Ahogy arról korábban beszámoltunk, 10%-os pedagógusbéremelést tud megelőlegezni a kormány, amíg nem kapjuk meg a Magyarországnak járó forrásokat.

DK: "Orbán Viktor hazudott"
Fotó: Barkóczi Balázs, a DK képviselője felszólal az ellenzéki frakciók kezdeményezésére napirendre tűzött Gyermekeink jövőjéről, a közoktatás minőségéről és feltételrendszeréről című politikai vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. november 2-án. MTI/Koszticsák Szilárd

A Demokratikus Koalíció (DK) árnyékkormánya szerint azonnali 45 százalékos pedagógusbér-emelésre van szükség.

A DK azt közölte szombaton az MTI-vel, hogy miután a

forrongó iskolák megfegyelmezésével megbízott rendőrtábornok, Pintér Sándor belügyminiszter zárt ajtók mögött kioktatta és megfélemlítette a pedagógusokat, következett az Orbán-kormány büntetése: elmaradt a januári béremelés, és csak a pedagógusok szakmai pótlékán változtattak.

Ez – a DK szerint – papíron is megalázóan kis mértékű fizetésnövekedést jelent, pedig "a száguldó orbáni infláció" miatt drámai mértékben értéktelenednek el a tanári fizetések.

Úgy vélik, hogy – a pedagógusok szakszervezeteivel egyetértésben – jövő januártól 45 százalékos pedagógusbér-emelésre van szükség, mert az orbáni infláció felemészti a tanárok fizetését, ami tömeges pályaelhagyáshoz vezethet.

Hozzátették, hogy a béremelés fedezetét Európa legmagasabb áfájából származó, az orbáni infláció miatt növekvő áfabevételekből és a leállított kormányzati beruházások forrásaiból lehet biztosítani.

Vagyis Orbán Viktor hazudott: nem kell várni az Orbán-kormány miatt felfüggesztett európai uniós pénzekre, mert a magyar költségvetésben már bőven megvan a béremelés fedezete. Azonban az Orbán-kormányt hidegen hagyja a tanárok létbizonytalansága, ezért az árnyékkormány maradt Magyarország egyetlen reménye arra, hogy a pedagógusok végre tisztességes bért kapjanak

- fűzték hozzá.

Forrás: MTI

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
10%-os emelés, amikor a KSH infláció 25%, az élelmiszer+szolgáltatás inflációja pedig 60%. Szerencse, hogy nincsenek már matematika tanárok sem, a hitoktatók pedig mással vannak elfoglalva, a nyelveléssel. Oktatás nélkül olyan hülyékké válunk, amilyenek ti vagytok!
uploads.disquscdn.com/images/2b5e4702a0b682d26d804259e9a7e40b41004bffc358deec6829dd16028cf1cb.jpg?w=800&h=257
12 év alatt 6 darab Marshall-segélynyi pénzt loptak és tékozoltak el úgy, hogy gyakorlatilag mindent tönkretettek a fasiszta jellegű járadék-vadász gazdaságtól az oktatáson át az egészségügyig. Jöjj új ember...
uploads.disquscdn.com/images/ce7a4a988584b9446aaf5d858a559ee7536eda1bd8fc754f2afc5c935b88e05d.jpg?w=800&h=403
Mi földesurunk jó földesúr idegen földesúr rossz földesúr.
Mészáros úr megoldotta nagy harc árán, hogy a külföldi soroshálózat karvalytőke ne vigye ki a mimagyarok által izzadtsággal megdolgozott pénzünket. Ez valami visszamaradt kommunista életérzés náluk, hogy Lölö pénze az a "mi pénzünk"?!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Németh István
@Peller Anikó: @sunoge: ezek miatt a hazugsádok miatt éltek jobban, mondhatnám jól és bizonságban 12-13 éve! Ha így hazudna a ballibernyák kommunista Eu vezetés, és a tökén csüngő magyar belső ellenség - veletek egütt - akkor ma nálunk kánaán lenne! Sajnos károkózó kártékony, velejéig romlott állatok, sejtképződmények vagytok! A képetek jellemzője a kari-geri-geci-faszi produktuma > amely az egész belső ellenséget fényességesen mutatja, ország világ előtt!
Peller Anikó
Orbán V. Vagyona 1800-2000 milliárd forint + Svájci és offshore bankszámlák. Milliárdokat loptak el elsősorban az EU-tól kapott közpénzből.. Ezek egy része Felesége, Apja, Tiborc és Strómanjai, Mészáros L, Garancsi, Flier, Szijj L, Paár A, Barkász S, Kékessy D, Vajna, Habony, Vitézy T. nevén van. Pénzét Svájci és Hongkongi Bankokban tartja. Saját nevén van a XII.Cinege utcában egy háza, amit 2002.V-ban vásárolt 75 millióért, 183 nm, 1300 nm telken. A házat 2004.I-2005.XII. kőzőtt 90 millióért átépitették 420 nm-re. 2001-ben vásárolt Erdélyben Zetelakán egy Kastélyt, tőbbszáz ha földdel. 2013-ban vásárolt egy házat Felcsúton 18 M-ért, ahol Felesége és Apja házával a 3 házat egybenyitották, 7000 nm-en, és előttűk van Lévainak 6 ha földje. 1993-ban a Fidesz Székház eladásából /697 M/ vásárolta Apja Bányáit. 1997-ben Felesége nevére vásárolt 8 ha szőlőt Tokajon, melyre Orbán 2001-ben 41 M ft állami támogatást adott 2001.IX. Felcsúton Felesége nevére házat vásárolt, 2677 nm-en. 2008.VIII-ban a XI.Gellérthegyen 91 nm-es lakást vett Ráhelnek, 40 M-ért. 2011-ben a mellette levő 66 nm-es lakást is megvette Fiának, Garancsi nevére Orlay u 3. 2.emelet. 2001.IX-2010.IV. kőzőtt 38 ingatlant vásárolt Felesége nevére. 2011-ben Apja nevére vásárolta meg a Hatvanpusztai József Főherceg Majorságát 13 ha-on, 5 Műemlék épűlettel és Viztoronnyal. A Majorságot 2012-ben felújitották és átépitették Tőbbszáz M-ért Lévai vezetésével. Pintér S-al kőzősen vásároltak egy Horvátországi szigetet, az Adrián. 2013-ban Apja nevére vásárolt az Alcsutdobozi Rézhegyen Őrőkpanorámás nyaralót. 2016.III. Barátja Bőjte Cs, nevére vásárolta meg a Gyergyószárhegyi Lázár Kastélyt. Tiborc nevére vásárolta: a Keszthelyi Jachtkikőtőt, Fűrdőház, Recepció, Bár 515 nm, részben állami Bankhitelből. A Keszthelyi kikőtő és a Via Hotel kőzőtt 2.5 ha terűleten 175 Luxusapartmant épitenek. 165 ha földet Mányban, 497 M-ért, és 193 ha, 261 M-ért Bicskén.2015.I...
Peller Anikó
2015.IX. A volt Postabank Székházat a József Nádor téren. Informatikai cégeket. 2015.IX. Bodajki Hochburg - Lamberg Kastélyt, 29 M-ért. 2015.XII. Turai Schossberger báró Kastélyát, 10 ha Parkkal, 98 szoba, Pálmaház, 200 M-ért. 2016.II. Városligeti Fasorban Spitz Villát, 40 szobás. 2016.X. Mahart Székház Tropicana épűletét, 2 milliárdos állami hitelből. 2016.XI. Komáromi ipari Parkban ingatlant, 1 milliárdért. 2016.XII. Visegrádi Kastélyszállót. 2017. Dorottya utcában és a Nagymező utcában Luxushotelt. Pollack Mihály téri Mélygarázst."

És az utolsó 5 év még benne sincs a felsorosolásban. Érdekelne például a 94 tonna fekete szén holléte amelyet a MNB trezorjában őriztek még tavaly júniusban is amikor azt megtekintette azovi.

Na és faszparasztok a manyupot még nem is említettem. Az cirka 3000 milliárd. Tudod az hány nokiás doboz faszparaszt?

m.facebook.com/istvan.orsos.5095/posts/pfbid06vnV3gzHqsBY5848kNDTUnHQX1T815RWB58VqZE7kU7zthZuk9m31T8zDEZnB5VVl
Emmersson71
@Németh István: Én megértelek, frusztrált vagy, amiért nem állhatsz ki és mondhatod el, bizony, te a kecskéket szereted, azokból is a kanokat. Gusztustalan, de ez van, csak csináld 4 fal közt!
És így már értem is, hogy miért nem kényezteted anyádat inkább, aki az apád is!
Alfa
a kecskebaszó kamukeresztény orbán és az ugyancsak keresztény kecskebaszó fidesz-ner szekta ...hazudott...hazudik...hazudni is fog... lopott ...lop...lopni fog ...
Jozefina
Hazudott, Hazudik és hazudni is fog!!!
Peller Anikó 10:48 és 10:49 ezek nagyon kemény listák!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.