A Külügyminisztériumban lesz feladata.

A korábban szélsőjobbos Volner János mostantól a kormánynak fog dolgozniMTI/Soós Lajos

Volner János neve ismerős lehet, ugyanis a Magyar Gárdával is összefüggésbe hozható a személye, illetve a politikai pályafutását a Jobbikban kezdte, később pedig egy viharos váltással a Mi Hazánkban folytatta. Utána onnan is kiválva a saját pártját, a Volner pártot alapította meg.

Most viszont felhagy az ellenzéki politizálással, és a kormányzatnak fog dolgozni. A politikus Külügyminisztérium kötelékében folytatja, külgazdasági attasé lesz Szingapúrban

– írja a 168.hu.

Paczolay Mátét, a minisztérium szóvivője is megerősítette az információt, és hozzátette: folyamatban van Volner kinevezése.

A Külügyminisztérium kapuja mindig nyitva állt azok előtt, akik készek a magyar nemzeti érdekért dolgozni és ez a jövőben sem fog változni

– mondta a szóvivő.

Hihetetlen, miket mondtak Vilmos herceg barátai Katalin hercegnéről!Egészen sokkoló, de Vilmos herceg barátai eleinte egyáltalán nem voltak oda Katalin hercegnéért – megdöbbentő dolgokat mondtak róla!

Érdekesség, hogy a kormánymédia Volner János személyét sűrűn és meglehetősen alantas eszközökkel támadta. Jobbikból való kilépését követően azonban rendszeresen kapott szereplési lehetőséget a kormányzati médiumokban.

Forrás: 168.hu

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Havanagi
Ez is volt már minden,csak akasztott ember nem.Nincs tartása,nincs gerince,nincs jelleme,semmi,ami az embert emberré teszi.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
"A korábban szélsőjobbos Volner János mostantól a kormánynak fog dolgozni"

Eddig is azt csinálta a gerinctelen aljadék...
teuton
Az egyszemelyes Volner-part nem hozott eleg penzt???
Jozefina
A külügyminisztérium Magyarorcág arca kellene, hogy legyen a világ felé!!! Erre az arcra szarik rá Sijjártó Volner exjobbikos és Bencsik ugyancsak exjobbikos diplomatává történő kinevezéséhez!!! Világosan látszik, hogy a fidesz-kdnp = a jobbikkal!!! Egy fasisztajellegű, diktatúra áldozata lett Magyarország???!!! Átok rájuk??!!
444.hu/2022/12/09/hvg-az-exjobbikos-bencsik-janos-lesz-a-torontoi-fokonzul
telegdilaci
@Havanagi:Megtalálta zsák a foltját,összenő ami össze tartozik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.