A dollárbaloldal még most is a szankciók mellett áll" – tartalmazza a Fidesz közleménye, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez.

Fidesz: a dollárbaloldal még most is a szankciók mellett áll
Fotó: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) alelnöke videókonferencia keretében részt vesz a jobboldali világszervezet Panamavárosban zajló vezetőségi ülésén, a Karmelita kolostorban 2022. november 26-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A nagyobbik kormánypárt baloldali ellenzéki pártok azon nyilatkozataira reagált, amelyek szerint a üzemanyagok ársapkájának eltörlése kormányzati kudarc és újabb megszorítást jelent.

Mint írták, a szankciók miatt egész Európában elszálltak az üzemanyagárak, a napokban életbe lépett olajszankciók pedig még nehezebb helyzetet teremtettek.

Sajnálatos, hogy a baloldal a guruló dollárokért cserébe még most is azt igyekszik bizonyítani, hogy a szankciók működnek, miközben a szankciók miatt kellett kivezetni a benzinárstopot, amit a baloldal a kezdetek óta ellenzett

- fogalmazott közleményében a Fidesz.

Forrás: MTI

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Mi van a rubeljobboldal elbaszott országdúlásával? Ti bűnözők, romba döntöttétek az országot 12 év alatt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
drrotf
Ha Orbán megszavazta akkor a nemzeti egység megköveteli hogy a baloldal is kiálljon a szankciók mellett!Ha nem állnának a szankciók mellett akkor hazaárulók lennének a jobb oldali média szerint, ezt meg nem akarják.Érdekes hogy a fidesznyikek és a társaik nem hallják meg Matolcsyjuk szövegét, hogy nem a szankciók és nem a háború miatt nagy az infláció, hanem a korábban G.1-nek mondott Orbán Viktor rossz gazdaságpolitikája miatt, és az ársapka rossz, árúhiányt okoz és azonnal ki kell vezetni!!Ezek a részlegesen siket emberek nem hallják csak az uruk szavát, az Orbán urukét, csak hát ő egy jogász és nem ért a gazdasághoz úgy mint a volt gazdasági minisztere aki most a MNB elnöke!Szak kérdésekben a szakemberekre és nem a hazug , csaló politikusokra kell hallgatni!
csak úgy....
@KisTehen: itt van a nyakunkon a tél,titeket jószágokat illik bevezetni a meleg istállóba,ha csak te nem rideg marha...
Istenakinincsen
@KisTehen: ma, 20:00 Ki mondta hogy több lett? Szerda reggel kinyitott és láss csodát: van minden! Persze eddig is volt, csak annyiért nem adták...inkább bezártak.
Emmersson71
@KisTehen: A pánikvásárlás következménye volt az üzemanyaghiány!
Nessy
@KisTehen: Nincs autóm, de viszont sapkás tejet, meg cukrot már egy hete nem látok!
teuton
@KisTehen: Aha... Tehat az ellenzek "furta meg" a benzinsapkat??? Nem Soros, nem Gyurcsany, nem Brüsszel? Nem a MOl ment majdnem tönkre bele, nem az orszag adosodott el inkabb??? Nagyobb birka mar nem leszel Nagy Marha...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.