Egyedül a bolgárok szegényebbek, mint mi, ha – az igen beszédes – tényleges egyéni fogyasztás-mutatót vesszük alapul.

Rettenetesen szegény a magyar: csak egy ország van nálunk rosszabb helyzetben az EU-banMTVA/Bizományosi: Róka László

Hagyományosan minden év decemberének közepén teszi közzé az Eurostat az Európai Unió polgárainak fogyasztási adatait. A most kiadott számokra finoman szólva sem lehetünk büszkék: ez alapján Magyarország az EU második legszegényebb országa, egyedül Bulgáriánál vagyunk jómódúbbak – összegez a pénzcentrum.hu. A régiónkból Szlovákiával még csak-csak partiban vagyunk, de Romániához képest nem tartunk a kanyarban sem.

A társadalmi különbségek persze jelentősek.

A háztartások legszegényebb ötöde például egy főre 94 ezer forintból kellene, hogy megéljen havonta, a leggazdagabb ötödnél 409 ezer forint ez a mutató. Aki pedig olyan háztartásban él, ahol az egy főre jutó havi nettó jövedelem 210 ezer forint fölött van, az már a magyar társadalom felső 40 százalékába tartozik.

Az is jól látszik, hogy a gyerekvállalás még mindig szegénységi kockázatot jelent.

A gyerektelen háztartások havi átlagos jövedelme bruttó 232 ezer forint, a két felnőtt–egy gyerek családoké már csak 194 ezer, a két felnőtt, két gyerek családoké 170 500, a nagycsaládosoké pedig 146 ezer forint.

(A szegénységet vagy a gazdagságot nagyon sokféleképp lehet mérni, az egyik legprecízebbnek tekintett mutatója ennek a tényleges egyéni fogyasztás, azaz – AIC (azaz actual individual consumption). Ez azt mutatja ki, hogy mennyi fogyasztási cikket és szolgáltatást vásárolnak a háztartások, illetve mennyit ad nekik az állam és a nonprofit intézmények.)

Forrás: pénzcentrum.hu

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Nem baj! A hülyemagyar maffiahívőknek ez pontosan így jó! Van még egy olyan ország, ahol még szarabb, így nem is olyan nagy a gond...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr. Proktor
@ómió: Ki lopta a ti pénzeteket? Mészáros Lölő akkor még wartburggal járt égésteret pucoválni...
Aki Én
@ómió: Mennyi wellness van, és mennyi magyar, te agyonbaszott buta féreg?
Akinek a tesco parkoló, meg a wellness a mérvadó, hiteles mérce, az akkora buta suttyó, mint te.
Te már nem tudsz mit kitalálni, hogy mentegesd a szart, de csak magadat járatod le újra meg újra, te bolsi féreg.
verőce21
@m73: Akkor büszke lehetsz magadra Ökör!
ómió
@Aki Én: És mondd csak, elmebajos "agyonbaszott buta"bolsi féreg! Tetves bolsiságod másrahazudása mellett Böszme gazdád idejében mennyi wellness-szálló volt és mennyi magyar!? Akkor, amit lenyultatok, 1-2 havi nyugdíjból meg egy havi lenyult fizuból már szinte "dőzsölhettek", mi!? Bolsi féreg efftárs! Efftársiasan így píszí hazudni?
ómió
@Dr. Proktor: Nem a Mészáros Lölő lopta a mi pénzünket - bármennyire hazudnád is rá - hanem a tetvesbolsi bandád! Tudod: amelyik nektek manapság "árnyékkormányoz"! Idült bolsi elmebetegként neked már ez is "kiesett"!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.