Sok pénz befolyt a cégekhez, de az egyiket már végelszámolással megszüntettek, és a másik is hasonló sorsra jut hamarosan.
Az mfor.hu cikke szerint a koronavírus-járvány elején indította el a magyar kormány a lélegeztetőgép-beszerzését, ami nagy viharokat kavart, mivel a beszerzett 16 ezer gépből többnek vitatott volt a kapacitása és a haszna is, de legalább drágán sikerült ezeket megvenni, miközben a legdurvább járványhullám idején sem kellett 1600 gépnél több az országban.
Fotó: Illusztráció/Facebook/Menczer Tamás
A cikk szerint a legnagyobbat szakító partnercég mögül mára teljes egészében eltűntek azok a tulajdonosok, akik nagyot nyertek a beszerzésekkel.
A Fourcardinal Kft. tisztán magyar tulajdonú, ők összesen közel 17 milliárd forintot kaptak a magyar államtól a gépek beszerzésére. Az mfro.hu cikke szerint korábban ez a cég működtette az egyiptomi kereskedőházat, és közel állt Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi főtanácsadójához, Rahói Zsuzsannához.
"2020. április 20-án aztán két ügyvéd, Veréb Balázs és Vámosi-Nagy Zsolt létrehozta az SRF Silk Road Fund Holding Zrt.-t és még ugyanezen a napon a Fourcardinal taggyűlése úgy döntött, hogy ez a még csak alapítás alatt álló zrt. 10 százalékos tulajdonrészt vásárolhat a Fourcardinal Tanácsadó Kft.-ben, a profit pedig nem a kft. főtulajdonosáé lesz, hanem 7/8-ad részben a még bejegyzés alatt álló részvénytársaságé. Még ugyanezen a napon a Külgazdasági és Külügyminisztérium aláírta a Fourcardinal Kft.-vel az ezer darab kínai lélegeztetőgép vásárlásáról szóló 48,1 millió eurós (akkori árfolyamon mintegy 17 milliárd forintos) szerződést"
– olvasható a cikkben.
A lap szerint a Fourcardinal Kft. 2020-as és 2021-es éves beszámolói szerint jól sikerülhetett a lélegeeztetőgépek beszerzése, mert a beszámolók szerint megugrott a bevétel és bőséges volt a profit.
Ezek után viszont a cég viszonylag rövid időn belül végelszámolás alá került, az eljárás 2021. szeptember elsején indult el, a cégbíróság pedig 2022. május 10-én törölte a céget a működők közül.
A cikk szerint a 2020-as 15,9 milliárdos prfitból 15,4 milliárdot, a 2021-es év 2,2 milliárdos nyeresége után pedig 2,8 milliárdot fizettek ki osztalékként (utóbbi esetben már az eredménytartalékot is megcsapolták). Ez a tulajdonosok közütt úgy oszlott meg, hogy a Silk Road Fund Zrt. 7/8-ad részesült ebből (tehát 15,9 milliárdot könyvelhettek el), a maradék 2,2 milliárd forint pedig a többségi tulajdonoshoz, Nagy Beatrixhoz került – írja az mfor.hu.
"A Silk Road beszámolójából pedig az is kiderült, hogy az idei május végi taggyűlésen úgy határoztak, 8,05 milliárd forintot fizetnek ki osztalékként a tulajdonosoknak a 2021-es év tevékenysége után. És feltehetően ezen kívül is lesz még hasonló nagyságú kifizetés: a követelések között ugyanis "egyéb" címszóval szerepeltetnek még egy egészen kiugró, 7,98 milliárd forintos tételt is, mely a szabályok alapján a Fourcardinaltól származó, megmaradt osztalék lehet. Erre pedig a jelek szerint nem túl sokára sor is kerülhet, mivel biztosan nem fogják azt bennhagyni a társaságban"
– olvasható a cikkben, amely szerint a Silk Road Fund is el fog tűnni a működő cégek sorából hamarosan, mivel idén november 16-án a cégbíróságra benyújtott papírok alapján Szeverényi Márk vezérigazgató arról tájékoztatta a hatóságot, hogy a zrt. 100 százalékos tulajdonrésze átkerült a vértesszőlősi lakhelyű Balázs-Hörömpöli Anett birtokába, a változást december 8-án be is jegyezték.
Négy nappal később pedig az új tulajdonos úgy határozott, hogy jogutód nélkül végelszámolást indít a cégnél. Ezt pedig ugyanaz a Süli Kálmán fogja elvégezni, aki a Fourcardinal Kft. végelszámolását is lebonyolította. A cikk szerint a cégbíróságra beadott papírok alapján Süli az eljárást 15 millió forint plusz áfáért fogja elvégezni.
Az mfor.hu cikke szerint hónapok kérdése tehát, hogy a kormány lélegeztetőgép-beszerzésének legnagyobb hazai nyertes cégei örökre eltűnjenek. A Silk Road Fund Zrt. alig több mint két és fél évet élt, ezen idő alatt pedig többmilliárd forinttal gazdagodtak a tulajdonosok.
14 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Covid intenzív osztályon dolgozó orvos ismerős szerint 10 lélegeztető gépre tett beteg közül azért halt meg 8-9, mert a gépek minősége, üzemben tarthatósága nem volt megfelelő.
24.hu/kulfold/2022/02/05/kinai-lelegeztetogep-eletveszelyes-magyar-kormany-malaysianow/
www.pharmindex-online.hu/koronavirus/hirek-cikkek/sok-a-problema-a-korhazakban-a-kinai-lelegeztetogepekkel
www.direkt36.hu/elado-nem-vallalja-a-karbantartast-kuszkodtek-a-korhazak-a-fustolo-alkatreszhianyos-kinai-lelegeztetogepekkel/
Fideszes vezetőink nem [email protected] és ezt a lépést egyből kihagyták. Nem aprózták el a tehetségüket!
Új hozzászólás