Szeptember és október után novemberről is rendkívül alacsony születésszámról számolt be a KSH, majdnem biztosra vehetjük, hogy 2011, 2013, 2018 és 2019 után ez lesz az ötödik olyan év, amikor 90 ezren sem születnek.

Szeptember óta rendületlenül csökken a születésszám

Fotó: pixabay.com

A halálozási mutató eközben legalább a tavaly ilyenkorihoz képest jól alakult – írja a hvg.hu.

Idén novemberben 7040 gyerek született Magyarországon, az egy évvel korábbinál 878-cal kevesebb – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A születésszám zuhanása egészen drámai mértékű idén: az év első tizenegy hónapja közül kilencben jóval alacsonyabb volt a szám az egy évvel korábbinál, a január-március közötti, majd a szeptember-októberi adatok is a mostanihoz hasonló, nagyon súlyos visszaesést mutattak.

Az előző tizenkét hónapban, 2021 decembere és idén november között 88 188 gyerek született, 4794-gyel kevesebb, mint az azt megelőző egy évben.

A teljes termékenységi arányszám – vagyis a mutató, amely azt jelzi, egy nő élete folyamán átlagosan hány gyereket szül – a tavaly ilyenkori 1,58-ról 1,52-re esett vissza.

Forrás: hvg.hu

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Maradjunk a valóságnál. Mióta ez a maffiahorda regnál azóta csökken folyamatosan a születések száma.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Maradjunk a valóságnál. Mióta ez a maffiahorda regnál azóta csökken folyamatosan a születések száma.
Nessy
@simmering73: Rájöttek a fiatalok, hogy nem nagy üzlet egy életre eladósodni a "család támogatási" hitelekből! Az alacsony bérűeknél az adó kedvezmény és az évtizede stagnáló családi pótlék mellett is csak a szegénységet növeli a gyermek vállalás!
jáger laszló
Kedves NK KE asszony
azkor lesz állami lakásépítés, családi pótlék emelés???...
ha majd ezek is teljesültek azután visszatérhetünk a témára...
csak ennyi
barátilag
J.L.
Málna
@jáger laszló: Nem lesz. Senkinek nem érdeke a segélyezettek számát gyarapítani.
Dr. Proktor
Lelkesek a szülők a 12 év teljesítménye okán...
human
Erről is biztos a tanárok tehetenk, mert nem nevelik a gyerekbe a szaporodást. Ha már a kivándorlásért is a tanárokat teszi felelősség a kormány, akkor ezért miért is ne ők legyenek a hibásak?
Eladott Ország
"Megszületnek azok a gyermekek, csak már nem Magyarországon. De nem baj, majd hazudik valamit az éppen illetékes. Esetleg összehasonlítja a születések számát az albán kecskepásztor fogainak számával és biztos, hogy a születések száma győz.Nem mindenkit hívnak Mészárosnak, Rogánnak, Lázárnak, Tiborcznak, Matolcsynak. Minimálbérből, de még átlagfizetésből sem egyszerű dolog gyermeket vállalni."
kulabombaafityiszre
@KisTehen: ma, 13:28
Állatmentővel beszélgettek egy podcastban.Nos nagy meglepetésemre nekem is meg gondolom többeknek,elmondta,hogy egyre több költöző madár köztük sok gólya nem költözik sehvá hanem itthon marad.Akkor valószínű ezek az itthon maradó gályák gyereket sem hoznak:))
Pálinkás Pál
no és ebbe benne vannak a családi pótlékért ellő cigányok, akik szinte mindig vemhesek...a magyar,, mint nemzet,elveszett..
amaramaistanna
Mire is születhetnének gyermekek. Problémák az állampolgári jogok terén, a megélhetéssel, az oktatással, az egészségügyi ellátással, hogy csak néhány dolgot említsek amiért nem születnek gyermekek az orbáni Magyarországon.
Nessy
@amaramaistanna: Épp ma olvastam a bölcsődékkel kapcsolatosan, összevonások, költöztetések, szakember hiány várható. Az óvodába is már a születés előtt célszerű jelentkezni. Ott is egyre égetőbb a szakember hiány!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.