vannak az árak sőt még a háború sújtott Ukrajnában is olcsóbb."
Aki Én
@csak úgy...: Szerintem ő igazi provokátor. Nagyon túltolja.
verőce21
@csak úgy...: @Aki Én: "Mert maguk a 2 idiota 50IQ-s bérköcsög hülye ? 1 ip-rűl ?"
csak úgy....
@verőce21: plagizálsz te félkegyelmü!? :) már csak erre fussa?
Nessy
@csak úgy...: @Aki Én: A tények nem nagyon zavarják a bigott híveket! Nekik az a szentírás, amit Őrbán mond, akármekkora valótlanságot állít is!
csak úgy....
@m73: mint macsska be-be ugrik ,shikari olyan mint ságvári volt!
veröce egy másik kategória, neki muszály nyalni mert egy csomó sara van az unios pénzekböl, ami az esetleges eu. ügyészséggel neki börtönt jelentene! szarrá lopta magát a faxi...,fidesz segítséggel!
sunoge
@Maccska: Hm...az élet nem ilyen egyszerű, a dolgok és folyamatok nem csak önmagukban léteznek. Az "olcsó" tankolást eddig is megfizettték más úton módon, csak az idióták hiszik el, hogy olcsó volt az ársapkás benzin. (persze amig volt egyáltalán)
csak úgy....
@Nessy: nekik orbán a hitük,vallásuk és az istenük , már csak ez megy nekik probléma mentesen, gondolkodás nélkül! az ö "istenük" különösen csípi a balgákat...
Nessy
@csak úgy...: Kell a lebutított, rettegésben tartott szavazó bázis!
csak úgy....
@m73: pár éve elviselem itt öket, közben kiderült róluk 1-2 turpisság,mert dicsekedni marhára szeretnek a buta prolik!
Németh István
A nagyon hülye > nagy atilla tibor politikai agyament mit is akar ezzel mondani, azt hogy tud jobbat akik, akik a kormányzást jobban tudják vinni? netán a dobrev, gyurcsán, bajnai, veres, kuncze balfaszok koronás tolvajok?? akik lopásra vannak predesztinálva!
Aztán te-ti melyik bandából muzsikáltok balfaszkák >>@csak úgy...: @m73: @Nessy: @TASzSz:
Viszont igazad van > @sunoge: mert az ársapkásban is volt vagy csaknem háromszoros nyereség!
csak úgy....
@Németh István: proli pisti,csöngess az ápolónak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.