Rétvári szerint a baloldal becsapta a magyar pedagógusokat.

A baloldal becsapta a magyar pedagógusokat, amikor azt állította, hogy a hatályos sztrájktörvény nem felel meg az alaptörvényben rögzített szabályozásnak – hangsúlyozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Miközben tanárokat rúgnak ki a sztrájk miatt, az Orbán-kormány embere szerint nincs senki megfosztva a sztrájkjogtól

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatót tart "A még elégséges szolgáltatás mértéke a köznevelési intézményekben megtartott sztrájk esetén az Alkotmánybíróság határozatának ismeretében" tárgykörben a Belügyminisztériumban 2022. december 9-én. MTI/Kovács Attila

Rétvári Bence az Alkotmánybíróság pár nappal ezelőtti döntését kommentálva kiemelte: a testület elutasította a baloldal valamennyi indítványát és megállapította, hogy "egyetlen betűt sem kell megsemmisíteni" a hatályos szabályozásból, az teljes mértékben arányos és alkotmányos, fenn kell tartani. Nincs tehát arról szó, hogy a tanárokat megfosztották volna a sztrájkjogtól – jelentette ki.

Aki kétségbe vonja a szabályozás jogszerűségét, az az Alkotmánybíróság döntését vonja kétségbe – mondta az államtitkár.

Forrás: MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Giovanni Alba
Bencus igazi fideszka függelékként ködösít és maszatol. Abban még elég közel jár a valósághoz, hogy konkrétan nem tiltották be a sztrájkot, viszont ott bicsaklik meg a narratíva, hogy ún. elégséges szolgáltatáshoz ragaszkodnak, magyarán tiltakozhatnak a pedagógusok munkabeszüntetéssel, amennyiben megtartják az óráikat. Mintha a mozdonyvezetőknek mondaná ez a nyálas gyíkvállú, hogy sztrájkolhatnak, de csak otthon, a négy fal között, a szabadidejükben.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
az nem alkotmánybíróság, hanem egy kupac gőzölgő fidesz szarhalom...
Giovanni Alba
Bencus igazi fideszka függelékként ködösít és maszatol. Abban még elég közel jár a valósághoz, hogy konkrétan nem tiltották be a sztrájkot, viszont ott bicsaklik meg a narratíva, hogy ún. elégséges szolgáltatáshoz ragaszkodnak, magyarán tiltakozhatnak a pedagógusok munkabeszüntetéssel, amennyiben megtartják az óráikat. Mintha a mozdonyvezetőknek mondaná ez a nyálas gyíkvállú, hogy sztrájkolhatnak, de csak otthon, a négy fal között, a szabadidejükben.
csipetke
Rétvári is csak egy orbán láncos kutyái közül,aki parancsra ül--fekszik--pitizik--,vagy hazudik. Mindezt egzisztenciális okoból.
Aztán mikor hazamegy, vajon tud-e tükörbenézni?
surdilloFUJT
@csipetke: ...beh szép lesz mikor a lábuk alatt elfúj a szél!!!
Edebácsi
Rétvrári a rubelfidesz egyik fő hazudógépe
Alfa
ezeknek a barmoknak a keresztényszabadság abban nyilvánúl meg,hogy keresztényi kötelességük a korrupció,a hazudozás ,a lopás,
de ez a kamukeresztény fidesz-ner kurmány alapvetése...
pacal
"– mi motiválja valójában a kormány intézkedéseit?

– A Fidesz 2010 utáni oktatáspolitikában négy fontos motivációt lehet kiemelni. Az első a pedagógustársadalom kritikus szellemű, megmozdulásokra is kész részének megregulázása. Ehhez kapcsolódott az önkormányzati iskolák államosítása, ami minden szereplőt egy patrónus-kliens hálózatba tagolt be. Ebben maga a miniszter nevezi ki az iskolaigazgatókat, de a munkáltatói jogokat még így sem rájuk, hanem föléjük rendelt tankerületekre bízza. Ez azt jelenti, ha egy tanárt politikai okok miatt kirúgnak, egyik állami iskolában sem kap állást. Hivatalosan azzal indokolták az államosítást, hogy javítja majd az esélyegyenlőséget. Ez olyan, mintha az éhező gyerekeken úgy próbálna segíteni az állam, hogy államosítja a pékségeket. A két dolognak semmi köze egymáshoz. Az oktatásszociológiai felmérések kimutatták, hogy ez az állami kontroll inkább mélyíti az esélyegyenlőtlenséget.

– Mit szolgált az egységes kerettanterv és a szabad tankönyvpiac felszámolása?

– Nyilvánvalóan az eszmei, ideológiai befolyásolást. A harmadik motiváció a mobilitási csatornák ellenőrzése, ezt erősítette a 18 éves korig tartó tankötelezettség felszámolása, az egyházi iskolák preferálása. A negyedik pedig az intézmények függésben tartása, a támogatások politikai alkukhoz kötése radikális forráskivonással az első három-négy évben, majd lassú emelkedésnél a normatív finanszírozást visszaszorító, önkényesen osztogatható pénzekkel. Ezeknek a motivációknak semmi köze az oktatáspolitika általános céljaihoz."

nepszava.hu/3178178_magyar-balint-orban-kormany-maffiaallam-oktatas-politika-interju
Lepényleső
Miképp is lehetne itt bárkit megfosztani olyantól ami nem létezik?
csipetke
@surdilloFUJT: dec10. 00:34 Ó, bárcsak már ott tartanánk...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.