Vesztegetés és hűtlen kezelés ügyében feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen a csengeri örökösnő néven elhíresült P. Mária, írja a Népszava nyomán a 24.hu.

Vesztegetés miatt feljelentést tett a Kósa Lajost mesés vagyonával átverő csengeri örökösnő

Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédet mond az országos óvodaprogram keretében elkészült Fészek Református Óvoda átadásán Debrecenben 2022. október 18-án. MTI/Czeglédi Zsolt

A lap szerint a beadványban az szerepel, hogy

egy alföldi vállalkozás, a Kiskun Tender Kft. rajta keresztül küldött Kósa Lajos akkor debreceni polgármesternek 2014-2015 ben több részletben 68,3 millió forintot, hogy Kósa elintézze egy Debrecenben „beragadt”, több száz millió forint kifizetését, ő pedig a Kiskun Tendertől a számlájára érkezett pénzt átadta Kósa Lajosnak.

A napokban egyébként a bíróság első fokon igazat adott a nőnek, akiről Kósa korábban azt állította, hogy csalásért korábban elítélték. A bíróság szerint a politikus megsértette a nő jó hírnévhez való jogát. Csalás vádjával viszont még folyik egy eljárás P. Máriával szemben.

Az asszony akkor vált országosan ismertté, amikor kiderült, hogy többek közt Kósa Lajost, a Fidesz országgyűlési képviselőjét is egy állítólagos 1300 milliárd forintos mesés hagyatékkal hitegette.

A csengeri asszony azt állította, hogy ő az örököse a felfoghatatlan vagyonnak, amit Kósa is elhitt. A nő befektetési tanácsokat kért a Fidesz politikusától, akivel többször is találkozott, és egy megállapodást is aláírtak közjegyző előtt.

Forrás: 24.hu, Népszava

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Már régen szorul a hurok Lala körül, de a fideSS-kdnp láthatatlan pártalkotmánya szerint fideSSes nem lehet korrupt és ezt Polt Pot is így tartja.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
sokanvagyunk
"Nem elég tisztának lenni (bár én ezt is kétlem), annak is kell látszani."
nyuggerpasi
@KisTehen: Nem lesz bírósági itélet,amíg nincs ügyészségi vádemelés.A kör itt be is zárul,amíg a narancsos maffia tagja a főügyész.Talán megérted.
csak úgy....
@Horizont: túl sokat vársz egy kis tehentöl!
nezelodo
@KisTehen: ma 09:22. Na és mi baja lesz az ítélettől a Lalának? A forintbedöntést is megúszta, nem úgy mint az a sok tizezer család, aki elvesztette emiatt a lakását?!
Lepényleső
A fydes arca,- megszólalás után kommentár nulla?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.