A gyermekétkeztetés árának kétlépcsős – februártól 18, szeptembertől további 14 százalékos – emeléséről döntött pénteki ülésén a szegedi közgyűlés.

Az előterjesztés szerint Szegeden a bölcsődések kétharmada, az óvodások 76 százaléka, míg az iskolások 37 százaléka ingyen vagy 50 százalékos térítési díj ellenében kap tízórait, ebédet és uzsonnát, illetve a kollégisták reggelit és vacsorát is. A gyermekétkeztetéshez az önkormányzat tavaly 935 millió, idén 1,13 milliárd forint állami támogatást kapott, melyet 2021-ben 132 millió, idén 413 millió forint saját forrással egészített ki, ez jövőre várhatóan 771 millió forintra nő.

Jelentősen nőni fog jövőre Szegeden a közétkeztetés ára

Fotó: 123RF.com

Az üzemanyag- és energiaárak, valamint a bérköltségek emelkedése, az élelmiszereknél tapasztalható jelentős infláció miatt több mint 50 százalékkal növekednek a gyermekétkeztetést nyújtó Suli-Host Kft. költségei – áll a javaslat indoklásában.

Binszki József (DK) várospolitikai alpolgármester az előterjesztésben közölte azt is, hogy az önkormányzat opciós jogával élve három évvel – 2026 közepéig – meghosszabbította a közétkeztetési szerződést a szolgáltatást nyújtó vállalkozással.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint mintegy 270 alkalmazottat foglalkoztató Suli-Host Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele tavaly 2,718 milliárd forintra emelkedett a 2020-as 2,456 milliárd forintról. A vállalkozás adózott eredményét tavaly csaknem hatszorosára, a 2020-as 51,642 millió forintról 304,64 millió forintra növelte.

Haág Zalán, a KDNP frakcióvezetője a közgyűlésen kifejtette, az elmúlt tíz évben alig emelkedett a város iparűzésiadó-bevétele, míg más települések profitálni tudtak az ország gazdaságának erősödéséből. Noha Szeged kiváló adottságokkal rendelkezik, hiányoznak a város gazdaságából a magas hozzáadott értéket előállító multinacionális vállalatok. Az önkormányzat klasszikus megszorító politikát folytat, a költségvetésen lévő lyukakat a lakosság megsarcolásával igyekszenek betömni – értékelt.

Botka László (Összefogás Szegedért) közölte, a kormány döntése a szegedi önkormányzatnak az elmúlt két évben 3,6 milliárd forint iparűzésiadó-kiesést okozott.

Tápai Péter, a Fidesz frakcióvezetője a lakásrendelet módosítását kezdeményezte annak érdekében, hogy végre megoldás szülessen azoknak a családoknak lakhatásra, akik a szegediekért dolgoznak. Az egészségügyi dolgozók önkormányzati bérlakásban történő elhelyezése azért került veszélybe, mert az őket foglalkoztató Szegedi Tudományegyetem fenntartója megváltozott – mondta politikus. A közgyűlési többség a javaslatot nem vette napirendre.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.