Remegtek a hidegtől.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem kampuszai a vizsgaidőszakra és az utolsó tanítási hétre távollétre álltak át, elvileg a vizsgákat is online kell megtartani. Ennek ellenére hatfokos teremben kellett írásbeliznie a bölcsészkar néhány hallgatójának – írta meg a HVG.

Hat fokban, fagyoskodva vizsgáztatták a tanulókat az ELTE-n

Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

A vizsga két órán át tartott. 

"Nem éreztük a lábujjainkat, az ujjainkat, remegtünk a hidegtől, amit a vizsgáztatók a radiátorok mellől néztek végig. Azt azért jelezték, hogy a kabátunkat felvehetjük, de a fülünket ne takarjuk el, nehogy fülessel csaljunk. Ez a vizsga ráadásul meghatározza a továbbiakat a tanár szakosoknak, hiszen nem mehetünk rövid tanítási gyakorlatra az abszolválása nélkül”

- mondta a lapnak az egyik diák. 

A dékáni utasítás alapján a vizsgákat külső helyszínen, az ELTE Egyetemi Könyvtárában és a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban lehetett volna tartani, a tervek szerint itt került volna sor a végül extrém körülmények között vizsgázó tanár szakosok írásbelijére is.

Azonban pénteken e-mailben tájékoztatták őket, hogy mégis a Múzeum körúti kampusz egyik épületébe kell menniük.

Forrás: 444.hu, hvg.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Origo: Mi télen fűtött szobában leszünk, nyugaton meg szülhetnek a férfiak.
uploads.disquscdn.com/images/92a1d6dda7e5aff53b5aced3d495820e6bb0bfc5f3525e3bb4e2147a65533676.jpg?w=800&h=215
Remélem Kovácsandrásorigó’ rákérdez... A Magyar Közlönyben megjelent indoklás szerint "a hiteles hírközlés igénye mellett a keresztény, konzervatív értékek következetes képviseletére is nagy hangsúlyt fektető, magas színvonalú újságírói tevékenysége" elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemekereszt polgári tagozatának kitüntetését kapta.A pofám leszakad b+!
uploads.disquscdn.com/images/c2764ff80a9437d3ea996da5f245c7da3bd53d2e397f236e827607411d431f6d.png?w=800&h=1117
Szerintem az iskolákba fel kellene venni a vasorrú banyát, hogy meleg legyen. Index, faszpajtikák lehozták tegnap, hogy a haldokló Svájcban a középületekben 19 fok lesz és a rothadó nyugat, erre fel a dagadt cigányunk alájuk licitál? Ej ej Szentkirályi Alexandra.
uploads.disquscdn.com/images/343add2b97ac50968a6c376f3922ddf71768d9497f7229f0b332284f240d8598.jpg?w=800&h=886
Sőt Jürgen is fagyoskodik..
pbs.twimg.com/media/ElclHmzU0AUy2J_?format=jpg&name=900x900
Pálinkás Pál
@KisTehen: böcce, valami újságból linkelj, ne fidesz szennyből!

@KisTehen: no gyorsan, ide azt az eredeti cikket!...
Pálinkás Pál
@KisTehen: BFMTV..erősen szélsőjobbos alakulat...ez a hiteles hírforrásod?...
Pálinkás Pál
@KisTehen: tán ott voltál a fotózáson?...az lehet beállított kép,..nálatok jobbosoknál divat, tudod szíjrágó vadul dolgozik, valójában az adrián nyaral...az ukránok kazettás bombákat használnak, aztán kiderül hogy orosz bombázás szíriában...ezek után gondolod hogy 40-es IQ felett ,bárki,bármit elhisz nektek?...
Emmersson71
Én biztosan odahúztam volna az asztalomat a radiátor mellé..csak úgy MIB-esen ;)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.